Vendéglátóm és a keze alá dolgozó fiatal férfiak székely kapuk, kopják, díszkerítések stb. gyártásával foglalkoznak, amikor náluk voltam, éppen az uzoniak falunapjára készülő díszkerítés elemeit fúrták-faragták-fűrészelték, kivágott, de faragatlan, várólistán lévő székelykapu-,,alkatrészek" is feküdtek az udvaron, jó környezetbe, találó helyre került tehát a kerekesmesterséget, de az asztalos- és ácsmunkát is szimbolizáló kerékgyártó ,,gépezet", a nevezett mesterségek szép szimbóluma.
Pethő Sándor szóban mellékelte is a szerkezet használati utasítását, s egyszeriben megértettem a végtelenül egyszerű, de a kerékgyártásban nélkülözhetetlen ,,munkagép" szerepét. A kerékagyat befogják a kerékgyártó pad lába közé, két fakallantyúval rögzítik, hogy ne mozduljon el, majd a kerék faragott fentőit — a kerékküllőket — beillesztik és bekopolják a kerékagyba.
Ez a feltorjai kerékgyártó szerkezet több mindent eszembe juttat, s emléke napok múltán is velem utazott Székelyföld széltében-hosszában.
A székely kapukat és díszkerítést építtető uzoniak juttatták eszembe, egyik előző évi falunapi rendezvényükön szóvá is tettem, hogy szép lovaik és lószerszámuk van, a ,,népi" fogathajtás is helyénvaló, sokakat érdeklő versenyszám, a járműveken ülő lányok és legények is helyénvalóak, szépek, viseletük is az, csak ezek a gumikerekű szabványszekerek ne rontanák el ezt a remek összképet. Dr. Bölöni Sándor állatorvos, maga is vállalkozó, mondta is, hogy bizony más szekér kellene ilyen alkalomra, de hát ez van. Azt is végigtárgyaltuk, hogy a csernátoni múzeumban a kocsik, hintók, régi vágású szekerek mintaanyaga is megtalálható. Beszélgetőtársam akkor azt fontolgatta, hogy ami azt illeti, ő vállalná is egy kocsi elkészítését. Ha lenne ennek az elkészítésére alkalmas mester.
A napokban a csíkszentdomokosiak vendége voltam. Törökországi, magukat magyar származásúaknak tartó küldöttséget fogadtunk Macarköyből, azaz Magyarfaluból. A rendezvény fénypontja volt a székelykapu-avatás. Ezt követően a vendégeket — budapestieket, kolozsváriakat, máshonnan érkezetteket — lovas fogattal kocsikáztatták át faluhosszán a sportpálya felé. Minden gyönyörű volt, a székely kapu, az ezt körülálló és körüléneklő százak népi öltözéke, a lovak, a fogathajtók, a lószerszám, minden, egyetlen gumikerekű kocsi lógott csak ki a sorból. Érdekes volt látni, hogy a vendégek mindannyian a ,,parádéskocsik" ülőhelyeinek elfoglalására igyekeztek. Aztán útban hazafelé Csíkrákoson felkerestem budapesti barátaimat, akik szekerekkel és lovas fogattal vágtak neki a Hargitának, hogy a friss juhsajt, az édes orda ízét megismerjék. Keresésükre indultam. Már útban voltak hazafelé. Gumikerekű szekereken és nem a köves úton csattogó vastengelyű, csigolyából font derekú és saroglyájú kocsikon.
Aztán látom a gumikerekű szekereket, amelyek minden bizonnyal jó szolgálatot tesznek erdőn-mezőn, de azért a díszhintóval, a kocsival ne tévesszük össze őket, mint ahogyan manapság már a jégergatyát sem húzzák fel székely harisnya helyett sem a fiatalok, sem az érettebb korban lévők. Számomra groteszknek tűnik az is, amikor március 15-én ugyancsak gumikerekű szekerek huppognak végig a díszmenetben, s végleg elrontják az egyébként pompás összképet.
Szóval, kocsi kellene. Legalább mutatóban egy-kettő. És vállalkozó, aki nem csak a panzió elejébe állítja ki a pengő kerekű szekeret muzeális tárgyként — ott is jól néz ki, ha nem festik át és nem cicomázzák giccsé —, hanem ha fogatos szolgáltatást, lovaglást is ajánlanak a vendégnek, akkor legyen szekerük, kocsijuk is hozzá. (A sepsiszentgyörgyi Bartha Róbert lótenyésztő és híres-neves fogathajtó ilyen szolgáltatást is vállal.)
Már csak azért is, mert a kocsi szavunk egyike azon magyar eredetű vándorszavaknak — a huszár mellett —, amelyek a világnyelvekben megkapaszkodtak. (Angol: coach, német: Kutsche, svéd: kisk, olasz: coccio, spanyol: coche, román: cocie, horvát: cocije, lengyel: coch, török: kocu.) Hajdanában, Mátyás király idejében a Buda és Bécs közötti kocsijáratok egyik állomása a Komárom melletti Kocs községben volt, s itt gyártották a könnyű, gyors, felfüggesztéses szerkezeténél fogva kényelmes kocsiszekereket. Ez a magyar találmány terjedt el Nyugaton, s ennek a kocsiszekérnek alakult ki számos variánsa. Így vidékünkön is. Annyira hozzánk tartozó, mint a székely kapu, a harisnya vagy a népviselet. Hungarikum.
A mi vidékünkön az egyik első feljegyzés éppen Uzonból való (1609): Kovács Máté száguldást mene egy Kocsival oda az Béldi Ferenc szállására darabontok valának az Kocsin.
