Elfogadták a fellebbezés visszautasítását

2010. június 19., szombat, Közélet

Alaptalanok azok a jogi kifogások, melyek alapján Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház igazgatója (képünkön) procedurális okokra hivatkozva megfellebbezte 2009. évi menedzseri tevékenységének kiértékelését ― döntött a fellebbezés kivizsgálására alapított, a városháza jogtanácsosaiból és jegyzőjéből álló bizottság.

Ezt az önkormányzat pénteki ülésén tudomásul vette és el is fogadta, e döntés után az igazgató ebben az évben folytathatja menedzseri munkáját. Ötéves tevékenységének kiértékelése ― miután az önkormányzat hatálytalanította a sok vitát szülő bizottsági eredményt ― egy újabb, héttagú testületre vár, ennek döntésétől függ, meghosszabbítják-e Bocsárdi László menedzseri szerződését, vagy versenyvizsgát írnak ki a színházigazgatói tisztségre. Mint ismeretes, a korábbi minősítés nem tette lehetővé Bocsárdi számára tevékenysége automatikus folytatását, a 8,92-es érdemjegy nyomán versenyvizsgát kellett volna kiírni az igazgatói tisztségre.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 715
szavazógép
2010-06-19: Közélet - Farkas Réka:

Nem nyer Sepsiszentgyörgy a megszorításokból

A sepsiszentgyörgyi városháza nem sokat nyer a kormány által elrendelt megszorítások nyomán. Helyben marad ugyan az alkalmazottak fizetésének 25 százaléka, és ezt az összeget felhasználhatják, de veszítenek is, egy hozzávetőleges számítás szerint a fizetésadóból hét százalékkal kevesebb érkezik majd a városkasszába.
2010-06-19: Közélet - :

Késnek a bérek

Június 15-én kellett volna megkapniuk esedékes fizetésüket a megyei kórház sürgősségi osztályán, tegnap azonban még mindig nem utalták át a pénzt az alkalmazottak bankszámlájára.