Hogy ez így igaz, bizonyítja a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István több írása, de mi most csak egy gondolatot ragadunk ki: „...a sport segítségével fejleszthetjük lótenyésztésünket, s ezt kellő színvonalra emelve benne olyan nemzetgazdasági erőforrásokra találhatunk, amelyeknek művelése ezeréves múltunknak, lószeretetünknek nem fáradtságot, hanem csak gyönyörűséget okozhat". Ezek után szinte törvényszerű, hogy Magyarország minden részében megalakították a lovassport-egyesületeket, és életre hívták a Magyar Lovassport Egyesületek Országos Szövetségét. Ettől kezdve egységes elvek alapján, egységes irányítással történt a fejlődés, melynek következménye, hogy külföldön is visszaállt a magyar ló becsülete.

Ennyit bevezetőben a hét végén a Fogaras melletti Alszószombatfalván sorra került lovasünnephez.

Fogaras... Alsószombatfalva... Igen, a lelkem mélyén hallom is a kérdést:

Miért Fogaras, miért Alsószombatfalva?

Egyszerű a válasz: azért Fogaras, mert már a XV. században a város déli részén elterülő Vá­rosligetben működött Apafi fejedelem asszony kincstári csikótelepe, mely tagadhatatlanul kapcsolható a későbbi fogarasi állami méneshez, melynek központi székhelye Alsószombatfalva — ezért tehát Alsószombatfalva —, eredeti nevén Szombathely, már a XIV. században ismert magyar település, s 1737-ig a fogarasi püspök székhelye. A ménesét 1875-ben alapították a hajdani Bruckenthal-kastély tövében azzal a céllal, hogy Magyarország hegyvidéki lóanyaga részére megfelelő méneket neveljen. Az anyag alapját a Mezőhegyesről áthelyezett lippizai (lipicai) törzs adta meg. A ménes felnevelési rendszere arra törekedett, hogy az ivadékok jó hegyi lovak legyenek, a munkabírás, edzettség, kitartás, acélosság és kisigényűség tekintetében megfeleljenek a kor követelményeinek. Az anyag kocsiló jellegű, s a fiatal anyakancák kipróbálása is kocsiban történt (történik ma is). Az itt végzett munka eredményét igazolja a tény: az 1900. évi párizsi nemzetközi lókiállításon bronzérmet nyert az alsószombatfalvi ménes.

Nos, ezért Fogaras, ezért Alsószombatfalva.

Na meg azért is, hogy miután az első világháború előestéjén, 1913-ban Magyarország visszavonultatta — gyalogszerrel, ezt jó tudni — alsószombatfalvi ménesét előbb Mezőhegyesre, onnan Bábolnára és végül Szilvásváradra, a román állam 1920 októberében (egészen pontosan 18-án) az itt maradt selejtkancákból és a környékre eladott lovakból, na meg a két, Konstancáról hozott, a Conversano és Favory vérvonalba tartozó ménnel újból életre hívta az alsószombatfalvi lipicai ménest. Kilencven évvel ezelőtt... Hosszú idő. És főleg eredményes, hiszen világbajnok lovak születtek s nevelkedtek itt.

Mindent összegezve, az alsószombatfalvi ménes megérett, lipicai lovai rászolgáltak, rászolgálnak az ünneplésre. És itt lépjünk egyet, mondjuk el: ez az ünnep a lipicai lótenyésztés és a rădăuţi-i, a suceavai, az alsószombatfalvi, a nagykárolyi, a paptamási, a marosvásárhelyi, a gyergyószentmiklósi, a székelyudvarhelyi, a homoródfürdői, a gyergyóalfalusi, a karcfalvi, a csíkszentmártoni, a kézdivásárhelyi, a kovásznai, az angyalosi, a kökösi és a többi lipicai lótenyésztő ünnepe is. Ezért emeljük kalapunkat az Országos Lótenyésztő, Nemesítő és Értékesítő Igazgatóság, személyesen Bartha Róbert, az Állami Ménesek vezérigazgatója előtt, hiszen az ő érdemük ez az ünnepi megemlékezés.

Bartha Róbert — igen, 2001-ben ő váltotta a több mint három évtizeden át Alsószambatfalván igen eredményesen dolgozó Gheorghe Bica igazgatót, aki nyugdíjba vonult, s irányította tovább a ménes (290lóval, ebből 70 anyakanca, 8 törzsmén, 60 fedezőmén) munkáját 2003. április 1-jéig. A napokban — mint az Állami Ménesek vezérigazgatója, ezt a szerepkört 2010. április 1-jétől tölti be — ezzel az ünneprendezéssel tért vissza a liget fái közé bújt Bruckenthal-kastély ódon falai közé és a mellette újra virágzó ménesbe, ott pedig a lipicai nagy család hét vérvonalába — Siglavy-Capriola, Napolitano, Conversano, Favory,Tulipán, Maestozo, Pluto — tartozó 320 ló (70 anyakanca, 12 törzsmén, 50 fedezőmén) fogadta. Hiányzik az Incitato, pedig valahol ott fészkel Róbert szíve csücskében, hiszen éveken át dolgozott e vérvonal szűkebb hazájában, a ma már néhai Dálnoki Ménesben.

Az ünnep

Népes vendégsereg gyűlt a Bruckenthal-kastély kertjébe, parkjába, környékére. A rangos külföldi (tíz országból) vendégek között volt Karl Reiter, a Nemzetközi Lipicai Szövetség elnöke, Egri Zoltán, a magyar lipicaitenyésztők elnöke, Dalos Andor, a szilvásváradi ménes igazgatója, na és Lázár Vilmos, a háromszoros fogathajtó-világbajnok, aki világszínvonalra emelte az alsószombatfalvi lipicait azzal, hogy az innen vásárolt lovakkal szerezte világbajnoki címeit, s hogy még szebb legyen a sikere, Mítosz nevű lovát a világ legjobb fogatlovaként könyvelte el a szakma. Nem maradt el a szakmai tanácskozás sem, hiszen a lótenyésztésnek is lépést kell tartania a korral, a kor nehézségeivel. Ilyen hasznos bevezetés — a szakmai tanácskozásra pénteken került sor — után szombat reggel Felsőszombatfalvára „költözött" a vendégsereg. Itt ismertette Bartha Róbert az alsószombatfalvi ménes történelmét. Ebből ragadtunk ki olyan részleteket, melyekről nem esett szó bevezetőnkben: „...Régi, százéves istállók, hetvenéves lovarda, egy 240 éves kastély, Bruckenthal hagyatéka, 40 szobával várja az ide látogatókat, na meg a háromszáznál több lipicai ló hét vérvonalba sorakozva... Valamikor, a kezdetek kezdetén volt minőségi különbség a vérvonalak között, hiszen mindenik más-más vidékről, földrajzi zónából származott — a Conversano például Nápolyból (1767-ben), a Favory a cseh Kladrubból (1779), a Pluto Dániából (1772), a Tulipán Magyarországról, a Siglavy arab befolyású... —, mára viszont ezek a különbségek eltűntek. Eltűnhettek, mert az évtizedeken át tartó folytonos szelekció, vérfrissítés és a megfelelő táplálás, gondozás — s ebből alaposan kivette részét Alsószombatfalva is — kialakított egy homogén állományt. A mostani lipicai marmagassága 157—159 cm, testsúlya 400—450 kg, őrzi az egyenes fejvonalat, a korrekt patát, az egyenes hátvonalat — szívós, mozgékony ló..."

A történelmi visszapillantást mén- és kancaszemle, majd hátaslóshow követte, és a Romsilva fogadóestje. Vasárnap a kettes és négyes fogatok versenyeztek a ménes udvarán kialakított pályán. Versenyre keltek azok a Brassó, Hargita és Kovászna megyei fogathajtók is, akik aztán meghívták sátraikba versenytársaikat, hogy megkóstolják vidékeink ínyencségeit. Volt ott többek között kisüsti, kürtőskalács, „deszkalé" (úgy van, fenyőpálinka)... s még annyi, de annyi minden, ami híressé tette az erdélyi vendégfogadást.

Utólag tudtuk meg, hogy a rendezők meghívták az ünnepségre a Hargita és Kovászna megye tanácsai által létrehozott — egy 2009. november végén kötött megállapodás alapján —, lótenyésztéssel, versenyeztetéssel, hagyományőrzéssel kapcsolatos érdekvédő lovasegyesületet is, de az sürgős tennivalói miatt nem tudott részt venni, s így csak a két megye lovasai mentek el ünnepelni.