Édesapám az elmúlt hónapban rohamosan elkezdett fogyni. Mint mindenki más, először a családorvost kerestük fel, aki elküldött vérvételre és tüdőröntgenre.
Az eredmények nem voltak a legjobbak, de még belefértek a normális állapotba. A röntgen homályt mutatott a tüdőn, és a felvétel alapján a doktornő be akarta fektetni édesapámat a kórházba. Ő ellenkezett, és szerencsére közbejött pünkösd is. A felvétel után tíz nappal egy másik orvos vizsgálta meg, ő azt mondta, hogy nem látszik semmi a tüdőn. Édesapám nyakán csomók voltak, az orvos szerint megduzzadtak a nyirokmirigyek, ezért a belgyógyászatra küldött. Ott az orvos minden vizsgálat nélkül, ránézésre megállapította, hogy rák, és a tünetek alapján rosszindulatú. Azt mondta, meg kell beszélni a sebésszel, hogy vegye ki a csomót, és az udvarhelyi patológiára nekünk kellett volna elvinnünk. Megadta az ottani orvos nevét is. Csütörtöki napon telefonon vettük fel a kapcsolatot a sepsiszentgyörgyi sebésszel, aki keddre adott időpontot. Amikor arról érdeklődtünk, hogy beutalja-e édesapámat a kórházba, a felületes válasz az volt: lehet. Interneten megkerestük az udvarhelyi kórház telefonszámát, és felvettük a patológus orvossal a kapcsolatot. Már másnapra berendelt, és amikor megérkeztünk, már úgy éreztük magunkat, mint egy nyugati kórházban. Pár óra alatt annyi analízist végeztek, mint itthon egy hónap alatt. Sehol sem kellett órákon át betegen várakoznunk, míg az orvos megérkezik: egyből fogadtak mindenütt. Itthon csak a vért és a tüdőt nézték meg, ott viszont mindent kivizsgáltak aprólékosan, nem siklottak el a dolgok felett. Kiderült, hogy édesapámnak volt valamikor szívinfarktusa, amit nem vett észre (itthon nem is foglalkoztak a szívével, pedig lehet, hogy ki sem bírta volna az erős kezelést, ha akkor befektetik). Teljesen más az orvosok és a nővérek hozzáállása is. Még ők kértek bocsánatot, hogy édesapám lassan tud járni, mivel eltört tavaly a lába, és a szíve miatt nem tudott a nővérrel lépést tartani. Itthon mikor kérnek valamiért is bocsánatot az embertől? Ha valamit elszúrnak, akkor is azt mondják, hogy a beteg szervezete nem bírta.
Azért írom mindezt, hogy tudják az emberek, nem kell megelégednünk a sepsiszentgyörgyi kórházzal, hanem van olyan intézmény is, ahol emberszámba veszik a beteget, és nem várják el senkitől, sőt, nem is fogadják el a borítékot. Mert tisztában vannak azzal, hogy ők miért vannak ott: az emberek életének megmentéséért, nem pedig azért, hogy minél nagyobb házat, autót vegyenek maguknak. Köszönet érte.
K. N. K.
(teljes név a szerkesztőségben)
