Háromszéken ezer szülésre ezerkétszáz terhességmegszakítás jut. (újsághír)
A mai kor civilizált embere szeretné az életét megtervezetten élni, tele megvalósításokkal, sikerélményekkel és kényelemmel. Így a gyerekvállalás problémája is ezektől a tényezőktől függ sok esetben.
Bár a tervek közt majdnem minden párnál szerepel a gyerekvállalás is, de sokszor úgy gondolják, hogy még nem jött el az ideje, mert még nincs felújítva a lakás, nincs kocsi, a karrier még nem érte el csúcspontját, és amúgy, a fiatal pár még nem tudta kiszórakozni magát, hogy majd vállalja ezt a komoly feladatot.
Ennek eredményeként a nagyszülők hiába várják még az unokát, a fiatalok mindegyre halasztanak. Ha esetleg a baba nem a várt pillanatban jelentkezik, hát racionális döntéssel kibújnak a nem várt esemény elől. Amikor mégis ráveszik magukat a gyerekvállalásra, sokan a nagyszülőket bízzák meg a szülői feladatokkal, hogy ők továbbra se szalasszák el az élet esélyeit.
A gyengébb anyagi körülmények közt élőknek az életében több a spontán megnyilvánulás és a gyerekáldással szembeni tisztelet. Ők jobban megértik az élet csodáját, csak sajnos, ez többnyire a csecsemőkorra korlátozódik.
Itt a nagyobb testvérek válnak a kisebbek szüleivé a nincstelenség vagy az emberi tartás elvesztése miatt.
Ismét a természeti népek példája a leginkább követésre méltó, akik tudják, hogy mindennek megvan a maga ideje, a gyerekvállalásnak is, örülnek minden újszülöttnek, egy nagy család tagjaiként nevelik és óvják őket. A közösségen belül mindenkinek megvan a maga feladata, nőnek, férfinak, gyereknek egyaránt, és mindenki elfogadja az élet adományait olyannak, amilyennek kapta, és örül neki. A gyereket nem a vagyon őrzőjének, várományosának tekinti, nem önnön elszalasztott álmai megvalósítójának, nem a felelősség átvállalójának, nem az állami segélyek eszközének, hanem az élet, a csoda továbbvivőjének, aki nélkül nem lenne értelme az élet nehézségeivel szembeni harcnak, az önmegvalósítás dicsőségének.
Végezetül pedig a döntő pillanatokban jusson eszünkbe önnön gyereki énünk. Ahogy a nagy író, Paulo Coelho fogalmazta:
,,Meg kell hallanunk a gyermek hangját,
Aki egykoron mi voltunk, s aki még mindig itt él bennünk.
Ez a gyermek észreveszi a mágikus pillanatokat,
És a sírását talán visszafojthatjuk, de a hangját nem némíthatjuk el."