Milyen az élet a faluban? „Van jó es, rossz es"... S a pirosló kürtőskalácsnak mi a titka? ,,A kürtőskalács nem kislány, hogy meg lehessen csalni, ami belejár, azt bele kell tenni" — összegezi a recept esszenciáját Ferencz András, miközben őszes székely bajsza alatt pajzánul mosolyog. S mintha csak jeladásra várt volna, nekilendül a pattogatottkukorica-árus, beindítja a kakast s vattacukrot, főtt kukoricát egyaránt szervírozó gépezetet, s azt egyből körbefonják a várakozó apróságok.

Török Aranka falufelelős meséli, az idei falunapot a tavalyi költségvetés feléből, mindössze 4000 lejből kellett megszervezniük, így nem hívtak idegen zenészeket, s a magyarországi testvértelepülés, Sárpilis népes küldöttségét is csak a helybelieknél tudták elszállásolni, de ez nem is baj, legalább ismerkednek, barátkoznak. Reggel a gazdák kiállítottak tíz szarvasmarhát, kevés, de egyrészt rossz volt az idő, másrészt Kilyénben amúgy is csökken az állomány, két-három éve még százharminc tehén volt, most már csak kilencven maradt. Hétszáz körüli a lélekszám, „haladunk, a reményt nem kell elveszíteni; van, aki munkahely nélkül maradt, de azért lassan-lassan haladunk", a kilyéni családok is sokat segítenek, hogy most mindenki jól érezhesse magát. A koncertpódium egyelőre üres — később itt lépnek fel a gyermekek, a sárpilisi tánccsoport, a helybeli Búzavirág kórus —, gépzene harsog, néhány szám váltakozik. „Szexi tanár néni, szeretnék felelni", pörög a dal — egyszer, kétszer, háromszor —, s közben fogy a rózsaszín vattacukor. Kilyén jókedvű és vendégszerető volt ezen a komor hétvégén.