Az európai törésvonal már nem Kelet és Nyugat között húzódik, hanem a költségvetési szigort a német minta alapján követő tagállamok és a nagyobb lazaságot megengedő déli államok között. Középen áll Franciaország. Ez a konfliktus okozza, hogy Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia államfő (fotó) másképpen képzeli el az uniós intézmények működését.
A Le Monde mértékadó francia liberális újság szerint Európa két vezető országa kulturálisan, politikailag, gazdaságilag és társadalmilag is teljesen különbözik egymástól. Egy alapvető dolog azonban közös bennük: mindketten felelősséget éreznek az Európai Unió befolyásának növelése iránt a világban és az eurózóna stabilitásának biztosítása dolgában. Annak működéséről viszont egész más filozófiát vallanak. A gazdaság, de elsősorban a pénzügypolitika koordinálását és ennek kapcsán a válságkezelést menedzselni hivatott európai gazdasági kormány javaslatát a francia államfő néhány héttel ezelőtt vetette fel, mégpedig azzal az elképzeléssel, hogy az az euróövezet tizenhat tagállamát foglalná magában. A német kancellár kezdetben ellenezte a tervet, később azonban hozzájárulását adta azzal a kikötéssel, hogy az említett európai gazdasági kormánynak az unió mind a huszonhét tagállamát magában kell foglalnia.
Saját képére formálni
Az „a fájdalmas kompromisszum" — ahogyan a Le Monde jelzi —, hogy mindkét ország a saját képére szeretné Európát, illetve a másik államot formálni. A Sarkozy által javasolt eurózóna-titkárság felállítását Merkel a lap szerint azért utasította el, mert abban az uniót első- és másodrangú tagállamok csoportjára osztani kívánó francia stratégiát látott. Kimaradtak volna belőle ugyanis az euróövezetbe nem tartozó kelet-európai országok, amelyek létfontosságúak a német piac számára, és az északi országok, amelyek Németországhoz hasonlóan a szigorú költségvetés pártján állnak. A görög válságban önzéssel vádolt Németország azt szeretné, ha Franciaország fegyelmezettebb lenne az államháztartási hiány terén. A költségvetési lazasággal vádolt Franciaország pedig nagyobb szolidaritást várna el Németországtól, s szeretné, ha engedne a költségvetési szigort valló elvéből.
Gondolkodó és cselekvő
A két ország politikai rendszere közti különbséget a két vezető személyiség is felerősíti: a központosított francia állam mindenható, a német szövetségi államban a döntések tárgyalásos úton születnek meg. Merkel sokat gondolkodik és nehezen dönt, Sarkozy impulzív, akaratos és öntörvényű. Merkel hatalmát koalíciós partnerei és a tartományok gyengítik, Sarkozy gyakorlatilag tejhatalmat élvez az V. köztársaság teljes intézményrendszerének élén. „Értsd meg, hogy lassú vagyok" — ezt szokta a Le Monde szerint Merkel Sarkozynek mondogatni. „Ő gondolkodik, én cselekszem" — vallja a lap szerint Sarkozy.
Az állami kiadások európai csúcstartóinak számító franciák a mai napig hisznek az állam mindenható erejében. A súlyos történelmükből tanuló németeket viszont riasztja az egyén felett gyakorolt túlzott állami ellenőrzés és a harmincas évek válságának emléke. Emellett Németországot egy Franciaországban teljesen ismeretlen gond is terheli: a népességfogyás miatt elkerülhetetlen az államadósság csökkentése. A franciák viszont azzal büszkélkednek, hogy hamarosan többen lesznek, mint a németek.
A versenyképességen és a megtakarításon alapuló, valamint a belső fogyasztás ellenében és a szomszédos országok kárára az exportra építő német modell francia kritikájában Berlin féltékenységet lát. A két ország közötti gazdasági különbség ugyanis egyre növekszik, és a német gazdaság önállóan is egyre erősebb a nemzetközi színtéren. Ez pedig aggasztja a lemaradó Franciaországot, és nehezíti az európai kormányzás létrehozását — írta a Le Monde.
(az MTI nyomán)
