A hétvége hírei

2010. június 21., hétfő, Közélet

Titkolózás Snagovban

Traian Băsescu jelenlétében, különleges biztonsági intézkedések és nagy titkolózás közepette zajlott tegnap Snagovon az a tanácskozás, amelyet Emil Boc miniszterelnök hívott össze.

A találkozóra a Demokrata Liberális Párt (DLP) honatyáit, a megyei szervezetek vezetőit, a párt európai parlamenti képviselőit várták, a téma pedig a következő időszak kormányzati intézkedései voltak. Előzetesen Cezar Preda, a párt alelnöke úgy fogalmazott: szerinte semmi sem fog eldőlni. Valeriu Stoica, a DLP másik alelnöke bejelentette, hogy a pártban eldöntik a jelenlegi kormány sorsát, miután két tábor alakult ki: az egyik támogatja az azonnali átalakítás tervét, a másik pedig hat hónap kegyelmi időt adna a kormánynak. Az elmúlt időszakban több miniszter neve is felmerült, akiket érintene az esetleges kormányátalakítás, köztük Sebastian Vlădescu, Daniel Funeriu, Mihai Şeitan és Mihail Dumitru, de Radu Berceanu vagy Vasile Blaga neve is. A megbeszélés lapzártáig nem ért véget.

Fadőlés Szászmedgyesen

Szászmedgyes parkjaiban mintegy húsz fa kidőlt szombaton az erős vihar nyomán, több utcát elárasztott a víz, a térségben a lehullt csapadékmennyiség meghaladta a négyzetméterenkénti 30 litert. Szeben megye más térségeiben a csapadékmennyiség 14 liter/négyzetméter — ennyit mértek Erzsébetvárosban — és 47 liter/négyzetméter között ingadozott, ez utóbbit Jakabfalván mérték. Nagyszebenben a szombaton lehullt csapadékmennyiség négyzetméterenként 16 liter volt.

Korlátozott királyi menyegző

Kimondta a boldogító igent a svéd koronahercegnő, Viktória és hitvese, egykori fitneszedzője, Daniel Wresling, immár Västergötland hercege. A trónörökös svéd divattervező, Pär Engsheden alkotta krémszínű menyasszonyi ruhában, ötméteres uszállyal, kezében svédországi nyári virágokból kötött fehér bokrétával, fején diadémmal jelent meg — ugyanazzal, mint amit 34 évvel ezelőtt édesanyja, Szilvia királyné XVI. Károly Gusztáv királlyal kötött esküvőjén viselt a stockholmi dómban. A világ három legnagyobb hírügynöksége, az Associated Press, az Agence France Presse és a Reuters bojkottálta az esküvőt a videoközvetítések korlátozása miatt: emiatt ezek a hírügynökségek szombaton egyáltalán nem tudósítottak az eseményekről. A szertartásra kizárólag az SVT svéd televízió kapott bebocsátást, és szigorúan korlátozták a videofelvételek Svédországon kívüli terjesztését.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 723
szavazógép
2010-06-21: Közélet - :

Játszótér Ikafalvának

Az Ikafalvi Napok keretében átadták a falu játszóterét.
2010-06-22: Magazin - Iochom István:

Vendégünk volt: Benke László, Magyarország legismertebb és legnépszerűbb mesterszakácsa

A torjai napok díszvendége és a nemzetközi főzőverseny zsűrijének elnöke Benke László négyszeres olimpiai bajnok, Oscar-díjas mesterszakács, az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Nagymestere volt (képünkön), aki első alkalommal járt Háromszéken.