Mózes László
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a televízió képernyője erős védőhálóként megóv bennünket a másokat sújtó természeti csapásoktól: míg dermedten néztük az előbb Magyarországon, aztán Moldvában pusztító árvizek megrázó képsorait, pillanatig sem gondoltuk, hogy hasonló térségünkben, velünk is megtörténhet.
Előbb a Feketeügy cáfolt rá erre — a Szerethez képest persze összehasonlíthatatlanul kisebb mértékben —, aztán szombat este az általában jelentéktelen Debren-patak söpört végig úgy Sepsiszentgyörgyön — akárcsak 1970-ben —, hogy a vízfolyás mellett élők szinte ugyanazt élhették át, amit eddig csak a tévéhíradóban láthattak. Egy hirtelen érkező, váratlan vízözön percek alatt átrendezte a károsultak életét, keresztülhúzta jövőjükkel kapcsolatos elképzeléseiket. Sepsiszentgyörgyi viszonylatban abszolút félelmetes látvány, amint a belvárosi, Debren közeli utcákban folyamként hömpölyög a megzavarodott, barnás víz, vagy ahogyan a város Sugásfürdő felé vezető kijárata környékén lakók nyakig érő vízben próbálják menteni a menthetőt, de ami a vizuális döbbenetnél sokkal súlyosabb, az, hogy a víz eközben elöntötte a szomszédos lakóházak alagsorait, pincéit, udvarait, tönkretette a háztáji veteményeseket, családonként több ezer, esetleg több tízezer lejes kárt okozva. Egyelőre tegnap, tegnapelőtt merték, szivattyúzták a vizet és az iszapot, nem nagyon volt idő számolgatni, némelyek keserű szájízzel legfennebb annyit jegyeztek meg, évekig tartó alakítgatás, szépítgetés után most kezdhetnek mindent elölről. Ugyanakkor a Debren mellett élők szinte egyhangúlag és igen határozottan kifogásolják, hogy a nyolcvanas évek közepe óta a patakmedret nem takarították ki tisztességesen, s úgy vélik, az ott felgyűlt hordalék, szemét is elősegíthette, hogy ennyire vad áradat kerekedjék egy nagyobb nyári zivatarból. Tény, hogy az eddigi megszorító intézkedésekből származó nyomorúsághullám mellé a szentgyörgyiekre még özönvíz is zúdult, s egyelőre marad a sár, a kár az újjáalakítás, újjáépítés számtalan kínjával.
