Maguk a honatyák sem húzták sokáig az időt, az Európai Parlament elnökének látogatása miatt rövidre fogták a dokumentum bemutatását, igaz, a jövő keddi szavazásig éppen elegendő idejük lesz tanulmányozni azt a képviselőknek és a szenátoroknak — már ha számít ez egyáltalán, nem valószínű ugyanis, hogy a szöveg retorikai szerkesztettsége vagy tartalma alapján voksolnak a kabinet sorsáról.

Márpedig jelenleg, a szavazás előtt öt nappal ez tűnik a legfontosabb kérdésnek: milyen szempontok alapján hoznak döntést választottjaink? Nem véletlen, hogy az általános sztrájkról egyelőre — vélhetően átmenetileg — lemondó szakszervezetek is arra próbálják felhívni figyelmüket: tisztségeiket a választóknak köszönhetik, nem a pártnak, ezért kérik őket, szavazzanak a megszorítások ellen. Hogy sikerrel járnak-e, igencsak kétséges, főként, mert eléggé félszárnyúra sikeredett az első tiltakozási hullám, és ez a szakszervezeti vezetők tekintélyét is megtépázta. Az érdekvédelmisek véleményét azonban már csak azért is hiba lenne figyelmen kívül hagyni, mert az vagy radikális lépésekre kényszerítené, vagy pedig teljes mértékben hiteltelenné tenné őket. És az lenne a legnagyobb veszély a hatalom számára, ha a szakszervezetek ellenőrzése alatt álló mérsékelt, civilizált tiltakozások helyét a spontán, kiszámíthatatlan, erőszakos tüntetések vennék át.

A párt, az egyéni és a választók érdekei ütköznek tehát a kormánybuktatást megkísérelő szavazás során, ezek lesznek a fontosak, és nem a bizalmatlansági indítvány szövege alapján mérlegelnek a parlament tagjai. Hamisnak tűnik több politikus elmúlt napokban elhangzott érvelése, miszerint nem értenek egyet a nyugdíjak csökkentésével, de az ország érdeke megkívánja a megszorító intézkedéseket, mint ahogyan az is nehezen hihető, hogy nem lenne más megoldás a költségvetési egyensúly helyreállítására. Politikusi szófordulatok ezek, melyekkel az igazi kérdésről próbálják elterelni a figyelmet: a párt vagy a választók érdeke a fontosabb számukra? A válaszra már nem kell sokat várnunk.