A bélyegekkel nincs magában, hiszen valamennyi, részben vagy egészben hasonló nyári tábort Tusványoshoz viszonyít és pozicionál a közelőítélet. A Miért-tábor és a Félsziget gyorsan kiérdemelte az ,,ellenrendezvény" státust, az EMI azonban maradt a ,,vaj valami, vaj menyen valahová" állapotban.

Kétségtelen, hogy a gyergyói hegyek tövében minden egyéb erdélyi rendezvényhez képest fokozottabb mértékben és intenzitással fordulnak elő a magyarság különböző korokból származó jelképei. Zászlók és lobogók, érmék, kulacsok, jelvények és tetoválások jelzik, hogy viselőik igencsak fontosnak tartják nemzeti szimbólumaink nyilvános felmutatását. Vannak, akiknek repes a szívük a látványtól, és akadnak bőven, akik viszolyognak a zászlódömpingtől. Emberi természetből, szocializációból fakadó reakciók, figyelembe veendő és tolerálandó viszonyulások.

Egyetlen dolog azonban aligha vitatható: az EMI-tábor a magyarságtudat-erősítés legfontosabb hazai helyszíne. Olyan fórum, ahol mindenki választ találhat ez irányú keresgéléseire, kérdéseire, és csatlakozhat — ha akar — a zászlós, címeres sereghez, vagy erősítheti magában a szimbólumok iránti szemérmes viszonyulást. Az idei programok is ezt a célt szolgálták, a rendezők kínosan igyekeztek ragaszkodni a politikamentességhez. Hozzátesszük: felemás eredménnyel, hiszen Tamás Sándor háromszéki tanácselnök például úgy érezte, hogy mindenáron meg kell védenie pártja mundérját egy olyan beszélgetésen, amely amúgy a székelyföldi önkormányzatiság próbálkozásait és lehetőségeit igyekezett körbejárni. A nemzetpolitikai és nem pártpolitikai töltetű programalkotás eltökéltségét jelzi azonban, hogy a szervezők minden nyomás ellenére sem ültették egy asztalhoz a jobbikos pártelnök Vona Gábort és a fideszes házelnök Kövér Lászlót.

A nemzetpolitikai szempontoknak ugyanis valóban felette kell maradniuk minden apró pártacsarkodáson. Ennek teljes sikeréhez azonban a politikai szereplőknek is bizonyítaniuk kell, hogy a magyarságtudatuk erősebb minden pártkatonai beidegződésnél.