Egykori diákként, gyakorló szülőként vagy akár közvetlen tét nélkül szemlélődőként is felkavaró élmény volt szembesülni a minden korábbinál alacsonyabb szintű háromszéki érettségi eredményekkel.
Mi tagadás, máshoz voltunk szokva, még akkor is, ha a román nyelv és irodalomvizsgára készülve egész megyényi lakosság szíve szorult össze. A kérdés, ami most mindenkit foglalkoztat: az előző évek eredményei vagy a mostani áll közelebb a rögvalósághoz? És persze: mit kell tennünk, hogy az idei hideg zuhany ne ismétlődhessék meg?
Kétségtelen, hogy a sokadik nemzedék tarthatja most magát áldozatinak, hiszen rajtuk kísérletezték ki élesben a legújabb érettségi vizsgarendszert. Amit első látásra minden érdekelt rokonszenvesnek tartott — az érdemjegy nélküli, de az írásbelik irányába való továbblépés kötelező szóbelik zsilipjének tanévbe való beiktatása lazítani látszott a sűrű vizsgaperióduson —, végül rosszul sült el. Minden figyelmeztetés dacára igen sokan dőltek hátra a szóbelik laza teljesítése után. Márpedig a tudati lazítás után roppant nehéz újra teljes harci készültségbe helyezkedni, főleg, ha amúgy is lyukak tátonganak a tárgyi tudás szőttesén. Az idei diáktapasztalat — tekintve, hogy a jelen állás szerint jövőre is hasonló rendszerben maturálnak a végzősök — a következő nemzedék előtt vészcsengőként működik az idei érettségi Mohács.
Mint ahogy azonban az igazi Mohács után sem a közkatonák vitézségét firtatja elsősorban a történelemkutatás, a mi esetünkben is a hadvezérek felelőssége az elsődleges. A tanfelügyelőség vezetői tettek ugyan homályos utalásokat a gyengén teljesítő iskolák irányítói, tanári kara teljesítményének megvizsgálására, ez az a pillanat, amikor nem szabad apró figyelmeztetésekkel, szakmai szolidaritásból táplálkozó ejnyebejnyével elintézni a dolgot. A háromszéki oktatás hagyományai csontig hatoló intézkedéseket követelnek például a Gámán János vagy a Puskás Tivadar Szakközépiskola esetében, ahol egyetlen diák sem érdemesült átmenő érettségi jegyre. Vizsgarendszerváltás ide, progresszív oktatás oda, súlyosan merül fel az ott dolgozó tanügyi állomány felelőssége. Bár az oktatási intézményeket jogszerűen még nem utalták önkormányzati hatáskörbe, a szakmai-emberi igényesség, a következő generációk iránti felelősségérzet határozott intézkedéseket, személycseréket, fegyelmezést követel.
A mindannyiunk által óhajtott autonóm viselkedés, dolgaink saját hatáskörben való intézésének fájdalmasan tökéletes pillanata érkezett el. A pedagógusközösség elkötelezetten dolgozó tagjainak, az eljövendő érettségizőknek, mindannyiunk önbecsülése nevében.
