Breke Bendegúz, a levelibéka megrögzött turista hírében állt, így senki nem csodálkozott, amikor reggelente ugrálni látta a harmatos füvön egy szál fürdőgatyában, amitől a borzongó sündisznónak még a szőr is felállt a hátán.

Egy ilyen reggelen jelentkezett felpezsdülve Doktor Bubónál egészségügyi vizsgálatra, és bejelentette, hogy túlélőtúrára indul. A doktor szerre megvizsgálta az izmok működését, a szívet, a tüdőt, és áldását adta a túrázóra.

Bendegúz egy nehéz utat képzelt el, tele akadályokkal, amiről győztesként érkezik haza, kivívva mindenki elismerését és főleg Breki Eszmeralda, a csinos békalány csodálatát.

Gyalogosan indult útnak egy kis hátizsákkal, melyben volt túlélőkés, gyufa, spárga, riasztó füstrakéta, na meg néhány szárított szúnyogcomb és egy flaska ivóvíz. Áthaladt a kerekerdei tisztáson, ahol a nyulak tisztelettel köszöntötték, majd az erdőszélen masírozott tovább büszkén.

Nagy jókedvében alig vette észre, hogy sikló került az útjába, de aztán óvatosan kikerülte, nehogy megzavarja a napozásban. A nap egyre magasabbra hágott, és egyre nagyobb lett a hőség. Bendegúz hamar megitta a magával vitt vizet, és számításai szerint nemsokára el kellett volna érnie a Nagy-tavat, hogy onnan tovább haladjon a beömlő kis patak forrása felé.

A meleg egyre fokozódott, de tó sehol. Hiába kémlelte a fák mohás oldalát, hogy jobban tájékozódjék, csak egy meredek marthoz ért. Amikor már nem tudta, mitévő legyen, egyszerre nagy csörtetést hallott a bokorban, amitől akkorát ugrott ijedtében, hogy elveszítette az egyensúlyát, és begurult az oldalon. Mire magához tért, a békák mennyországában képzelte magát, mert mindenütt víz vette körül. Csak nyelte-nyelte, meg lubickolt boldogan, amikor suhintásnyira tőle elszállt egy gólya, aztán másik közeledett, és hősünk, mint szőnyegbombázásnál ugrált menekülve egyik helyről a másikra. Mire elmúlt a veszedelem, beesteledett, s a túlélő összetörten, éhesen rogyott le egy fa tövébe, és azonnal álomba szenderült.

Hajnal felé az összegyűlt pára felhővé sűrűsödött, és villámok szaggatták az eget, majd egyszerre esni kezdett, mintha az ősi bibliai özönvíz ideje jött volna el. Bendegúz magához sem tudott térni, már sodorta is az ár óriási iramban. Aztán egy idő után minden elcsendesült, és ő ott találta magát egy nagy víz közepén. Ijedten röppentette fel egyetlen át nem ázott jelzőrakétáját, amikor ismerős fára lett figyelmes.

Mire rájött, hogy az eső hazasodorta az elázott erdőbe, már ott volt a felmentő csapat.

Hősünk dideregve lapult egy nagy falevélen és dicsősége romjain, s annak örült, hogy csakugyan túlélte a kalandot.