Jól emlékszem, nem is olyan régen Sepsiszentgyörgy polgármestere azon kesergett, hogy a stadion nincs a város tulajdonában; aztán elmondta, hogy kormányhatározat-tervezetet készített a sportbázis átutalásáról a város tulajdonába, mellyel aztán Bukarestbe utazott.
Céljának sikere a szükséges aláírások megszerzésén múlik, vagyis a pénzügyi és belügyi tárcák vezetői mellett a szakminiszternek (akkor éppen Octavian Belu volt, akit a sportcsarnok névadó ünnepségén furcsamód elkerült a polgármesterünk) is alá kell írnia a határozatot... Az aláírásokra azóta is várunk. A stadion tehát továbbra is állami tulajdon, a törvények szerint a területével az állam rendelkezik. A város perel, tervez... Az állam képviselője, az MSC eközben a sportbázis korszerűsítésén fáradozott. Műfüves minifocipályát épített, szupermodern játéktérrel látta el a Szabó Kati Sportcsarnokot...
Áldatlan a helyzet, mely a stadion körül kialakult. Ahelyett, hogy a felek közös egyeztetéssel, értelmesen rendezték volna a stadion sorsát, inkább a pereskedésre bízták azt, hogy ily módon is bebizonyítsák a népi bölcsességet, mely szerint a két bába közt haldoklik a gyermek.
A város tervét már ismertette a lap — lásd: Uszoda helyett tenisz- és fallabdapályák —, úgy illik tehát, hogy megkérdezzük a másik oldalt is, vagyis az MSC-t.
— Olvastam a város elképzeléseit — mondja Sánta Károly, az MSC igazgatója —, ezekről csak azt mondhatom, hogy a befektetések megvalósíthatóak, de a tulajdonosnak, tehát az államnak kell tárgyalnia a kivitelezővel. Egy pillanatra hadd térjek vissza a város terveire, s hadd mondjam el, ezelőtt három évvel nekünk is volt egy tervünk az úszómedence építésére, oda, ahová parkolót építtetett a város... Na szóval, van a stadionban hely uszoda, jégpálya és egyéb sportlétesítmény építésére, de le kell ülni, a tulajdonjogot rendezni, s csak azután beszélni a befektetőkkel!
— Volt szó a sportéletben is egyféle decentralizációról. Mi van azzal? Belu úr kivonulásával a sportvezetésből leállt az egész?
— Nem lesz egyelőre decentralizáció, de ez nem jelenti azt, hogy a minisztérium a kölcsönösen előnyös helyzeteket nem használja ki.
— Jól hallottam, a város kivonta embereit a stadionból, nem alkalmaz karbantartókat?
— Igen, kivonultak a karbantartói, csak az új sportcsarnokkal s a parkolóval törődnek. Átvettük a futball-, az atlétikapályát, az öltözőket. Órarendet csinálunk, és fokozatosan rendet teremtünk a sportbázison belül. Hangsúlyozom, nem zárunk ki senkit, csak rendet teremtünk!
— Ha már a város terveit ismertettük, hadd ismertessük a klubét is.
— Első helyen szerepel az atlétikapálya javítása, aztán a műfüves pályára termet akarunk építeni a küzdősportoknak (birkózás, cselgáncs, dzsiudzsicu, karate). Azon is gondolkodunk, hogy megnöveljük (1300-ra) a Szabó Kati Sportcsarnok nézőterét. Nem már holnap, hanem lassan, de biztosan.
— Apropó, sportcsarnok, mennyibe került az új játszótér és az új eredményt jelző tábla?
— Több mint 150 000 euróba.
— Két sportjáték — férfi és női kézilabda, labdarúgás — sorsa bizonytalan...
— Nyitottak vagyunk mindenik felé, természetesen, csak megbízható, komoly partnerekkel tárgyalhatunk. Tudom, mindkét sportjáték gazdag múltra tekint vissza, mindkettő iránt lenne érdeklődés, ha kellő komolysággal hívjuk új életre azokat. Természetesen, a város közreműködésével.
