Oltfejben az árvíz rombolásai ellen

2010. augusztus 11., szerda, Közélet

Málnásfürdőn még sok a hordalék

Borvizeinkben is kárt szenvedtünk. Megyénk erdős övezeteiben, a patakmedrek közelében fekvő számos ismert borvízforrásunkat leiszapolta az ár.

Ezeket csak közösségi erővel lehet újra feltárni. Sugásfürdőn és Málnásfürdőn tetemes még az el nem takarított pataki hordalék, Oltszemen a megemelkedett talajvíz felvette A borvíz útja program épülőfélben lévő munkálatait, takarítják a zöldségeskerteket. Több településen helyreállt a rend.

Sugásban két irányból támadott az ár, a Sugási-patak és az azzal egyesülő Görgő-árkának vize hordalékkal töltötte fel a régi strand medencéjét, megrongálta az út aszfaltrétegét, majdnem hozzáférhetetlenné tette az Erzsébet-kút foglalatát.

A Málnásfürdőn áthaladó, egyébként kis hozamú patak hordalékaival-iszapjával elöntötte a görögkeleti templom mögött épülő gyógykezelő központ alapozási munkálatait (képünk), megkezdték a tetemes mennyiségű hordalék eltávolítását.

Oltszemen a kezelőközpont alacsonyan fekvő területén megkezdett munkálatokat most a felszín közeli talajvíz vette fel, amit állandó jelleggel szivattyúzni kell. A központi fürdőépület alapozásainál az egyik tartóoszlop számára kiásott mélyedésből borvíz tört a fel, és buborékolva jön a felszínre a mofettagáz, bizonyságául annak, hogy az Olt vonalát követő strukturális törésvonal mentén mindenütt jelen van az ásványi sókkal és szén-dioxiddal telített gyógyvíz.

Medrében a patak, helyén az út a zaláni Sutában

Zalánban egymásután három alkalommal elmosta az ár a patak menti utat, háromszor kellett azonnal járhatóvá tenni. A Falupataka mezőn áthaladó medre két kilométer hosszúságban feltelt hordalékkal. Új medret kellett ásni gépi erővel, iszapja a megmunkált földeket borítja, azokon át halad az Olt irányába.

Kőröspatakon-Kálnokon felszámolták az ár által okozott károkat, járhatóak az utcák, hidak, pallók.

Az önkormányzatok összeállították az árvizek okozta rombolások lajstromát, felbecsülték az eddig többnyire önerőből elvégzett munkálatok és kiadások (bérelt erőgépek díja stb.) értékét. Kőröspatak-Kálnokon 28 lakás, 31 gazdasági épület, 8 km megyei, községi és falusi út, 0,5 km ivóvízhálózat, 6 palló és 80 hektár mezőgazdasági terület szerepel azon a leltáron, melyet a prefektúra által kinevezett bizottsággal együtt állítottak össze. A felbecsült károk értéke 13 000 lej. Hasonló leltárt készített a bodoki önkormányzat is. Zalánban gátakat kellett építeni a patakra, az oltszemi Major-patak által lerakott iszapot kellett kitakarítani a kertekből, összesen 170 hektár mezőgazdasági területet iszapolt le a víz. A Bodok község területén összesített kár eléri a 10 000 lejt. Hogy lesz-e még ezután torrenciális eső, az a jövő titka, a kárvallottakat és az önkormányzatokat most már az érdekli, mikor és milyen mértékben fordítja vissza az állam az elvégzett és a folyamatban lévő munkálatok értékét.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1387
szavazógép
2010-08-11: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Már a fejünk sem fájhat

Aligha számít meglepetésnek a patikusok döntése, miszerint szeptember elsejétől nem adnak ki többé ingyenes és ártámogatott gyógyszereket: azt ugyanis épeszű emberektől mégsem várhatják el maguk a kormányzók sem, hogy hónapokon át saját zsebükből finanszírozzák a döntéshozók hozzá nem értése nyomán keletkezett tátongó lyukakat a költségvetésben, önként és dalolva hitelezzék az államot, miközben vállalkozásaikat a csőd szélére sodorták az ország vezetői.
2010-08-11: Közélet - Farkas Réka:

Vita az ENSZ-ben Székelyföldről

Hétfőn délelőtt nagy érdeklődés mellett mutatták be az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Genfben zajló rasszizmusellenes értekezletén a romániai kisebbségek helyzetéről szóló ,,árnyékjelentést", amelyet három magyar civil szervezet — a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB), a Pro Regio Siculorum Egyesület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) — kezdeményezett.