A tapasztalt öreg doki látott még karón varjút, de ijedt kőszáli sast még nem, így tudta, hogy komoly a dolog. — Nekem már oda a gondtalan nyár — huhogta, és visszaszállt a rendelőjébe.

Ott már várta Mosó Manci a kis medveboccsal, aki odaragadt az anyja zsebéhez. Bárhogy próbálták otthon eltávolítani, nem sikerült, egyetlen reménységük a sokat látott doktor maradt. Egy kis műtétre lesz szükség, döntött a doki, amikor jelentették, hogy Girhes Farkasnál is megjelentek a tünetek, csak más formában. Róla mindenki tudta, hogy hosszú ideig falkavezér volt, de lassan kiöregedett, és úgy hírlett, hogy menesztették állásából, munkanélküli lett. Neki a bundájához ragadt az utolsó fizetése, s most fűbe-fába beleakadt, és foszlányokra szakadtak a papírpénzek.

Doktor Bubó izgatottan gyűjtötte a mintákat a tapadási helyekről, és vizsgálta a mikroszkópjával, amikor újabb nyugtalanító hír érkezett: Sakál Vencel, az utazóügynök, aki gyakran volt távol családjától — természetesen szolgálati érdekből —, búcsúzás közben hozzáragadt az ajtófélfához.

Már mindenki rettegett, nem tudta, hol és milyen körülmények közt éri utol a végzete. A biztonsági emberek kordont vontak Kerekerdő politikai vezetősége köré, nehogy valaki megfertőzze őket az új kórral. A pánik akkor hatalmasodott el, amikor kiderült az eddig féltve őrzött titok, miszerint az egyik miniszterhez hozzáragadt a bársonyszék.

A belügyesek lezártak minden érintett helyet, hírzárlatot rendeltek el, és rendőralakulatok masírozása verte fel Kerekerdő csendjét.

Doktor Bubó ezalatt a könyveit bújta, mintákat vett, és sokat kérdezősködött. Annyira különbözőek voltak az esetek — és mégis volt köztük valami nyugtalanító hasonlóság.

A belügy minden külföldi információt összegyűjtött, de nem leltek hasonló nyomokra. A rendőrök megvizsgálták, nem történt-e szabotázs, vagy nem vetettek-e be valami új biológiai fegyvert.

Időközben bizonyosságot nyert a tény, hogy a kór nem terjed cseppfertőzéssel, sem érintés nyomán, ami meglehetősen furcsa volt. Doktor Bubó ezalatt elkezdte meghallgatni pácienseit, milyen volt a helyzetük, mielőtt rájuk támadt a kór. Kiderült, hogy a kis medvebocs éppen táborba készült, csak a mamája aggodalmaskodása tartotta mindig a közelében. Girhes Farkas elkeseredetten vette tudomásul, hogy mások átveszik a helyét, és kétségbeesetten gondolt az utolsó fizetésére, mert utána már csak a leszázalékolt nyugdíj következett volna. Sakál Vencel alig várta, hogy maga mögött hagyja az ajtófélfát, mert akkor már szabad volt, és a rossz nyelvek szerint a kanyarban várt rá Papagáj Piroska.

Amikor idáig jutott a kutatásban, hirtelen megvillant a doktor fejében: a ragály gondolati úton terjed, és kiváltó oka a félelem.

Becsapni az agyat, ez a megoldás — ragyogott fel a doki szeme. Így Mosó Manci egy kis plüssmackót dughatott a zsebébe, Girhes Farkas vihette emlékül az utolsó fizetési szelvényét, az ajtófélfa kulcstartóként szelídült meg, a bársonyszékből meg zsámoly lett — így nyugtatva meg a beteget, és öregbítve a doki hírnevét.