Hihetetlen, hogy Dali Sándor nyolcvanesztendős. Pedig bizony, rég volt 1968, amikor kis piros táskaírógéppel, két tapasztalt bukaresti újságíróval, Lázár Lászlóval és Csíki Gáborral megjelent Sepsiszentgyörgyön, és toborozni kezdte a vadonatúj megye vadonatúj lapjának, a Megyei Tükörnek a munkatársakat.
Pontosabban válogatta őket, az Ifjúmunkásnál töltött évei alatt ugyanis sikerült megismernie a pályára igyekvő fiatalokat. Sokan voltak, a legkitűnőbbeket gyűjtötte maga köré. Röpke hetek alatt összeállt a szerkesztőség, melynek átlagéletkora 24 év volt, s tizenkét szerkesztőjéből hatot már akkoriban is poétaként tartottak számon.
Dali Sándorról nagyon hamar kiderült, jó vezető, igazi közösségi ember, kitűnő kommunikátor, szót ért az egyszerű munkásemberrel, gazdálkodóval, de a megyei első titkárral is. Igaz, e funkciót akkor Király Károly töltötte be. Jó, hogy Dalinak széles a válla, mondogattuk magunknak s barátainknak, s bár a lapkészítés izgalmas és fáradságos folyamatában viszonylag biztonságban éreztük magunkat, mi több, az újság pillanatok alatt különleges megbecsülést vívott ki a hazai közéletben, s erre valamennyien igen büszkék voltunk, de már akkoriban valahol, lelkünk mélyén sejtettük, a korabeli szocialista sajtótól merőben eltérő lapszerkesztési elképzeléseink és hangvételünk nem tarthat sokáig. Már az első hónapokban kiderült, hogy az akkor alig harmincezres kisváros provinciális vezetése, a pártaktivisták fúrják a lapot. Túl irodalmi, elvont, nem elég párthű, sokat bírál, mindenbe beleüti az orrát. Állta a sarat, míg állhatta Dali Sándor. Az első években egyfajta védelmet biztosított az akkori első titkár, Király Károly. Jól jött ez mind a szerkesztőségnek, mind Dali Sándornak, hisz az újságírók felét már akkor megfigyelés alatt tartotta a szekuritáté, az első titkár asztalára napi rendszerességgel tették le a szerkesztőkről készült jelentéseket.
Mából visszapillantva is biztos, jó volt Dali Sándorral dolgozni. Bátor írásokat, igényes, pontos munkát várt és kapott munkatársaitól, és ami nagyon fontos volt azokban az években, biztonságot sugárzott, soha egyetlen emberét sem hagyta cserben. Nemcsak főnökünk volt, barátunkká lett.
Aztán beütött a mennykő — Király Károly lemondott, s utódai 1974-ben menesztették a laptól. Mert nem fordított elég gondot az újságírók kommunista nevelésére.
Mára a Dali Sándor vezette Megyei Tükör amolyan kis erdélyi magyar sajtótörténeti kuriózummá vált, számunkra meghatározóan szép emlékké.
Éltessen az Isten sokáig, Főnök!
