Önarckép tövisekkel és kolibrivel — 1940
Félidejében látogatói rekordot döntött Berlinben a Frida Kahlo életművét bemutató kiállítás: az első nyolc hét alatt több mint 130 000-en tekintették meg a mexikói művész festményeit.
A tárlatnak a Martin Gropius Ház, az egykori berlini iparművészek múzeum ad otthont. Az augusztus 9-ig látható kiállításra először sikerült a két legnagyobb Kahlo-kollekció, a mexikói Dolores Olmedo Patino Múzeum, valamint a Jacques és Natasha Gelman Collection egyesítése. A százötven festmény és rajz végigvezet a festőnő fejlődésén a mexikói forradalom utáni avantgárdtól az életének utolsó éveire jellemző szürrealista vonásokig.
Frida Kahlo (1907—1954) a modern festészet legnépszerűbb alkotói közé tartozik. Gyermekbénulás miatt egyik lába deformálódott, egy buszbalesetben pedig a gerince sérült meg. Férje, Diego Rivera neves festő volt, egyik szeretője pedig Lev Trockij, a Szovjetunióból száműzött forradalmár. Frida Kahlo nyíltan vállalta biszexualitását is.
Kezdetben csak magának festegetett, elsősorban önarcképeket. Műveinek nagy része életrajzi ihletésű, művészete valójában szenvedéstörténet. A harmincas évek végén már sikeres, befutott művészként néha botrányos stílusáról, önéletrajzi ihletésű, testi szenvedéseit és sűrű életének fordulatait feldolgozó munkáiról vált ismertté. Ő volt az első (ráadásul női) festő, aki leplezetlenül ábrázolta a női testet, a szexualitást, azokat az élményeket, szenvedéseket, amelyeket csak a nők élhetnek át.
A huszadik századi mexikói művészet nagy alakjának élettörténetét többször is megfilmesítették, például a Salma Hayek főszereplésével készült Frida című alkotásban.
