Hagyományőrzők a Csipkésben

2010. augusztus 10., kedd, Közélet

A Háromszéki Ifjúsági Tanács három tagszervezete, a Barátosi Ifjúsági Szervezet, a Fiatalok Kézdiszentlélekért Szervezet és a Fiatalok Mikóújfaluért Egyesület együtt szervezte meg az elmúlt hét végén a zabolai Csipkésben az I. Hárit Hagyományőrző Tábort.

A rendezvényen előadást tartott Jánosi József néptánckutató és koreográfus, dr. Kádár László a hagyományos magyar életmódról és életvitelről beszélt, a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes táncosai székelyföldi néptáncokat tanítottak, Makó Csaba kovásznai fafaragó irányításával a népi mesterségek titkaival ismerkedtek meg az ifjak, a gulyást Weithaler Walter mesterszakács készítette. A résztvevők ellátogattak a zabolai Csángó Múzeumba, ahol Pozsony Ferenc akadémikus, a múzeum alapítója tartott előadást. (Farcádi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1387
szavazógép
2010-08-10: Közélet - Farcádi Botond:

Értékeinkért (VI. EMI-tábor)

Legyen úgy, mint régen volt — ez a mottója a Gyergyószentmiklós melletti 4-es kilométernél található Hétvirág Panzió környékén holnap kezdődő, immár hatodik alkalommal megszervezett EMI-tábornak. A szervezők régi, hagyományos értékek megőrzésére, azok népszerűsítésére helyezik a hangsúlyt a fiatalok körében, de koncertek, más tevékenységek, tematikus sátrak is várják az érdeklődőket.
2010-08-10: Közélet - :

Egyéves a Zöld Nap Egyesület

Tavaly augusztusban Kézdivásárhelyen pár fiatal értelmiségi megalapította a Zöld Nap Egyesületet, mely alig egy esztendő alatt a város legaktívabb civil szervezte lett.