A tanács azért vetette el a negyedépítés tervét, nehogy azzal vádolhassák meg, hogy gettóba kívánja zárni a cigányokat.

A másfél szobás sorházak különben 47 négyzetméteres hasznos alapterületűek lesznek, a városvezetés a közművesítés megoldását is vállalja: vizet, villanyt vezetnek be, és a csatornarendszerhez is csatlakoztatják a házakat. A projekt rendelkezésére álló 3000 négyzetméteres területet idővel 2700 négyzetméterrel toldják majd meg, amelyen további szükséglakásokat húzhatnak fel.

No de mi a különbség a szükség- és a szociális lakás közt?

,,Ezeket a tervezett ingatlanokat azért nevezzük szükséglakásoknak, mert a három telepen lakók közül szociális lakásokra sokan nem lennének jogosultak: olyanok is élnek közöttük, akik már birtokoltak lakást, és azt különböző okok miatt elveszítvén kerültek a város szélére" — tisztázta az alpolgármester.

A gettóépítésről lemondó önkormányzat megfogadta, amit Cătălin Berescu építész, a bukaresti Ion Mincu Építészeti és Urbanisztikai Egyetem tanára tanácsolt, aki kutatta a mélyszegénységben élők lakáskörülményeit. Ő megállapította, amíg a társadalom szélére sodródottak vegyes környezetben élnek, van esély az integrációjukra — ez a gettóból lehetetlen. Interjújában arra figyelmeztet, egy nagy kiterjedésű gettó időzített bombához hasonló: ,,Ha a kirekesztetteket gettókba zsúfoljuk, ha a városokat »underclass« fogja körülvenni, akkor a helyzet előbb-utóbb robbanni fog. Ha kitelepítik őket, elvágják őket a forrásaiktól."

Tanuljunk belőle

Nos, eddig a hír és az indoklás. Mit hasznosíthat mindebből a sepsiszentgyörgyi városvezetés?

A cigányság elvárásainak ellentmondásossága nyilvánvaló, nem vitás, hogy jó részük kényszerűségből szorult a telepre, és bár szabadulni kíván onnan, a lehúzó környezetből, az saját erőből nem sikerül neki. Érdemes megfigyelni, hogy a városban többfelé élnek cigány családok családi házban vagy ún. blokkban, magyar szomszédok közt, és e beilleszkedési kísérlet jórészt sikeresnek nevezhető. Főleg az ún. réti-libóci cigánytelep felszámolása után tudtak egyesek megkapaszkodni az új környezetben, ha volt állandó jövedelmük, fizetni tudták az adókat, illetékeket, rezsit. Példák vannak rá a Széna, a Lázár Mihály, a Puskás Tivadar utcában és az Olt negyed nem egy tömbházában.

Nem sikerült viszont ez a fajta integrációs kísérlet az Őrkőn, kimondott kudarc volt az itt számukra épített tömbházak benépesítése, ellenben megfigyelhető, hogy a városi utcák, pl. a Váradi József vagy a Kender utca felső végén felhúzott, az ott az építészeti rendet betartó házak még egy integrációs szándékot tükröznek, gazdáik jórészt telekkönyvezett ingatlanokban laknak, azontúl azonban a káosz kezdődik.

És az ott anarchikus rendetlenségben álló viskókban él a telep nagyobb része. Kívül minden jogrenden. Eme tömeg képezi azt a szociális bombát, melyről a sajtó beszél. Egyik megoldási kísérlet szerint a szabályos házsorokat azokból kiinduló új utcákat teremtve kellene meghosszabbítani, lépésről lépésre rendezni a telepiek helyzetét jogilag és szociálisan, amihez persze bontani és építeni egyaránt kellene. Itt alapozni lehetne azok saját erőfeszítéseire is, akik arra törekszenek, hogy ott rendezzék helyzetüket. A szétköltözést is lehetne bátorítani, ahhoz azonban még több pénzre lenne szükség. Ilyen tendencia is megfigyelhető a városban, de a jobban kereső romák, akik ezt megengedhetik maguknak, vajmi kevesen vannak. Ámbátor példát tudok felhozni rá még falvakon is, Gidófalváról például, ahol lent, a faluban vásárolt telken épült új házában kívánja folytatni életét egy megtollasodott polgár.

Külön, mégis együtt

Nos, mi a teendő?

Nyilván, mindkét irányulás támogatására fel kellene készülnie a városnak, az ingyenes vagy kedvezményes telekosztás például szóba jöhető módszer. De nem szabad lemondani a pénzhiány miatt egyelőre elakadt tervről, mely szociális lakásokat szánt a roma közösségi ház szomszédságába, illetve mely a Debren-patak mentén telkeket mért volna ki fiatal családok számára a mai telepen belül.

Ne tagadjuk: az, hogy a cigányság zöme egy helyt lakik, előnyökkel is jár, mutatja ezt a Néri Szent Fülöp Iskola eredményes működése. A roma gyerekek iskoláztatásában soha annyira nem jutottunk volna, ha nem külön rájuk szakosodott iskolára bízzuk őket. E szakosodást szerintem a tanterveknek is el kellene mélyíteniük, mi több, figyelembe kellene venni házasodási szokásaikat is. Annak például, hogy 14—15 évesen mennek férjhez a lányok, úgysem tudjuk útját állni, ezért azt a tantervnek nem ignorálnia kellene, mint teszi ma, hanem számolnia vele. Én ezért a külön tanterv híve vagyok — pontosan, mert a felzárkóztatáshoz vinne közelebb. Az, hogy itt végre sajátos helyzetükkel, igényeikkel is számolva tudnak foglalkozni velük, nemhogy nem szegregáció, hanem a telepi körülményekhez alkalmazott oktatás kezdete. Hasonlóképpen megkönnyítette a katolikus egyház példaszerű cigánymissziójának dolgát az, hogy számukra külön plébániát hozott létre, és azt a telepen működteti.

A külön és együtt kérdése, az integráció és a saját világ megteremtésére irányuló törekvések egyidejű megléte a cigányok esetében éppoly bonyolult és ellentmondásos valóságot eredményez, mint azt bármely más kisebbségnél látjuk. Eltérnek azonban a prioritások, az azonnali szükségletek sok tekintetben, lévén a cigányság zöme a nyomorszint alatti létbe szorítva és társadalmilag a többinél hangsúlyozottabban marginalizálva. Emiatt is viszonyulnak másként az asszimilációhoz például, bár annak útja sokuk esetében antropológiailag is leküzdhetetlen akadályba ütközik. Ne gondoljuk azonban, hogy ez mindannyiuk célja lenne.

Gondjaikat persze csak szaporítja, hogy városunkban például egy másik küzdelmes életű népcsoporttal élnek együtt, mely helyileg és regionálisan ugyan többséget képez, de országosan nem, mi több, egy nemzetállamiságát még mindig vele szemben érvényesítő másik többség hatalma alatt él. A közös kisebbségi minőség és anyanyelv azonban az irántuk való fokozott megértésre is ráhangolhatja a helyi hatóságokat és lakosságot. A nyelvi asszimiláció végbement, ez sokat elárul a cigányság szubjektív céljairól is. Az életmódbeli változások is irányíthatóak, de másként kezelendők, a roma identitás ugyanis teljesen feloldódni nem fog, nem is szükséges, mi több, egy egészséges roma öntudat, kellőképpen hangolva, támaszává válhat egy toleráns szociális integrációnak.