Azt mondják, és nem véletlenül, hogy van egyetemes magyar irodalom, népköltészet, kultúra... Tényleg van. Hiszen van egyetlen magyar is — bárhol éljen ő —, aki nem vallja magáénak Apáczai Csere Jánost, Benedek Eleket, Bod Pétert, Kőrösi Csoma Sándort, Bolyai Jánost, Bolyai Farkast?...
Meggyőződésem, nincs! Ha ők a mieink — mert azok!!! —, akkor nyugodtan vallhatjuk magunkénak ugyanúgy sportnagyságainkat, hogy csak a legnagyobbakat említsem: Szabó Katit, Balázs Jolánt, Szabóné Orbán Olgát, Jeneiné Gyulai Ilonát, Stahlné Jencsik Katalint, Szabóné Lázár Rékát, Kicsid Gábort, Nagy Irént, Ugron Jozefinát, Radó Ilonát, Derzsi Edét... akik eredményeikkel öregbítették a magyar nemzet hírnevét, akik, bár az anyaország határain túl éltek, sportoltak, nevükkel igazolták együvé tartozásunkat. Kötelességünk tehát, hogy adott pillanatban megemlékezzünk az anyaországi és a határokon túl élő legnagyobbjainkról, eredményeik elismerésével fejet hajtsunk előttük, s méltóképpen tiszteljük sportnagyságukat.
Szőcs Gyula
A marosszéki Szentgericén született 1937. december 23-án. Termete, fizikai adottságai (1,90 m, 86 kg) kitűnő atlétát ígértek. S mintha ezt valóra is akarta volna váltani, a diszkoszvető körben kezdte sportpályafutását. Első egyesülete a Marosvásárhelyi Vörös Zászló, első edzője Grün László. 1954-ben mint a sportlíceum kilencedikes diákja bronzérmet szerzett az ifjúsági országos bajnokságon diszkoszvetésben. Túl a diszkoszvetésen a röplabda felé is kacsingatott. 1955-ben abszolválta a sportlíceumot, rá egy évre a Brassói Traktor edzője, Tănase Tănase a Cenk alatti városba vitte. Nem véletlenül, hiszen Gyula akkor már ifjúsági röplabda-válogatott volt. 1958—1960 között a Bukaresti Dinamo sportszázadát és röplabdacsapatát erősítette, na meg kitartóan az ifjúsági válogatottat.
A katonai szolgálat letelte után visszatért a Brassói Traktorhoz. 1961-ben meghívták a B-válogatottba, egy évvel később a nagyválogatott tagja lett együtt Derzsi Edével, így történhetett meg, hogy az 1963-ban Európa-bajnokságot nyert román válogatott erőssége legyen. 1964-ben tagja volt az aranyéremért Tokióba utazó válogatottnak. Az addig olajozottan működő gépezet menet közben meghibásodott, s a román válogatott a dobogóról is lecsúszott, a negyedik helyen zárt. Az olimpia után még egy évig viselte a címeres mezt, válogatottságainak száma 110.
1968-ban megvált a Traktortól, és a galaci egyetemi csapathoz, a CSU-hoz igazolt. A Duna-parti városban rá épült a csapat, elismerés, tisztelet és megbecsülés övezte. Közben elvégezte az almérnökit (1972), 1974-ben pedig befejezte játékos-pályafutását. A közel két évtizedes pályafutása alatt 412 bajnoki mérkőzést játszott a romániai röplabda felsőházában. Edzőként dolgozott tovább Galacon, ahol újranősült, két gyermek (egy fiú, egy leány) boldog édesapja lett. Nem túl sokáig. 1992. augusztus 29-én meghalt.
