A nyaralás apró örömei: óriás sakk a kovásznai parkban
A rendszerváltás előtt valóságos iparággá nőtte ki magát Kovásznán a vendégfogadás, ami még a kilencvenes évek legelején is virágzott. Magánházakban, tömbházlakásokban kínálták a kiadó szobákat a kezdeményező szellemű kovásznaiak, inkább a mellékes jövedelem reményében fogadták házukba a gyógykezelésre érkezőket.
A turista előnyös áron jutott kényelmes szálláshoz, családi környezetben élvezhette a székely vendégszeretetet, a házigazda megkapta a maga jövedelmét, a befolyt adók pedig a várost is gazdagították.
Egyre bonyolultabbá vált azonban a hivatalos fürdővendég-fogadás. Egymás után alakultak az engedélyezési hivatalok, ma már sokan inkább feketén fogadják a vendégeket, megkockáztatva a borsos büntetéseket is. Még így is kevesebbe kerül, mint az engedély, tartják, és időt tudnak megspórolni.
A lényeg azonban a turisztikai egységek minősíte. Csillag, margaréta kell a kiadó szobára, panzióra, ellenkező esetben törvénytelen a működése. A turisztikai minisztérium türelme még hat hónapig tart, akinek addigra sem lesz engedélye, szigorúan büntetés vár rá. Nem babra megy a játék, ezért hívta megbeszélésre a kovásznai városháza a helyi panziótulajdonosokat, kiadó szobát ajánló személyeket, de azokat is, akik ebben az ágazatban szeretnének tevékenykedni.
A szakértő a legdrágább
Egy vendégfogadó egység minősítéséhez megfelelő iratcsomót kell összeállítani: környezetvédelmi engedély, az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági, valamint a közegészségügyi hivatal jóváhagyása, a vállalkozói engedély, adószám, egy kitöltött űrlap. No meg az igényelt minősítésnek megfelelő felszereltség, amit az idén megjelent 1296-os rendelkezés szab meg. Kiadó szobánál kevesebb, panziónál, szállodánál több, attól függően, ki hány csillagot, margarétát akar a homlokzatra. Most már az ominózus szakmai jogosítvány sem kell, elég, ha a vezetőségből rendelkezik valaki turisztikai végzettséggel. Ha mindez rendben, még kell egy engedély a tűzoltóságtól, ami bizonyítja, hogy a vendég nincs tűzveszélynek kitéve. Ez az engedély ingyenes, nem ingyenes viszont az ehhez szükséges szakértői vélemény. Szakértő meg kevés, Kovásznához a legközelebbi Bukarestben vagy Kolozsváron tevékenykedik.
Bodó Enikőtől 2500 lejt kértek a véleményezésre, ami lényegében egy pecsét, de ezért a szakértőnek ki is kell szállnia a helyszínre szétnézni. S ha nincs minden rendben, lehet kezdeni elölről. Bodóéknál a két ház közötti távolság kevesebb, mint tizenöt méter. Ebben az esetben tűzfalat kell húzni közéjük. Öt évvel ezelőtt még elég volt egy kiürítési terv, de mivel most bővített, új engedélyt kell kérnie. És újabb kálváriát járnia.
A helyzet nem ismeretlen a turisztikai minisztériumban, a városházán sem. De ez nem tőlük függ — mossák kezeiket. Megoldást jelentene, ha a helyi tűzoltószervek folytatnák le a tűzvédelmi engedélyeztetést. Erre kellene aláírásokat gyűjteni, s eljuttatni a megfelelő fórumokhoz. Két bizalmatlansági indítvány között erről is dönthetnének honatyáink.
Elhúzzák a vendéglátó nótáját
A minősítéshez szükséges például tévékészülék a szobában. Híreket, filmet nézhet a vendég, vagy éppen zenét hallgathat. Akkor pedig közönségnek számít, így a tulajdonos köteles „környezetnek szolgáltatott zene" utáni adót fizetni. Nem elég, hogy a cég fizeti a tévé- és rádióilletéket, hogy a kábelszolgáltatónak is fizet. Fizessen a zeneszerzők szövetségének is. Havonta 100—120 lejt. Akad, akinek egy évre ötvenezer lejes taksát számítottak fel. Hogy ez jogtalan? Igen, az, de aki nincs felkészülve, és rászólnak, inkább fizet — mondja Dancs Ibolya. Mindenki jön, büntet, azt sem tudod, milyen törvényt végy figyelembe. Aki pedig nem fizet, azt a rendőrségen jelentik fel, így járt a Schneider Panzió, a Casa Ene, a Kádár Panzió.
Valami itt sincs rendben, ezt mindenki tudja. De inkább fizetnek, mintsem a rendőrséget, netán a törvényszéket járják.
A városháza partner akar lenni
Tény, hogy sok vendégfogadós nem ismeri sem a kötelezettségeit, sem a jogait. Ezen próbál segíteni a turisztikai információs iroda, ahol ingyenes tanácsadással szolgálnak, de a helyiek közül nemigen tér be oda senki. Azok az idegenből jött vendégek látogatják, akik máshol már láttak hasonlót — mondja Kopacz Zsuzsanna, az iroda munkatársa. Most folyik az adatgyűjtés a szálláshelyekről, vendéglőkről, kezelőbázisokról, szórakozóhelyekről is pontos listát kívánnak összeállítani, teljes ajánlatcsomagot kínálni a vendégeknek.
A városháza közvetlenül is próbál segíteni a vendégfogadókon, vonzóbbá akarja tenni a várost. Napi egylejes illetéket kérnek valamennyi, Kovásznán üdülő turistától. A befolyt összegből kisvonatot szeretnének venni, amely idegenvezetővel járná a város érdekesebb részeit. Vasárnaponként szabadtéri fúvószenét biztosítanak, hamarosan a mazsorettek is társulnak. A Tündérvölgyben a levegőkúrákhoz sétányt építenek.
Vannak azonban rossz pontok is. A hálózati víz nyomása a melegebb időszakban annyira csökken, hogy alig csordogál a víz a csapból. A vizes gondokkal a vízszolgáltatóhoz kell fordulni, ebben tevékeny részvételt is ígér a polgármester. A szemét is nagy úr. Kisebb szemétgyűjtőket, kukákat helyeztek a kirándulóhelyek közelébe, mégis gyűl az erdő szélén a szemét. Egy szemétkupacban iratokat találtak, amelyek a szemetelő kilétéről tanúskodtak. Amikor szembesítették, azzal mentegetőzött, hogy ő egy cigánynak 50 lejt fizetett a szemét elhordásáért, a többiért nem felelős...
A vonattal, távolsági autóbusszal érkező vendégek helybeli szállításáról is gondoskodni kellene, a szállodák elé vinni őket. Megfelelne erre egy használt autóbusz is. Reptéri tranzitról egyelőre szó sem lehet, de a sepsiszentgyörgyi állomásról fel lehetne venni a vendégeket.
Alternatívákban gondolkodni
Kovászna vendéglátó-ipari jövőjéről tanúskodik, hogy nemsokára átadják a Turist Szállodát is. Martini Károly tavaly tavasszal bérelte ki tíz évre a helyi fogyasztási szövetkezettől. Teljesen felújította, számításai szerint negyvenszázalékos lefedettség mellett hat év alatt térül meg a befektetése. És akkor a következő négy évben már számolhat némi jövedelemmel is. De természetesen nem akarja tíz év múlva feladni, bérletet hosszabbítana. A minősítéshez megvan az iratcsomója, a tűzvédelmi engedéllyel nem volt gondja, a régit kellett felújítania. „Kétcsillagos áron adjuk a háromcsillagos kényelmet. Nem a fürdővendégekre alapozunk, a fiatalabb korosztályt szeretnénk megfogni, alternatívát adni a balneoterápiás üdülésre" — ez a fiatal szállodás stratégiája. Hasonlóra ösztönöz a városháza, a szaktárca is, ehhez kíván partner lenni a polgármesteri hivatal, ehhez kell hogy partnerek legyenek a turisztikai vállalkozók. És ezért kellene megváltoztatni az ésszerűtlen előírásokat.