Belföldi hírek

2010. július 28., szerda, Belföld

Nincs túlélője a helikopterszerencsétlenségnek

Nincs túlélője a Bucegi-hegységben történt helikopterszerencsétlenségnek, amelynek következtében hat izraeli és egy 31 esztendős román katona, Ştefan-Claudiu Dragnea százados, a Légierők Vezérkarának tagja vesztette életét.

Az izraeli hadsereg Sikorsky CH 53 típusú helikoptere a Blue Sky 2010 nevű román—izraeli légi gyakorlaton vett részt hétfőn, amikor hét katonával a fedélzetén lezuhant. * Gabriel Oprea hadügyminiszter részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak. A honvédelmi minisztérium parancsa szerint ma 8 órakor az összes romániai katonai egységnél és a külföldi hadszíntereken megemlékező ceremóniát tartanak az elhunyt katonák emlékére. * Izraeli katonai szakértők, mentőcsapat érkezett tegnap Romá­niába, hogy segítséget nyújtson az izraeli helikopter balesetében életüket vesztett áldozatok (négy pilóta és két szerelő) azonosításában, ugyanakkor tegnap nyilvánosságra hozták az áldozatok nevét. * Tegnap a hatóságok (csendőrök, katonai ügyészek, kriminológusok) és hegyimentők a Bucegi-hegység nyugati, Törcsvár felőli oldalán, a Guţanu nevű hegytömb igen nehezen megközelíthető részén dolgoztak, a köd és az eső nagyon nehezítette a roncsok keresését. A szerencsétlenség kétezer méter magasan történt, sziklás, szakadékos részen, feltételezések szerint a helikopter sziklának ütközött.

Árvíz Székelyföldön és Moldvában

Az erős esőzést követően a Csíki-medencében is gazdaságok kerültek víz alá, ugyanakkor Csíkszereda két tömbháznegyedét is elöntötte az ár. A csobotfalvi negyedben a Somlyó pataka áradt meg és öntött el 60 gazdaságot, kutakat, pincéket, egy tűzoltócsapat segédkezett a víz kiszivattyúzásában. A zsögödi városrészben is víz alá került 20 udvar, a katasztrófaelhárítók a gátépítésénél segédkeztek. Csíkszentpálon 15—20 gazdaság pincéje telt meg, de a víz elborította a falut átszelő községi utat is. Hargita megyében sárga figyelmeztetés marad érvényben ma estig a Kis- és Nagy-Küküllőre, illetve a Kis- és Nagy-Homoródra, az Olt felső folyására. * Az esőzések további pusztítást okoztak Bákó, Suceava és Neamţ megyében, a Kolozs és Iaşi megyei vasúti csomópont több szakaszán korlátozták a forgalmat, lezárták a Bukarest—Kolozsvár—Biharkeresztes vonalon, Tövis és Nagyenyed között a második vágányt. A vasúttársaság azt ajánlja az utasoknak, tájékozódjanak indulás előtt, érdeklődjenek a vonatokról, a késésről a vasúti menetjegyirodákban vagy a 9521-es telefonon.

Nem tárgyaltak új szerződésről

Sebastian Vlădescu szerint az év végéig Romániában nem lesz gond a nyugdíjak kifizetésével. A pénzügyminiszter azt is kijelentette, egyelőre nincs szó új hitelszerződésről a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokon. Cezar Corâci, az UGIR-1903 elnöke tegnap azt nyilatkozta: az IMF-küldöttség vezetője, Jeffrey Franks arról tájékoztatta a vállalkozókat, hogy tárgyalnak egy újabb kölcsönről, de konkrét összegben még nem állapodtak meg, csak azokról az ágazatokról, amelyeknél befektetésre lenne szükség. * Az IMF romániai delegációjának vezetője ugyanakkor kijelentette, a valutaalapot aggasztja, hogy Románia gyenge teljesítményt mutatott eddig az európai alapok lehívását illetően. * Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter tegnap azt is leszögezte, nem foglalkoznak a 25 százalékos áfa és a 10 százalékos egységes jövedelemadó bevezetésének gondolatával.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2010-07-28: Belföld - :

Hírsaláta

BOKSZOLÓ VAGY PALOTAPINCSI? Nem irónia nélküli az a tény, hogy az IMF küldöttsége egy héttel azután érkezett Romániába, hogy néhány nappal korábban dühösen utazott el Magyarországról — írja a The Financial Times.
2010-07-28: Közélet - Bokor Gábor:

Vendégforgalomban a jövő (Zabola)

Habár Orbaiszékhez tartozik, Zabola az esztelneki kezdeményezésre létrehozott, felső-háromszéki településeket tömörítő Angustia Egyesülethez csatlakozott. Az egyesület a LEADER-programra pályázó önkormányzatokat, civil szervezeteket, magánvállalkozókat és a megyei tanácsot tömöríti.