A fő őútra tért, a Sebes-Körös széles völgyébe. És futott a kocsi Kolozsvár felé.
Miközben Peregrinus azon elmélkedett, hogy vajon Bécs, avagy Párizs ártott többet a magyarnak, a Várad utáni első településen, Fugyivásárhelyen három istenes hely képében máris elébe toppant a kételyoldó bizonyosság.
A kis település pálos rendi monostorát 1335-ben alapították. Református templomát a 16. században építették. Ortodox temploma a királyság pénzén épült a 18. században.
Élesdet elhagyva, Tinód után — temploma 1565-ben épült — a hegyek egyre közelebb nyomulnak az úthoz. Ez már a Sebes-Körös szorosa, a Király-hágó bejárata. Kőrösrév a hosszú út ellenére is kedvenc kirándulóhelye a váradiaknak. A településen 1800-ban épült az első ortodox templom. Addig magyar országbírók, nádorok tulajdona, a Bánffyak, a Telekdyek, a Zichyek birtoka. A hozzá tartozó Sólyomkő várát 1711-ben a császári csapatok rombolták le. Az ugyancsak itt lévő Tündérvárat csak azért nem, mert ezt az Úristen építtette. Az elnevezés valójában egy tüneményes sziklaszoros neve. Ma már itt is csupán néhány magyar család él: híres fazekasok. Magyar szavuk már csak pergő korongjukhoz és az agyaghoz van.
A Lada megtáltosodik az emelkedőn. Kőröstopa után, a Király-hágó teteje felé közeledve, Nagybáród a Partium és Erdély határa. Évszázadokig a báródi kapitányság szabad határőrei lakják, de Várad eleste után magyar lakossága elhagyja.
A majd hatszáz méter magas hágónyereg, a Király-hágó a Bihar-hegységet a Meszessel köti össze. A hegy Kolozsvár felőli oldalán Feketetó. Román hagyomány szerint október második hétvégéjén, Szent Paraschiva napján híres népművészeti vásárt tartanak itt.
Lentebb Csucsa. Hosszan kísér az út mentén. Balra egy sziklaív ugrik a kocsiút fölé. Mögötte a dombon a kastély. A mogorva Boncza lakta, és szép, okos, szeleburdi lánya, Bertuka. Díszes tollú szabadmadár. Szép szárnyú, ritka lepkefaj. Adyt idáig csalta, Ady idáig üldözte foglyul ejteni. Fogságba esett maga is. Csinszka alkoholtilalmat rendelt el. Ady a kastély parkjának bokraiban rejtegette borosflaskáit. Nappal a sziklacsúcson álló kis vártoronyból figyelte a vonatok érkezését. Éjszaka kilopakodott a faluba. A román fogadóstól bort, lányától szerelmet kapott.
Utasunk a kastélyban Adyt és Bertukát kereste, s meglepetten állapította meg, hogy az új gazda, a fűzfapoétából mogyoróvessző-politikussá lett hajdani „barát", Octavian Goga a cselédházba száműzte ,,a Hortobágy poétáját".
Ady halála után Bertuka a későbbi román miniszterelnöknek, Gogának adta el a kastélyt. Az új gazda keleti ízlés szerint épített, mozaikberakású mauzóleumban nyugszik a kastélykertben. A főépületben Goga emlékére múzeumot rendeztek be. Kezdetben szó volt róla, hogy Ady is kap itt egy termet. A ház gondnoka, a költő-politikus szikár, mogorva özvegye viszont másként rendelkezett: Adyt kipenderítette a kastélyból egy melléképületbe. Utasunk még látta az aszott öregasszonyt az őszi kertben: hegyes végű sétapálcával a hulló lombot gyűjtögette. Bosszantotta, ha a látogató Ady felől kérdezősködött. Hangja magas volt, éles és elutasító.
Peregrinus csalódottan fordított hátat a bizánci pompának, s a közeli vendégfogadóhoz hajtatott, hogy a szépséges havasi román parasztlány, Anica felől érdeklődjön, akitől a helyi monda szerint a költőnek fia született. Szó sem igaz az egészből! A Táltos magtalan volt.
Tovább haladva gránitbányák mentén visz az út, s nem messze innen Kissebes. Itt van a Körösök harmadik forrásága, de még oly gyöngécske, hogy csak Körös patakának nevezik. A Sebes vize bal partján ősi várrom, falmaradványok és egy kör alakú torony, Sebesvára maradványai. Erdély és Kalotaszeg végvára.
A Körös szorosát elhagyva a táj kitárul. Ez már a Kalotaszegi-medence. A kazettás, festett mennyezetű, faragott szószékű, fiatornyos templomok hazája. Erdély egy sajátos íze az ázsiai őshaza zamatával. (...)
Kós Károly szerelmetes vidéke. Az ázsiai géniuszról írja: Mintha az ősi puszták bőr- és nemezsátrait állították volna elő fából. Pálmát, rózsát, szegfűt, tulipánt, csillagot és napot, oroszlánt és tigrist hímeznek a fára, és kopját szúrnak a halott fejéhez, és kendős zászlót… És mintha a karcsú tornyok aranyos buzogánya büszkén az ég felé tartott zászlója volna ennek a népnek, a felé az ég felé tartott lobogós kopjája, ahol a magyarok külön Istene lakik. (...)
A Székelyföld mellett Kalotaszeg a legegységesebb néprajzi, népművészeti, építészeti tájegység. Ez a Nádas és Kalota vidéki majd negyven település — Bánffyhunyadtól Kőrösfőn, Gyerőmonostoron át Magyarvalkóig, Tordaszentlászlótól Sztánán, Magyarvistán át Kalotaszentkirályig — és maradék várai nemzeti karakterünk őrző végvárai is. Sebesvár, Váralmás, a hajdani castrum mellett Gyaluvára, Egeres és Léta vára.
Pompás magyarok, írja Ady a Kalota partjáról. A templomból hazatérők látványából kilép a vers: „Mennyi szín, mennyi szín, mennyi kedves / És tarkaságban annyi nyugalom / És fehér és piros és virító-sárga / Izgató kék és harcos barna szín / És micsoda nyugodt nagyságos arcok, / Ékes párták, leesni áhítók."
És valóban, micsoda tobzódása a színes virágos viseletnek! A kapuk mellett kézimunkázó nők s a kerítésre terített eladó portéka. Minden településen ugyanaz a látvány.
Peregrinus egy kapu előtt ügyeskedő lánykát és anyját szólította meg. Hírből már sokat hallott felőle, hát most látni is szerette volna a „tisztaszobát", a festett bútorokat, a vetett ágyat, meg amit a menyasszonyi láda mélye rejt. Kincseket terítettek elé. Szívesen és büszkén-kevélyen mutatták e lelkükből sarjadzó szépségeket, a pártás gyöngykoszorút a hozzá tartozó hímzett szalagokkal, meg a legényfogó selyembojttal, amelyet a lányok a konfirmációtól a lakodalomig viselnek. Fenséges fejék, de egyik lány sem szeretne pártában maradni.
Díszes, cifra, gyöngyös főkötők, kontyolófátylak, gazdagon varrt, írásos vállfős ingek, pendelyek, derékon korcba dugva hordott muszulyok, fersingek, pruszlikok, puha szárú, ráncos torkú piros csizmák kerültek elő a ládamélyből. Ezeket már csak egyházi ünnepeken, esküvőn, keresztelőn, konfirmációkor, temetésen s újabban a történelmi, neves ősökről való megemlékezések alkalmából hordják.
E vidékről, a Nádas mentéről toborozta felkelésre a lármatűz Budai Nagy Antal jobbágyait. Itt, e gyönyörű tájék fölötti magaslaton, a Havasnagyfalu melletti Funtinellán esett el egy vérengzésben 1849. július 6-án Vasvári Pál és hős csapata.
Bánffyhunyad, a Kalotaszeg fővárosa főterét az Árpád-kori református templom uralja, de kültelki részein a dúsgazdag cigányok soktornyú, fénylő bádoggal fedett cifra palotái terpeszkednek. Utasunk kitért Gyerőmonostor felé. Árpád-kori kerített temploma falán napóra. Magas tornyát négy fióktorony őrzi, a sisak alatt faragott csipkés tornác. Megcsodálta a madárleány szobrát, amint emlőiből sárkányfiókát táplál. Micsoda messze hangzó üzenet a múltból a mának s a jövőnek, ha ugyan lesz, aki ráfigyeljen.
Sárkányokat neveltünk emlőinken, de a magyar anyatej nem változtatott a fenevad természetén. Csak mi hittünk e táplálék varázserejében. A páros nap, a hold s a csillagok sem védtek a pikkelyesek mohó étvágyától.
Kalotaszeg magyarsága egyre fogy. Szálláshelyet készít a környező hegyekből lavinaként lezúduló betelepedőknek. A hegyi népek elhagyják fatemplomaikat, ahonnan a magyarok istene kiköltözött, ott ma már az ortodox pópa füstölője tömjénez. A faragott kopjafájú cintermek múzeumokká válnak, s ha öreg kalotaszegi házat, néprajzi ritkaságot akarsz látni, a havasalji román falvakban megtalálod. Fogynak a gazdagon faragott fedeles kiskapuk is.
E vidéket is fertőzi és pusztítja az önfelszámoló fehér pestis.
A Kolozsvárig vivő úton Szindbád a magyarok mulandóságáról gondolkodott. Sorskérdésekről tehát, a jövő kilátásairól, és arról, hogy újjáéled-e a magyar élet Erdélyben. Keserűen állapította meg, hogy beigazolódni látszik Herder gyászos jóslata, s ha nem cselekszünk, a magyarság el fog tűnni a népek sorából. Erdélyestül, anyaországostul. De hát akkor mi végre a magyarok istene? — tűnődött utasunk. Vagy nyugodtan reá bízhatjuk a dolgot? Netán akad számunkra is némi tennivaló?
A természet valóban zseniális rendteremtő. Ésszerűsége kifürkészhetetlen és misztikus. Mi mással lenne magyarázható — megmagyarázhatatlan —, hogy például háborúkat követően, amelyeknek tudvalevően zömmel férfiak esnek áldozatául, jelentős mértékben megnő az újszülött fiúgyerekek száma? Békeidőben sem téveszt arányt. Nagyjában-egészében azonos számú fiú- és leánygyermek születik. Mindig helyreállítja a rendet, az élet harmóniáját. De vajon milyen a viszonya a természetnek a nemzetekhez? A magyarsághoz például?
Riasztó statisztikai adatok látnak mostanság napvilágot. Számításokon alapuló előrejelzések szerint 2050-re Erdély lakossága a harmadára csökken. Az anyaország népessége is rohamosan zsugorodik. Évről évre egy-egy kisvárosnyi lakosságot veszít.
Fordított Malthus. Miközben földünk népességének háromnegyed része — méghozzá a szegény része, úgyszólván egyenes arányban elszegényedésével — mértani haladvány szerint gyarapszik, addig mi — a hozzájuk mért viszonylagos jólétben (?), a kelet-európai átlagot meghaladó egészségügyi és higiéniai viszonyok között — egyre apadunk.
Ebből is látszik, a szegénység csöppet sem befolyásolja az anyák szülési kedvét. Annál inkább befolyásoló tényező a mégoly viszonylagos gazdagodás. Ezt látszik igazolni az a tény, miszerint épp abban az időben, amikor Malthus közzétette népesedési elméletét, valahol Délkelet-Európa szívében, a Dunántúltól a Vajdaságon át a Bánságig terjedő bő termésű területen — minden malthusi elmélet cáfolataként — meghonosodni látszott az „új erkölcs", amely a népesség fogyásában nyilvánult meg, s amely aztán mint a fehér pestis járványa terjedt el, s szedi áldozatait mind a mai napig Európa módosabb részén.
Ezzel a riasztó felismeréssel rázta fel a közvéleményt a 20. század első felében a Baranya megyei Zengővárkonyban Fülep Lajos szenvedélyes hangú vitairata. (...)
Épp száztíz esztendővel Fülep borzongató tényei és víziói előtt, az 1800-as évek elején, amikor még nem volt kétséges, hogy a magyar mint nemzet fennmarad, nos, ez idő tájt hangzott el Herdernek Kolláthtól átvett — ránk nézve gyászos —történelemfilozófiai jóslata.
Ám akkor, mint a magyarság éber lelkiismerete, előlépett egy nagyszámú felelős értelmiségi, és alkotásaival sietett felrázni a szunnyadó nemzettudatot. Ekkor írja Katona József a Bánk bánt, Kölcsey Ferenc a Himnuszt, Vörösmarty a Zalán futását — amelynek első énekében koráról, a „tehetetlen korról" szól, amelyben „erős apáktól puhányságra serény gyermekek álltak elő". Ez idő tájt születik a Szózat. Széchenyi Ferenc ekkor alapítja meg a Magyar Nemzeti Múzeumot. István ekkor tesz felajánlást az Akadémia létrehozására. Ekkor fedezi fel Jedlik Ányos elsőként a világon a dinamót.
És ne feledjük, ekkor hozza a Habsburg-ház a cenzúrarendeletet. Könyveket koboznak el és semmisítenek meg, a kölcsönkönyvtárakat bezárják, 1802-től még a könyvek átöröklési jogát is megszüntetik. A külföldről bejövő könyveket a határon lefoglalja a rendőrség, sajtótermék csak a bécsi rendőrminisztérium engedélyével kerülhetett magyar állampolgár kezébe.
E rendszer elszenvedői voltak a nagyszülei ’48 kiváló ifjú nemzedékének.
