Doktor Bubó már épp a szemüvegét törülgette, és fáradt homlokát a napi munka után, amikor feldúltan berohant a rendelőbe Mókus Mara, a Fenyves utcában lakó mókuscsalád háziasszonya. — Az ügy nem tűr halasztást, doktor úr! — hadarta. — El kell jönnie megnézni Miklós férjemet, mert valami nagy baj történt vele.
A doktor vette rögtön a táskáját, és siettek a helyszínre. A látvány tényleg ijesztő volt: Mókus Miklós, az amúgy kiegyensúlyozott, nyugodt családapa most az íróasztala fölé görnyedve egyre-másra írta a kéréseket, és pecsétet nyomott rájuk egy burgonyapecséttel. Szeme révületben égett, se nem látott, se nem hallott, pulzusa megemelkedett, szaporán lélegzett, mint aki nagyon siet.
A doktor vizes borogatást tett rögtön a fejére, elvette tőle az összes kérést, és ráírta, hogy elfogadva. A beteg ekkor kezdett nyugodtabban lélegezni, és most már rá lehetett térni az ügy hátterére a további lépések végett.
A történet pedig a következőképpen kerekedett ki a szavaik nyomán: a Mókus családnak lassan kicsi lett az eddigi lakás, mert a kismókusok megnőttek, és új lakásba akartak költözni. Ki is néztek egy háromszobás, összkomfortos odút, amit csere útján különbözetfizetéssel akartak megvenni. A megegyezés megszületett, már csak a hivatalos papírok hiányoztak. A vevő és az eladó kora reggel útnak indult a Kerekerdő központjában levő hivatalokhoz, hogy rendezze az ügyet. Először is mindketten lefizették a nagy adóilletéket, a pénzük után, mivel mindkettő eladott valamit (mielőtt még megvett volna), vagyonos lett egy elméleti pár percre.
Az átíratásnál azonban kiderült, hogy Mókus Miklósék házánál az egyik papírról kifelejtették a hivatalban a házszámot. Na, lett erre riadalom, hiszen mindkét házban már csomagoltak a költözéshez.
Sebaj, egy kérés, egy illeték kifizetése, és ideiglenesen beírták a hiányzó adatot. Már mindenki felszusszant, megszabadulni látszott a nyomástól — a kérvényező zsebét is beleértve —, amikor kiderült, hogy nem áll a vásár, mert a vevő papírjaira nem szólt a javítás. Újabb kérés, újabb fizetés, újabb szorongás, újabb remény. Már mindenki leste a végkifejletet, reménykedve, amikor kiderült, hogy papíron most már megtörtént a javítás, de a Házszámosztó Bizottságnál bizonyítani kell, hogy ki volt javítva, és hogy tényleg ugyanaz a 19-es szám marad a ház oldalán, ami eddig volt. Ehhez kellett egy újabb kérés és egy iratcsomó, ami igazolja a tény valódi voltát.
Hát ekkor tört ki a betegség Miklóson. Keze görcsbe rándult, rázni kezdte az iratcsomót, kiverte a hideg veríték, hazarohant, és… A többit már tudja, doktor úr — fejezte be sóhajtva Mara.
A doktor gondolkodott a dolog megoldásán, majd, cselekvő ember lévén, akcióba lépett. Kiment a ház elé, áthúzta pirossal a 19-es házszámot, föléje írta feketével, hogy kijavítva 19-re, majd rányomta a pecsétjét.
Így történt, hogy a mókuscsalád elköltözött végre, és Miklós kigyógyult a betegségéből, de most is rángatózni kezd a szája széle, ha iratot lát…
