Băsescu elnök nem kevesebbet állított minapi tévéjelenésében, mint azt, hogy az utóbbi tíz évben a román kormányok főleg szavazatvásárlással foglalkoztak, illetve szelídebb fogalmazásban: a választások megnyerése, a hatalom megkaparintása volt fő törekvésük, az ország ügyeinek intézése pedig legfeljebb másodsorban érdekelte őket. Ezért emelték gazdasági meglapozottság nélkül a béreket, a nyugdíjpont értékét, ígértek többet, mint amennyit az ország teljesítőképessége megbírt.
Ezzel egyúttal szókimondó elnökünk tulajdonképpen saját felelősségét is elismerte — bár ebben már nem volt ennyire egyértelmű —, hiszen legalább három elnökválasztás is belefért ebbe a tíz évbe, ebből kettőt ő nyert meg, mi több, még népszavazást is kiírtak egypárat, nem utolsósorban azt, melynek kezdeményezői szerint az ő megbuktatásával kellett volna járnia, de mely végül fordítva sült el.
Nem vitás, fontos és a kulisszák mögé bevilágító kijelentése egyben ítélet egy kezdő és kelleténél többet botladozó demokrácia perében, pálcát tör annak balkáni elfajulása felett is, és valóságtartalma kétségbevonhatatlan.
No de a Nagy Játékos nem érte be ennyivel, hanem még rátett egy lapáttal akkor, amikor az is kiderült szavaiból, hogy tulajdonképpeni válságkezelésről szó sem lehet még idén, illetve csak az állami kiadások lefaragása, amit egyelőre megtehetünk. Idén a dolgok tehetetlenségi nyomatéka folytán csak a gazdaságélénkítés előkészítésére futja az ország erejéből, állította, a nemzetközi valutaalapi kölcsön még mindig fogyasztásra, nyugdíjakra stb. megy el, a beruházások tehát elmaradnak. Azokra csak azután kerülhet sor, mondotta, ha sikerül az egyensúlyt az állami bevételek és kiadások között helyreállítani, ahhoz pedig drasztikus intézkedések kellenek.
Madách víziója jut eszünkbe Az ember tragédiájából. Csakhogy ott a demokrácia elfajulását, a szavazatok áruba bocsátását megelőzi a népuralom virágzása. Nálunk a kapitalizmus ,,érdekes" módon piaci válsággal és szavazatvásárlással köszöntött be. Emiatt az elitet nyilván komoly, az elnöki beismerésnél nagyobb felelősség terheli, s itt nem ártana mélyebbre ásni. Szomszéd államokban a gazdaságélénkítéshez és a kiadások lefaragásához egyszerre fogtak hozzá. Ennyire a csőd szélén állnánk, hogy nálunk erről már valóban szó sem lehet?