Erdővidéki olvasóink és barátaink több ízben is riasztottak, hogy keresném fel Olaszteleken Nagy Györgyöt, és nézném meg, hogy ez a fiatalember miket művel a vassal. Egyszer Antal Jenő erdésztechnikus, vadász és könyves ember még a lakására is elvitt, hogy a vasmívességi remekeit, amelyek Nagy György műhelyében készülnek, a helyszínen nézném meg. Akkor ebből közmegegyezéssel nem született írás, a díszkovácsolás fiatal mestere azt mondta, van egy lengyelországi meghívása, várjuk meg, hogy annak merre kunkorodik a vége, és esetleg akkor üljünk össze egy kiadósabb beszélgetésre.
És eljött ennek is az ideje. Nagy György keresett, hogy hazaérkezett a XI. Nemzetközi Kovácsversenyről és Vásárból, ahonnan elhozta a három díj közül a másodikat. Volt egy első díj — az is magyar —, egy második díj és egy különdíj. Az eseményre egyik dél-lengyelországi városban került sor — akkora, mint Sepsiszentgyörgy, mondja. Ropczyce a neve, és Krakkó alatt lelhető fel a térképen. Híres kovácsközpont, sokféle magyar kötődéssel is, hisz azon az útvonalon, amelyen a szlovák—lengyel határt átlépték, az első falut Hunkowskinak hívják, valamikor magyar kovácsok éltek benne.
A magyar kovácsművészet gyökerei
Nagy György portája Olaszteleken a Kiskecsedi utcában áll. Aki ebbe az utcába befordul, ha nem a fiatal mestert keresi, a kapujától tisztes távolságra úgyis megtorpan, mert foglyul ejti a látvány. A mívesmesterségre valló, gyönyörű kovácsoltvas kapu és a porta utcai hosszán végigszaladó kovácsoltvas kerítés. Ez az alkotás olyan színvonalú, hogy bármelyik főúri kastély előtt is megállná a helyét. De igen jó ízléssel és arányérzékkel a kaput és a kerítést az udvaron levő lakóházhoz és a melléképületekhez igazította, amelyeket az udvar hátsó felében a nagykapu nagyságához méretezett kovácsműhely zár le.
A kapulábak az Olt völgyének kőbányáiból válogatott szürke és vöröses andezittömbökből épültek. A vas és a kő tökéletes harmóniájának élményét kelti. ,,A vas és a kő egymást vonzza — jegyzi meg a házigazda —, a vas vaskőből származik."
A masszív kapulábaknak nagy súlyt kell megtartaniuk, egy ilyen vaskapuszárny több száz kiló súlyú. A fém a biztonságot és keménységet asszociálja, a kovácsoltvas idomokból alkotott kapu és kerítés ennek ellenére a finom csipke könnyedségének benyomását kelti.
Érdekes, hogy mielőtt beszélgetésünk a lengyelországi út és az ottani díjazás felé kanyarodna, egy nagy kitérőt is teszünk Bukarest felé. A tőkére szerelt, hatalmas üllő eredetét ismerem, a már említett Antal Jenő édesapjának örökségéből származik. De van Nagy Györgynek egy másik Antal-féle szerzeménye is, Jenő elhozta a család egyik csíkkozmási rokonának, Máté Jakabnak a Bukarestben 1902-ben kiállított mesterlevelét is. Az okirat magyar és román nyelvű. A magyar rész szövegét szó szerint idézem:
Bukaresti Kocsigyártók Egyesülete. Societatea Constructorilor de Trăsuri
Egyesületünk szabályai értelmében Erdély, Csík megye, Kozmás községben született Máté Jakab nevű ifjú rendesen kitöltve inasi idejét Ábrahám Ferenc mester úrnál, minek folytán előttünk rendes kocsikovács segédnek nyilváníttatott. Bukarest 1902. év április 16/29. Szabadult 1897 április 23-án.
A diploma egyik aláírója A Kovaci. A román főváros központjában ma is van a Lipscani utcából nyíló utcácska, a str. Covaci.
A házigazda emlékeztet a régi időkre: a fiatalember az inasság éveit kitöltve segéd lett. Európa valamelyik városában kellett egy-egy évet eltöltenie. Ennek kitöltése után bizonyítványt hozott a mestertől, és így készíthette el a remeket, és szerezhetett mesterjogot.
Érdekes, hogy a magyar mesteremberek híre-neve ilyen rejtett földrajzi bugyrokban is él tovább, és ma is hat. Mert nem véletlen, hogy a lengyelországi meghívásos alkotótáborban és vásáron a húsz meghívott közül a lengyelek után a legnagyobb arányú a magyar részvétel, és az eredetiség, a művészi vasmívesség díjait is nagyjából ők hozzák el. Erdély, Románia képviseletében ezekhez zárkózott fel az erdővidéki fiatal vasmívesmester, aki a szakmát, ennek művészi leágazását már gyermekkorában az agytekervényeibe és a keze ügyébe mentette. Mert amint nekem elmondta, a jó kezű kovács, ha szekeret vasalt, akkor nem felmókolta valamiképpen a fára a vasat, hanem díszítette, még a fémpántokat is mintázta, a lőcs rögzítő elemeit is, ha pedig lámpatartót készített a ház vagy a kapu elejébe, akkor is eljutott az ornamentika tartományig. Az épületajtók, kapuk, ablakok vasalásáról nem is szólva. A temetői sírok kovácsoltvas kerítései, a templomajtók tiszteletet parancsoló komolysága, az örökkévalóságot sejtető erőssége mind-mind ezekből az időkből származik.
Nagy György meséli, hogy Ropczyceben a magyarok esetében ezeket az alkotó erényeket díjazták. Az ukránok, amint mondja, képzőművészeti főiskolát, egyetemet végzett kovácsok, de a nemzeti stílushoz igazodva inkább a fémplasztika felé hajlanak el. A vas patinázására színezéssel is rásegítenek, a gyűrűskötések és a szegecselés helyett hegesztenek.
Az ukránok, akárcsak nálunk a románok, manyókolnak — mondja. Mindenki a múltját — vagy éppen a múlt hiányát — pótolja. Nálunk nincsenek festett kovácsolások. A magyarországi magyaroktól lehet tanulni, mert a népi iparművészet támogatása már huszonöt éve elindult. Kiváló szakemberek, és szép munkáik vannak. Az országban Kovácsmíves Céh is működik. Ott sokféle megmérettetésre nyílik lehetőség.
A lengyel kisvárosban magyarok, ukránok, osztrákok, lengyelek voltak jelen.
Nagy György a díszkovácsolás rendkívül dokumentált mestere. Könyvespolcain több szakkiadvány, album, de ami engem a legjobban meglep, az a számítógép szakszerű kezelése, a komputerben tárolt hatalmas információs anyag. Magyarázatait a fényképalbumok fellapozásával is szemlélteti, felesége, Nagy Enikő ezekben partner, amikor kell, ecsettel a kezében a kész alkotások kezelésében is részt vesz, közös lengyelhoni útjuk főbb mozzanatait segít felidézni. Ezen az úton a gyerekek, Anita Enikő és Anikó Beáta is jelen voltak.
Erdővidéki díszkovácsolás
Kérem, hogy mutassa be a kovácsmesterségek ága-bogait. Mert van díszkovács, kocsikovács, patkolókovács, fegyverkovács, cigánykovács.
Saját mesterségét a műhelyben és fotók alapján egy iskolai kis haranggal szemlélteti. A harang a székelyudvarhelyi Lázár Imre ajándéka. A mestermű-kivitelezésű harangtartó Nagy György munkája. Körirata:
Olasztelek szült, és Olasztelek nevelt.
Öntetett Lázár Imre műhelyében Székelyudvarhelyen.
A harangtartó hagyományos kovácsolással készült. Nincs hegesztve. Gyűrűkkel van összefogatva. A gyűrűk melegen hajlanak rá. Amikor hűl, valósággal ropog a vas, úgy rászorul arra, amit össze kell fognia, hogy nem lehet szétválasztani. Saját magát szorítja. A fémet olyan 800 Celsius-fokra hevítik, 600—700 fokos, amikorrászorul a gyűrű a vasra.Az összefogandó elemekre U alakban helyezi a gyűrűt, kalapáccsal satun hajtja rá.
Kérdezem, hogy ezeket a mestermunkákat védi-e valamilyen szabadalom.
Magyarországon harminc tárgyat zsűriznek egy mestertől népi iparművészeti alkotásként, ezek saját szerzeményként automatikusan védelem alá esnek. A licenc megvédése hatalmas pénzbe kerülne.
Kérdezem, hogy hol vannak még munkái.
— Nagybaconban lesz a következő munkám. Ezelőtt Csernátonba készítettem Molnár Gézának. Kézdivásárhelyen Laczkó ügyvédnek, Sepsiszentgyörgyön Simon Attilának kinn, a hegyen, a Kolczával szemben kaput. Munkám került Csíkszeredába, Székelyudvarhelyre, Brassóba, a Székely Nemzeti Múzeumba.
Egyik büszkesége a Székely Nemzeti Múzeum lépcsőzetének díszkorlátja.
A Kós Károly tervezte lépcsőkorlát elkészítésére ki kommendálta be?
Az erdővidéki múzeum számára készített egy cégért. A szentgyörgyi múzeumban ki voltak akadva, hogy ki készítse el Kós Károly rajzai alapján a korlátot. Senki mesterember nem akart erre vállalkozni. Kós nagyon precíz kivitelezési terveket készített. Az összeillesztéseket hegesztés nélkül kellett kovácsolással elkészíteni. Hagyományos módon. Az igazgató meglátta az erdővidéki cégért a múzeum bejáratánál. Így került ő is képbe.
A Kós-féle múzeumi korlát esetében az volt a nagy kihívás, hogy a kovácsolás kézi munkája látsszék rajta. Az eredeti Kós-terv rendkívül igényes munka. Ma ez a szakma nagyjából úgy működik, hogy a tervező ennyit ad meg: vaskorlát. Ezzel be van fejezve. Kós esetében még az utolsó kilincs motívumai is mind be vannak rajzolva. Aprólékosan, pontosan. A korlát tükrében stilizált figurák is vannak. Egy görnyedt hátú székely kaszás, a másik tükörben egyenes tartású asszonya látható. Egy harmadik korláttükörben egy székelyes motívum. Tervaláírás: Lakatosmunka megrendelési rajza, Kós Károly, 1912.
— Az Úr akarta, hogy ezt a munkát megkapjam. A múzeum korlátján csak a kő mellvéd volt meg. Kós Károly megtervezte, de ez soha nem készült el. Haladt-maradt a dolog. A korlát nélküli mellvéd veszélyes volt, mert csoportos látogatások idején a gyermekek csúszkáltak rajta. Vargha igazgatóék megtaláltak egy csomó eredeti tervrajzot. A padokét, egyebeket.
Másik büszkesége a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Iskola nagycsillárja. Egy méter ötven centi széles, ugyanennyi a magassága is. Egy koronatípusú csillár. A csillárelemek egyenként vannak kidolgozva. Minél nehezebb valami elkészítése, annál jobban ösztönzi az embert. Az ember soha nem mondja, hogy elfáradtam, hanem amikor félig elkészült a tárgy, még jobban belehúz, mert maga is kíváncsi a végső formára. Este, amikor az iskolában megáll az élet, a csillár külső égői nem világítanak, a bentieket égve hagyják, s a benti égők a csillár rajzát a falra kivetítik. Gyönyörű látvány! Az iskolának nagyon ambiciózus az igazgatója. Alapítványt hozott létre, a padlásteret beépítette, szálláshelyként használja, és ezek jövedelméből fedezi az iskola kiadásainak egy részét. Az olyasmiket, amikre nem futná a költségvetésből. A lámpa felfüggesztése olyan, hogy hintázni is lehetne rajta. Az iskolában volt egy régi, kovácsolt korlát. A csillárt is azokkal a motívumokkal kellett elkészíteni.
Az udvarhelyi művészeti iskola nagy csillárja — mondja a téma lezárásaként — vagy a Székely Nemzeti Múzeum Kós Károly tervezte lépcsőkorlátja, a baróti református templom kerítése, a mikóújfalusi templom ajtóvasalata olyan munka, amire különösen büszke vagyok. Minden munkám kedves, de kivételes szerencsémnek tartom, hogy ezek a munkák az én kezemből kerülhettek ki.
