Veszprémben megkezdődött a Cozma-per,,Itt ma vér fog folyni!”

2010. június 17., csütörtök, Világfigyelő

Huszonöt ember állt bíróság elé tegnap Veszprémben a Cozma-ügyben, társtettesként elkövetett garázdasággal vádolják őket. A vádirat szerint a csoport már akkor kötekedett és verekedett, mikor megérkezett a klubhoz, ahol Marian Cozma kézilabdázót megölték, és egyikük már akkor megjegyezte, hogy ,,itt ma vér fog folyni".

Az emberöléssel vádolt hét ember ügyét szeptemberben kezdi majd tárgyalni a megyei bíróság. Fejes Péter, Veszprém megyei főügyész korábban elmondta: az ügyészség a Cozma-ügyben az emberöléstől elkülönítette a csoportosan elkövetett és a köznyugalmat súlyosan megzavaró garázdaságtól. Ez azt jelenti, hogy a garázdasággal vádolt emberek a vád szerint abban a verekedésben vettek részt, amely azon a szórakozóhelyen tört ki, ahol Marian Cozmát megölték.

Kommandósok vezették elő a Cozma-ügyben előzetes letartóztatásban lévő tíz embert. Összesen huszonöt embert vádolnak, közülük tízen vannak előzetes letartóztatásban. A Marian Cozma kézilabdázó meggyilkolása miatt indult emberölési ügyet elkülönítették a garázdaság miatti nyomozástól. R. Sándor elsőrendű és N. Győző másodrendű vádlott a tárgyaláson megtagadta a vallomástételt, mindketten fenntartották a nyomozás során, korábban tett vallomásukat. Ezt megelőzően az ügyész csaknem egy órán át ismertette a vádiratot, a per iratanyaga 17 000 oldalt tesz ki. A bíróság 318 tanút és több szakértőt hallgat majd meg. A tárgyalást a megyei bíróság épületében tartják, mert csak itt van elég nagy befogadóképességű tárgyalóterem.

Az ügyész ismertette, hogy mi történt a vádhatóság szerint 2009. február 7-én. Aznap este Enyingen gyűlt össze a Dunántúl különböző településeiről mintegy 25 ember, és egy korábbi sérelmet akartak aznap este Székesfehérváron megtorolni. A terepszemlére Székesfehérvárra előreküldött emberük azonban egyetlen szórakozóhelyen sem találta azt, akin elégtételt akartak venni. Így végül Veszprémbe mentek szórakozni; nyolc autóval konvojban érkeztek a megyeszékhelyre.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 726
szavazógép
2010-06-17: Világfigyelő - :

Bűn és büntetlenség

Újságírók előtt levetítették tegnap a Bűn és büntetlenség című, Biszku Béla korábbi belügyminiszterről (képünkön), kommunista politikusról szóló dokumentumfilmet.
2010-06-17: Világfigyelő - Csinta Samu:

Röviden

A nyelvi garanciák megerősítése
Elsöprő többséggel szavazta meg az Európai Parlament azt a jogszabálytervezetet, amely jogot biztosít a gyanúsítottaknak, hogy saját nyelvükön kapjanak tájékoztatást a felhasznált bizonyítékokról, és részesüljenek jogi tanácsadásban az unió bármely bírósága előtt folytatott büntetőeljárás során. Az Európai Bizottság eredetileg olyan szabályokat javasolt, amelyek arra kötelezték volna az uniós országokat, hogy teljes körű tolmácsolási és fordítási szolgáltatásokat biztosítsanak a gyanúsítottaknak. A tagállami kormányokat képviselő tanácsban az igazságügyi miniszterek június 4-én olyan kompromisszumos szöveghez járultak hozzá, amely tartalmazza a bizottsági javaslat legfontosabb elemeit.