Mi jellemző erre a nagy ívelésű pályát befutott szobrászunkra?

Elsősorban: a forma feltétlen tisztelete. Alapelve, alkotó munkásságának irányelve volt: minden a forma vagy mindent a formával célkitűzés.

Felfogása szerint szinte mindegy, hogy figuratív vagy nonfiguratív, esetleg absztrakt a szobor. Mindig olyan, amilyent a helyzet kíván. Vagy másképp fogalmazva: amit a Cél kíván. Vagy még másképp: amilyent a gondolat sugall, nem feledve sohasem, hogy a Kor Nyelvén kell beszélni. És: a formával mondani el a gondolatot. Mert: Gondolat nélkül nincsen mű. Vagy ha van, az csak üres játék!

Nézzük, mit mond el a most felállított Niké című szobra.

Elmondja a felfelé törést, magasba emelkedést! Elmondja az Erőt! A győzelembe vetett HIT erejét!

Műve vagy művei láttán József Attila szavai juthatnak eszünkbe: „A mindenséggel mérd magad!"

Elmondja a szépséget, elmondja a forma kecsességével, gazdaságos, szűkszavú és mégis sokatmondó megfogalmazásával. És el a gazdagságot is. A gazdagságot — s furcsa bár, de igaz — a leegyszerűsített formával. Mely épp egyszerűségében, egyszerű megbontottságában nagyszerű látvány. Testet öltött gondolat! A forma felfelé törő erővonalaival! Azok ívelésével, hullámzásával, a hármas tömb — a test felfelé törő tömbje és a két szárny tömbje — megbontottságával. Itt ezekkel brillírozik a mester, itt bontja meg a kifejezés érdekében és szükséges mértékében a formákat, megteremtve azok hullámzását, ellentét-játékát. A felfelé törő — enyhén előrehajló — testtömböt ellensúlyozza a két szárny súlyos, finoman tagolt, megrezegtetett, szinte meglebegtetett tömege. Így teremti meg az egyensúlyt. És eme egyensúly révén, a megbontottságok és alig-megbontottságok révén, az erővonalak iránya révén a monumentalitást. Mert monumentális hatású ez az eredetiben alig több mint egyaraszos mű, melynek Sepsiszentgyörgyön felnagyított mását láthatjuk. A nagyítással elveszhettek apró finomságok, ám a nagy erő ott van a műben, mert a monumentalitás tulajdonképpen nem nagyság, hanem a belső erő sugárzása révén valósul meg. Lehet kis munka is monumentális, de hatalmas monstrum is kisszerű!

Jecza Péter sikeres szobrász volt. Európai művészi egyesületek tagja és — hadd ismételjük meg — EU-szerte elismert szobrász. Elég, ha csak annyit említek erre bizonyságként, hogy a Dante Divina Comedia pályázatnak — melyen a kortárs képzőművészet nagyjai vettek részt — díjnyertes kitüntetettje.

Bár a művész hazája a nagyvilág, mégis: mindenki valahová tartozik, valahová gyökerezik. Vagy e gyökerek révén valahonnan szívta a nedvet, a táplálékot, a feltöltődést. Az ő gyökerei innen nőttek ki. Gyermekkorában a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményén, Gyárfás Jenő csodálatos Tetemrehívásán nevelkedett, e műből és Gyárfás Jenő vagy Barabás Miklós itt látható egyéb műveiből szívta, tanulta meg a Művészet csodálatos hivatását, a művel való kifejezés hatalmas lehetőségét.

Eme szárnyaló figurájában benne látom a Gyárfás-kép Kund Abigéljének gyönyörűen megformált alakját.

Itt fog hát állni, élni ez a szobor, itt, a gyökereket adó szülőföldön. S itt fog szólni hozzánk, itt fogja elmondani, itt fogja tudatosítani bennünk a vágyainkat. A szülőföld vágyát a szabadságra. Székelyföld vágyát a felemelkedésre.