Hatalmas kárt okozott már eddig is az árvíz Romániában, s nemcsak az derült ki, hogy a folyók szabályozására, gátak, mesterséges tavak létesítésére elkülönített pénzek valahol elolvadtak, vagy egyszerűen csak átalakultak, hanem az is, hogy az önkormányzatok zöme olyan tudatlanul és ártatlanul áll a természeti katasztrófák előtt, mint a kisgyermek.
Bár a meteorológusok és a vízügyesek idejében jelentették, hogy jön a baj, azaz piros jelzés lép érvénybe, az észak-moldvai nagy katasztrófa első napján a parlamentben még arról folyt a vita és a közelharc, ki kaparintja meg a közszolgálati televíziót és a rádiót. Ott volt a kormánykoalíció minden honatya minisztere, még Borbély László is onnan nyilatkozott a hírtelevízióknak, és nyugtatta meg őket: munkatársai, akik értik dolgukat, a helyükön vannak. Nos, a demokrata liberálisok rátették kezüket az állami televízióra, az RMDSZ a rádióra, s a jól végzett munka örömével hajtották álomra fejüket.
Másnap viszont arra ébredtek, hogy Moldva északi részét elvitte a víz, Közép-Erdélyben és Székelyföldön egy-egy patak folyamnyi kárt okozott. Azóta összekapták magukat, igaz, közben a készenléti felügyelőségek végezték a rájuk háruló feladatot, s bár a baj nagy, már nem lehet azt mondani, hogy nem a lényegre összpontosítanak az ország vezetői. Járják az árvíz sújtotta településeket, szembesülni kénytelenek a lakosság elkeseredett dühével, nyelik a békát, nemcsak az elszabadult vadvizekért, hanem a megnyirbált fizetésekért, az áfa példátlan megemeléséért, egyszóval a lakosság folyamatos elszegényítéséért is. Emil Bocon látszik, hogy több mint másfél éves országlása alatt megtanult nyelni és hallgatni, záporozhatnak rá a szidalmak, szemrehányások, ő sztoikus nyugalommal — igaz, testőreinek gyűrűjében — vizsgálódik, érdeklődik, meg-megrak egy homokzsákot, s ha valaki rátámad, igyekszik hárítani, meg-megveregeti az emberek vállát, s legfeljebb annyit mond, ha túl lesznek e megpróbáltatáson, igyekszenek majd a gondokat is orvosolni. Nem úgy Elena Udrea. Tegnap például pompás népviseletben jelent meg Avasban, ahol nincs árvíz, de volt dínom-dánom. A település szolgalelkű vezetői sóval és kenyérrel köszöntötték a jókora kormányzati limuzinból kiszálló, enyhén szólva feltűnési viszketegségben szenvedő miniszter asszonyt.
Miközben elvitte a víz a nemzeti termék 0,6 százalékát, meghalt huszonhárom ember, több tízezren most mossák ki az iszapból megmaradt javaikat. És még nem tudni, mi lesz a Duna menti nagyvárosok sorsa.
