Helyi kifli, helyi tej

2010. július 28., szerda, Közélet

Helyi péktermék mellett néhány háromszéki településen helyi termelőktől származó tej kerülhet az óvodások, iskolások asztalára, miután hat önkormányzat vállalta, hogy a tejtermékre is maga bonyolítja le a közbeszerzési eljárást.

A tavalyi kudarc után, amikor egy versenytárgyaláson részt vevő cég megfellebbezte a licit eredményeit, ezért az első félévben a háromszéki diákok csak tejet kaptak, a megyei önkormányzat úgy döntött, decentralizálja a tej-kifli programot, és így a helyi termelők is nagyobb eséllyel rúghatnak labdába. A feladatot a péktermékek esetében minden háromszéki önkormányzat vállalta, és nemrég hat helyi tanács jelezte: a tejtermékekre is lebonyolítaná az eljárást — számolt be Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke. A jelentkezők: a bodzafordulói, szitabodzai, bárkányi, kovásznai, gelencei és kökösi önkormányzat. A tej esetében azért bonyolultabb a decentralizáció, mert a programban szigorú minőségi követelményeket támasztanak, Háromszéken pedig kevés az olyan tejfeldolgozó, amely teljesítené ezeket az uniós előírásokat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 721
szavazógép
2010-07-28: Közélet - Bokor Gábor:

Vendégforgalomban a jövő (Zabola)

Habár Orbaiszékhez tartozik, Zabola az esztelneki kezdeményezésre létrehozott, felső-háromszéki településeket tömörítő Angustia Egyesülethez csatlakozott. Az egyesület a LEADER-programra pályázó önkormányzatokat, civil szervezeteket, magánvállalkozókat és a megyei tanácsot tömöríti.
2010-07-28: Közélet - Albert Levente:

Tapsoljunk egy vonalnak

Egy ágyon átsuhanó fénynyaláb adta meg a fogódzót Csiki Csaba kiállításán, azzal az ironikus megközelítéssel, hogy minden fényátvonulást hangszóróból közvetített taps fogadott.