Az inasiskolák példája járhatott Lázár Endre egyesületi elnök fejében, amikor — a néhány éve futó dzsesszkoncertek népszerűségén vagy éppen az ott megforduló fiatal zenész(jelölt)ek lelkesedésén felbuzdulva — az első hazai dzsessztábor megszervezésébe fogott. Mert a mesterséget, még ha nem csupán mesterségről, hanem művészetről is van szó, leginkább ellesve lehet megtanulni. Főként egy olyan műfajban, ahol alapos hang(szer)technika nélkül aligha áll össze az élvezhető muzsika. És amelyben a technikára tevődő szabadságot, saját stílust csakis a ,,nagyokat" ismerve lehet kialakítani. Ilyen értelemben, ami az Árkosi Európai Tanulmányok Központjában zajlott, sokkal inkább dzsesszműhelynek nevezhető, ahol hét ismert muzsikus, énekes, szakember tudásával és tapasztalatával közvetlen módon szembesülhettek a résztvevők. Jobbára helyiek és immár zenével foglalkozó fiatalok, de jöttek Bukarestből, Segesvárról is, összesen mintegy húszan, hiszen akár egy-két napra is be lehetett ugrani. A ,,mesterek" pedig ismert és elismert dzsesszzenészek: a dobok mögött Eugen Gondi foglalt helyet, a zongoristákat Ion Baciu jr. okította, a gitárosok technikáját Eichinger Tibor, a bőgősökét Pedro Negrescu csiszolta, a fúvósszekció mestere Tóth Sándor volt, az énekeseket pedig Luiza Zan irányította. S mert nem csak gyakorlatból áll a zene, Márkos Tibor, aki egyébként a Magyarországi Dzsessz-szövetség elnöke, a műfaj elméleti kérdéseibe, történetébe is betekintést nyújtott.

A tábort a nagyközönség számára is nyitottá tette a két szentgyörgyi koncert, az Eichinger Quartett a hét folyamán nyújtott tartalmas zeneestet, összegzésként pedig a résztvevők és a tanárok közös hangversenye azt is felvillantotta, hogy mi a heti közös munka közvetlen eredménye.

A kezdeményezés egyértelműen folytatásért kiált, s a szervezők — ha anyagiakkal is bírják, hiszen egy ilyen együttlét költségvetése eléri a 16 000 lejt — jövőre újra megszervezik a tehetséggondozás műhelyét.