A dombok közé rejtett, elszigetelt falucska szombaton tartotta ünnepét, s bár abba a mezőn dolgozó, aratással elfoglalt helybéliek egy része csak később tudott bekapcsolódni, a Kóréh Ferenc nevét viselő kultúrház előtt a faluban élők s a vendégek estefelé már az egész napos rendezvény finisét ízlelgették, tánccal, zenével. Négy fiatal a környéken mintegy százötven kilométert lovagolva Sepsimagyarósra is ellátogatott, s bizony, a helybéliek jó szívvel fogadták, nem csak a huszáros látványért — amúgy, hagyományőrzőkként általában székely ruhában poroszkálnak az ünnepségekre, most éppen ,,civilben" voltak —, hanem, mert olykor még a gyermekeket is meglovagoltatják, s nézni is öröm szilaj telivéreiket. Pap Sándor és barátai kilyéniek, csupán egyikük szentgyörgyi, vidámak, derűsek mindannyian. Igen hálás nekik Sipos János uzoni tűzoltóparancsnok is, a falunap irányítója, aki aztán meséli, a mintegy száz családot számláló, az árvíz által is alaposan érintett Sepsimagyarós lakóinak öröm a találkozás, a beszélgetés, az, hogy ilyenkor látogatóik érkeznek. ,,Minden nagyon szép, minden nagyon jó": délelőtt volt egy másik lovas felvonulás hintóval, mazsorettekkel, fúvószenekarral. Már tíz éve tartanak falunapot, mindig visszaemlékeznek az egy évvel ezelőtt történtekre, ,,eljövünk s elmulatjuk az időt az idős emberekkel, örülünk, hogy még mindig közöttünk vannak, s mindannyian jól szórakozunk"...