Megmondta ápertén, miben áll a szívesség, pontosan úgy, ahogyan a megyei pártelnök egyértelműsítette a helyzetet, amikor az alulmaradt párt emberei tiltakoztak a tömeges leváltások, az azonnali kinevezések ellen. „Mi kormányzunk, ti pedig ki...hatjátok."

Ekkor már kövezett út vezetett Máktelekre, a kisebbikre, hiszen virtualiter létezik Nagy-Máktelek is. Vagy mit beszélek: Macu-Micu és Macu-Mare. Túlművelt mázolók heccből elnyugatosították a falu szélén részeg ember módjára bukni kész jelzőtábla szövegét: egyikből lett Big-Mac, a másikból: Little-Mac.

Nagy-Máktelek egyenlő a semmivel. Széthordták a szabadság új betyárjai, a fehérgalléros honfoglalók. Egykori uradalmi hely, semmi sem maradt belőle: az udvarház, a termelőszövetkezet ebeinek harmincadjára jutott gazdasági épületek az utolsó tégláig világgá mentek. Kis-Máktelek átélt egy rövid virulási periódust, mint mikor halál előtt még utoljára megvilágosodik az ember; valakik szövetkezeti gazdaságot alakítottak, garázdálkodtak pár éven át, majd a rossz időjárásra hivatkozva fityiszt mutattak a jutalékukat firtató tulajdonosoknak. Majd hirtelen eltűntek, mint szürke szamár a tejködben. Lakóit sűrű egymásutánban vitte az egyetlen lovas fogat a faludombján ücsörgő temetőbe, végül a lovak gazdája is oda került, azóta magukkal hurcolják halottaikat a szétszóródott utódok.

Az országos választások idején mozgóurnás szavazás zajlott Kis-Mákteleken, tizenegy kapu előtt állt meg a trombitás autó, tíz vénasszony és egyetlen vénember adta le voksát; akikre a hivatalos emberek mondták. Aztán csak a kutyátlan csend. Az összesen négy és fél utcán kísértet sem jár. Volt még egy-két tétova próbálkozás a feltámadásra: egy falábú norvég tengerész földet bérelt, mindenféle gépet vásárolt hozomra, durrogtatta is őket cefetül, míg az élettársa, aki ide csalta, bele nem bolondult, nem az unalomba, hanem a lóháton feljárogató postáslegénybe, s aztán se fehérnép, se tengerész, elhúzott ki-ki a maga örömébe. Csak a rakás ócskavas. Egy másik őrült kendert kívánt termeszteni. Idejekorán lecsukták. A Nagy vállalkozók sorozat új fejezete a napokban indult, közönségsiker lesz. Feljött Kis-Máktelekre egy nagy és szép és hosszú, csupa fény autó, a buszban irodát rendeztek be, tévé is van benne, istenbizony, s mindenféle számológépezetek, no és az illetők eljárták mind a tíz lakost (az öregember időközben elhunyt): szíveskedjenek kijönni a kapuba s fel a buszra — ajándékot kapnak. Hozzák a buletint az átvétel aláírása végett. No, eregélnek a nanók, nem győzik csodálni a mozgó palota csillogását, egyik ámulatból a másikba. Feljegyezik adataikat, reszketegen aláírják, a szemes masina fényképezi őket, és nyomban ki is veti a színes képet, ez a ráadás a sok finom étel: a friss kenyér, vaj, hús, szalámi, sajt, túró, dobozos tej, cukor, olaj, liszt és zsír, aztán narancs, citrom, banán, s uramfia, télvíz idején zöldsaláta, pirosparadicsom, paprika, retek, zöldhagyma mellé!... A tésztafélékről, a tortáról, csokikról nem is beszélve. Készségesen segítenek elraktározni a sok finomságot. Akinek fogytán a tüzelője, felaprított fát is hoznak. Ekkora csoda csakis a drága jó Istentől jöhet.

Hát hogyne írnák alá, akár a halálos ítéletület is!..

A titokzatos megbízó emberei fölkeresik a városra származott örökösöket. Azok nem bírnak ellenállni a csábításnak, hiszen ez idáig sikertelenül próbáltak túladni a nyakukba szakadt nyűgön, most meg házhoz jön a szerencse. És készpénzzel fizet! Na ja, hogy őket is lefotózza, szuvenírként a bankjegykötegre ügyeskedi a fotót. Az is természetes a mai világban, hogy videón rögzítik az adásvételt.

Itt a tavasz, jönnek hatalmas munkagépek. Lesz nyüzsi, építőtelep. Még nem tudni, mire áll majd rá az új földesúr. Lehet, hogy éppen a mákra.

Egy mókás fickó durván gyalult deszkavéget drótozott a Macu-Micu — Little-Mac tábla alá, a rúdra. Otromba betűkkel ezt rótta oda: EZ A FALU ELADÓ.

Egy másik, informáltabb tévelygő fecnit rajzszögezett hozzá: El van az már réges-régen, / Afelől már alhatik ken’.

Szép álmokat.