Biztonságban?

2010. augusztus 17., kedd, Közélet

Sepsiszentgyörgy biztonságos város — közli a rendőrség, levonva annak a kétnapos akciónak a következtetéseit, melyet múlt csütörtökön és pénteken szervezett az országos rendőrfőkapitány utasítására.

A megyeszékhelyeken másodszor megszervezett, Municípiumok biztonságban című akcióban Sepsiszentgyörgyön 99 belügyes vett részt. 199 ellenőrzés során 212 igazoltatást hajtottak végre, 17 esetben rendőrségi kihallgatást eszközöltek, „apróbb" szabálysértésért 33 írásbeli figyelmeztetést adtak ki, 28 esetben kihágásért bírságoltak, 3 személyt lefényképeztek, és ujjlenyomatot vettek tőlük. 172 gépkocsit is ellenőriztek.

Cáfolni látszik a rendőrség derűlátó kijelentését, hogy éppen az ellenőrzést követő éjszaka, péntekről szombatra virradóra a megyeszékhely központjában, a Szent György téren leütöttek egy 25 éves fiatalembert. Egy éjszakai szórakozóhelyen összetűzésbe keveredett két társaság. A szeszes italt nem fogyasztó férfi, aki nem vett részt a balhéban, eljött a szórakozóhelyről, s egyszer csak hátulról leütötték. Eszméletét vesztette, barátai szedték össze. A tanúk szerint a támadó, bizonyos Alin, aki szintén nem tartozott a szórakozóhelyi bakalódók közé, hátulról rárontott, s ököllel bal fültövéhez ütött. Az áldozat állkapcsa eltört, az eséstől arcának jobb fele a felismerhetetlenségig eltorzult, homlokán, szeménél, arcán és szájánál csúnya sebek tátonganak, szájsebészeti beavatkozásra is szorul. A fiatalember látleletet vetetett a törvényszéki orvossal, s feljelentést szándékszik tenni a rendőrségen.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1404
szavazógép
2010-08-17: Belföld - Csinta Samu:

Belföldi hírek

Csecsemőhalál egy bukaresti gyerekkórházban
Tűz ütött ki tegnap este a bukaresti Giuleşti Szülészet intenzív osztályán. A tüzet egy robbanás előzte meg, az első információk szerint egy oxigénpalack robbant fel. A sürgősségi egységek több, inkubátorban levő csecsemőt mentettek ki és vittek át a fővárosi gyerekkórházba.
2010-08-17: Közélet - :

Természetvédők szövetsége

Natura 2000-es minősítésű természetvédelmi területek felügyeleti jogával rendelkező háromszéki zöld civil szervezetek, intézmények írtak alá tegnap délután együttműködési megállapodást a megyeházán.