0—1 F-csoportSzlovákia—Paraguay 0—2

2010. június 21., hétfő, Közélet

Június 20. Bloemfontein, Free State Stadion, 28 000 néző. Játékvezető: Maillet (Seychelles-szigeteki). Szlovákia: Mucha—Zabavnik, Skrtel, Saláta (Stoch, 83.), Gyurica—Sestak (Holocsko, 70.), Strba, Hamsik, Kozák, Weiss—Vittek. Paraguay: Villar—Bonet, Alcara, Da Silva, Rodriguez—Vera (Barreto, 87.), Caceres, Riveros—Santa Cruz, Valdez (Torres, 68.), Barrios (Cardozo, 82.). Sárga lap: Gyurica, Sesták, Weiss, illetve Vera. Góllövők: Vera (27.), Riveros (86.).

Mucha kapusnak már a 3. percben munkája akadt. Santa Cruz lövését kellett hárítania. Figyelmeztető lenne ez arra vonatkozóan, hogy lesz itt dolga a szlovákoknak. Fölénybe is kerülnek a dél-amerikaiak, s ez a fölény a 27. percben góllá érik. Barrios Verához játszik, Vera pedig ügyesen lefordul emberéről, és higgadtan a jobb alsó sarokba helyez. 0—1. Hirtelen arra gondoltunk, hogy most aztán rázendítenek a szlovákok, felfokozzák a ritmust, s mindent elkövetnek az egyenlítésért. Tévedtünk, a félidő végéig ez irányban nem tettek semmit. A kapura lövések száma is ezt bizonyítja: 1—8 (ebből a kapu területére ment labdák száma: 0—4)... Na szóval, így nem lesz ünnep ma este Szlovákiában.

A második félidő úgy kezdődött, ahogy az első véget ért — fölényben maradtak a dél-amerikaiak. Ritka és meddő a szlovákok próbálkozása, lásd a Hamsikét (58.), majd a Gyuricáét (61.). A 72. percben a paraguayiak ,,megrázzák" magukat, a 72. percben Santa Cruz fut el a bal szélen, ügyesen középre ad, és Vera fejese éppen csak elcsúszik a jobb kapufa tövénél. A kaputól be is mehetett volna a labda. Na de, ami késik, nem múlik, a 86. percben Cardozo lőhetne, kivár, a labda Riveros elé gurul, ő igazít egyet a lasztin, aztán nagy erővel a kapu jobb oldalába bombázza. 0—2. Ezzel el is dőlt a három pont sorsa. A hosszabbítás második percében Vittek szépíthetne, de léc alá tartó lövését kapu fölé nyomja Villar. Marad a 0—2. Nem vitás, szív és lélek nélkül még a szlovákok sem tudnak focizni. (á)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 712
szavazógép
2010-06-21: Közélet - :

Ghána—Ausztrália 1—1 (1—1) (D-csoport)

Rustenburg, Royal Bafokeng Stadion, 34 812 néző. Játékvezető: Roberto Rosetti (olasz). Ghána: Kingson—Pantsil, Mensah, Addy, Sarpei—Annan, K-P. Boateng (Amoah, 87.)—Tagoe (Owusu Abeyie, 56.), K. Asamoah (Muntari, 77.), Ayew—G.Asamoah. Ausztrália: Schwarzer—Wilkshire (Rukavytsya, 84.), Neill, Moore, Carney—Emerton, Culina, Valeri, Bresciano (Chipperfield, 66.)—Holman (Kennedy, 68.)—Kewell). Sárga lap: Addy, Mensah, Annan, illetve Moore. Kiállítva: Kewell (24.). Gólszerzők: G. Asamoah (25., 11-esből), illetve Holman (11.)
2010-06-21: Közélet - :

Olaszország—Új-Zéland 1—1 (1—1) (F-csoport)

Nelspruit, Mbombela Stadion, közel 40 000 néző. Já­tékvezető: Carlos Batres (guatemalai). Olaszország: Marchetti—Criscito, Chiellini, Cannavaro, De Rossi, Pepe (Camoranesi, 46.), Zambrotta, Marchision (Pazzini, 62.), Montolivo, Iaquinta, Gilardino (Di Natale, 46.). Edző: Marcello Lippi. Új-Zéland: Paston—Reid, Nelsen, Vicelich (Christie, 81.), Smith, Fallon (Wood, 63.), Bertos, Elliott, Lochhead, Killen (Barron, 93.), Smeltz. Edző: Ricki Herbert. Gólszerzők: Iaquinta (29. — tizenegyesből), illetve Smeltz (7.). Sárga lap: Fallon (14.), Smith (28.), Nelsen (87.).