Azt mondják, és nem véletlenül, hogy van egyetemes magyar irodalom, népköltészet, kultúra... Tényleg van. Hiszen van egyetlen magyar is — bárhol éljen ő —, aki nem vallja magáénak Apáczai Csere Jánost, Benedek Eleket, Bod Pétert, Kőrösi Csoma Sándort, Bolyai Jánost, Bolyai Farkast?... Meggyőződésem, nincs! Ha ők a mieink — mert azok!!! —, akkor nyugodtan vallhatjuk magunkénak ugyanúgy sportnagyságainkat, hogy csak a legnagyobbakat említsem: Szabó Katit, Balázs Jolánt, Szabóné Orbán Olgát, Jeneiné Gyulai Ilonát, Stahlné Jencsik Katalint, Szabóné Lázár Rékát, Kicsid Gábort, Nagy Irént, Ugron Jozefinát, Radó Ilonát, Derzsi Edét... akik eredményeikkel öregbítették a magyar nemzet hírnevét, akik, bár az anyaország határain túl éltek, sportoltak, nevükkel igazolták együvé tartozásunkat. Kötelességünk tehát, hogy adott pillanatban megemlékezzünk az anyaországi és a határokon túl élő legnagyobbjainkról, eredményeik elismerésével fejet hajtsunk előttük, s méltóképpen tiszteljük sportnagyságukat.
Korondi Margit
A magyar női tornasport első olimpiai aranyérmese. És nem akármilyen körülmények között. Figyeljék csak. 1952. július 22-én rendezték a játékok szerenkénti döntőit. Minden jelen levő szakember szovjet—magyar párharcra számított. 22-én reggel távirat érkezett a magyarok szálláshelyére, név szerint Herpich Rezsőnének, a női tornászok vezetőjének Rákosi Mátyástól: „Akárhogy tornászhattok, de nem nyerhettek. Stop." Néhány órával később — minden bizonnyal azért, mert az elvtársak rádöbbentek, hogy 22-e az olimpia ötödik napja, s a magyarok még nem nyertek egyetlen aranyérmet sem — újabb távirat érkezett: „Tégy meg mindent, hogy nyerjünk! Stop"... A magyarok közül elsőként Korondi Margit lépett a szerek közé, mégpedig a felemás korláthoz... Érvényesítette rendkívüli tudását, felkészültségét! Olimpiai bajnok lett!
Korondi Margit a szlovéniai Celjén született 1932. június 24-én egy sportos családban. Édesapja testnevelő tanár és tornászedző volt, s ezzel jeleztem is, hogy Margit idejében megtanulta a sport és ezen belül a torna ábécéjét, úgyhogy, amikor 1948-ban a Budapesti Vasashoz került, kellő alapokkal rendelkezett. S hogy milyen volt ez az alap, azt bizonyítja a tény: 1950-ben már a válogatott tornásza. Újabb két év múlva pedig Helsinkiben olimpiai bajnokként ünneplik. Az olimpiát követő versenyen, sajnos, megsérült, és oly súlyosan, hogy hároméves kényszerszünetre kellett vonulnia. Egy évvel a melbourne-i olimpia előtt tért vissza. Időben, s ennek köszönhetően újabb olimpiai aranyéremmel lesz gazdagabb, ezúttal a kéziszercsapattal állhat a dobogó legmagasabb fokára. A melbourne-i olimpiát követően elhagyja az országot, az Egyesült Államokba költözik, ahol több városban is tornaiskolát indított be.
Sporteredményei:
olimpiai játékokon:
2 aranyérem — 1952, felemás korlát, 1956, kéziszercsapat, 2 ezüstérem — 1952 és 1956, összetett csapatverseny, 4 bronzérem — 1952, gerenda, műszabadgyakorlat, kéziszercsapat, összetett egyéni
főiskolai világbajnokságon:
1 aranyérem — 1951, műszabadgyakorlat.
