— Egyik magyarországi bemutatkozásuk során egy napot önökkel töltöttem Gödöllőn. Ezek a gyermekek testileg-lelkileg egészségesek. A szeretet csodára képes?!

— Örvendek, ha így látja. Csodálom, Isten milyen jó minőségű embereket teremtett. Szilágyi Domokos költő ezt így fogalmazta meg: ,,Mennyi mindent kibír a nyavalyás." Pedig sok nehézségen estek át ezek a gyermekek. Hiszem: arra születtünk, hogy épek, egészségesek, boldogok legyünk ezen a földön.

— Csaba atya, mintegy évtizedes szeretetgyakorlás és -átadás után hogyan látja: szeretetre csak szeretettel válaszolhatunk?

— Tegnap prédikáltam az emmausi tanítványokról. Milyen csodálatos Jézus gesztusa, aki az elszomorodott, elcsüggedt, elbátortalanodott tanítványok után siet, akik épp ott akarják hagyni az egész ügyet. Jézus utánuk megy, és beszélget velük: nyugtatja, biztatja, bátorítja őket. Isten ezt ma is megteszi újból és újból az emberiséggel. És nekünk is ezt kell tennünk. Az emberek útközben elfáradnak, elcsüggednek, reménytelenné válnak, de ha Jézus Krisztus szellemével — sokszor vérző szívvel — melléjük szegődünk, segíthetünk, hogy talpra álljanak és erőt merítsenek.

— Csaba testvér! Így szólítják önt az árvák. Beszéljünk az első pillanatról. Meglátott az utcán egy csellengő gyermeket, és úgy érezte, segítenie kell?

— Isten szerencsére nagy szívet teremtett belém, mindig vonzódtam a kisebb, az elesettebb felé. A ferencesek magukat kisebb testvérnek tartják. A világ kisebb testvérei akarnak lenni. Ennek jelentése: a kicsinyeket, az elesetteket támogatjuk és szeretjük. Hiszem, hogy ezen a földön a legnagyobb érték az élet. Mélyen megrendített, amikor tudatosult bennem: kétezer évvel ezelőtt — hatalmi szóra — kioltják a gyermekek életét Betlehemben. Szent József választhatott hivatása, karrierje, barátai, az egész életformája és a Kis Jézus között. Szent József — bár nem övé vér szerint a Kis Jézus — mégis az élet, a gyermek mellett döntött. Az egyetlen helyes döntést hozta meg. Ma is, aki nem az élet mellett dönt, nem a szeretet mellett dönt, nem a gyermekek mellett dönt, lehet, hogy nagyon gazdag lesz, de boldog soha.

— Átélhette-e gyermekkorában a teljes családi együttlét örömét?

— Sajnos, nem. Édesapámat politikai okok miatt börtönbe zárták. Rólam csak úgy szerezhetett tudomást, hogy édesanyám három év múlva elküldte neki a kis, kék színű papucsomat a csomagban. Apám ekkor felujjongott: Hűha, fiam van! ,,Madárnyelven" tudta meg, hogy élek. Kiszabadulása után — a börtönben többször megverték, és a hasnyálmirigye kifakadt — másfél hónap múlva meghalt.

— Megrázó történet. Miért került édesapja börtönbe?

— 1956 után költeményeket írt. Egyik versében térről, farkasüvöltésről és a közelgő tavaszról írt. Ezt ,,a rendszer elleni izgatásnak" minősítették a kommunisták. Emiatt kapott hét évet, melyből négy és fél esztendőt leült.

— Ezek szerint Csaba atyát egyedül nevelte az édesanyja.

— Igen. Ő nevelt, nagyszüleimmel együtt.

— E drámai körülményben született-e testvére?

— Igen. Édesapám — nagyon tisztelem őket, mert nagyon kevés idő adatott nekik, hogy szeressék egymást —, miután kiszabadult a börtönből, a rövid másfél hónap alatt fogant meg a húgom, aki apám halála után nyolc hónappal született.

— Hogyan érlelődött önben a gondolat, hogy pap lesz?

— Nekem nagyon fájt mindaz, ami Romániában történt a kommunista időkben. Egyfelől láttam azt a mérhetetlen rombolást, melynek annyi áldozata volt. Az egész rendszer: a kollektivizálás, az államosítás, a börtönbe zárások nem vitték előbbre a világot. A kommunizmus nagy kitérő volt. A nyolcvanas évek elején nem láttam más lehetőséget a világ megváltoztatására, mint hogy tanuljak, pap legyek, és szolgáljam Istent. Ezáltal mosolyt hozhassak a földre.

— Tudomásom szerint titokban szentelték pappá...

— A kommunista időkben, ha valaki templom körüli körökben mozgott, előbb-utóbb zaklatni kezdték. Én is jártam ifjúsági találkozókra, amikor házkutatást tartottak nálunk. Szegény anyám nagyon megijedt, mert apámat egy házkutatás alkalmával vitték el. Amikor a teológiára jelentkeztem, azzal kerestek meg, kizárnak a pártból. Mondtam nekik, nem vagyok párttag. Erre azt válaszolták: akkor kizárnak a KISZ-ből. Mondtam nekik, KISZ-tag sem vagyok. Próbáltak megfélemlíteni, de a püspökség felvett Gyulafehérvárra, és rendes körülmények között végeztem el a teológiát. A Ferenc-rendbe titokban jelentkeztem 1982-ben, s erről a döntésemről csak a lelki vezetőm, az érsek és a provinciális tudott. Ekkor már készültem a szerzetesi életre.

— Édesanyja örült-e, hogy a papi hivatást választotta?

— Azt hiszem, inkább féltett, nehogy apám sorsára jussak. Meg attól is tartott, vajon megállom-e a helyemet. Szerencsére elmondhatom: édesanyám még él, és az egyik legkedvesebb munkatársam.

— Csaba testvér hétszáz gyermek nevelését, gondozását vállalta. Milyen körülmények közül kerültek ezek a fiatalok a dévai Magyarok Nagyasszonya Kollégiumba és a többi otthonba?

— Mindegyikük sorsa más. De nekem természetes: ha valaki bekopog és segítséget kér, nyitott ajtóra talál. Általában ha a plébánosok vagy az emberek kószáló, csellengő gyermekeket látnak, szólnak. Egyik gyermekünk például kiszökött otthonról. Az anyukája bezárta a házba. A kicsi, négyéves kislány nagyon félt, mert egerek futkostak a lakásban. Kiugrott az ablakon, s kószálása közben találtak rá. Három hét múlva került elő az édesanyja, s miután látta, hogy jó helyen van nálunk, ránk bízta a nevelését. Szeretném hangsúlyozni: igazából én csak ,,családfenntartó" vagyok. Egy-egy nevelő mellé kerül nyolc-tíz gyermek, így működik nálunk a ,,család". Persze, az én nyakamba is felülnek a gyermekek, de valójában egy-egy ,,szociális család" gondozza őket.

— Mennyire sérültek ezek a gyermekek?

— Mindig mondogatom nekik: ne nézegessenek vissza! Kell látniuk maguk előtt a célt, amely felé haladnak. A gyermek, ha sokat néz visszafelé, és számba veszi a bántásokat, veréseket, rúgásokat vagy a megerőszakolását, menthetetlenül összecsap feje fölött a hullám. Fontos, hogy lásson maga előtt célt, és azt próbálja megvalósítani. Ez a gyógyulás legjobb módja.

— Évek során Csaba atya megszaporította árvaházainak számát. Felsorolná az otthonok helyszíneit?

— Gyermekvédelmi munkánkat szeretnénk a nagy családok, a veszélyeztetett, a bajba jutott családok támogatásával kezdeni. Nemcsak tanáccsal, jó szóval, hanem anyagi támogatással, tanszerrel, ruhával is segíteni akarjuk a szülőket, a gyámokat, hogy gyermekeik szépen, egészségesen fejlődjenek. Az lenne jó, ha ez a megelőző tevékenység elégséges lenne. Istennek hála akarunk is, de tudunk is a bajba jutott embereken segíteni, amennyiben megkeresnek. Természetesen, az is igaz, hogy a segítség soha nem elég, ezért a komolyabb bajban lévő gyermekek számára iskolaházakat szervezünk. Sajnos, sokszor úgy tapasztaljuk, a szülők, nagyszülők, a gyermekek gyámjai nem képesek különféle okokból kifolyólag felügyelni, irányítani a fejlődésüket, és ilyenkor a magára maradott gyermek, fiatal — még ha van is, ahol lakjon — könnyen veszélybe kerül. Testi, lelki, szellemi fejlődése visszamarad. Ezért a nem különösen veszélyeztetett gyermekek számára napközi otthonos tevékenységet hoztunk létre. Nyugaton az állam is fenntart ilyen tevékenységet. Ezekbe az otthonokba iskola után jönnek a gyermekek. Itt nevelőjük vezetésével bevásárolnak, elkészítik az ebédjüket, felkészülnek a másnapi oktatásra, játszanak, tisztálkodnak, majd este hazamennek. Alapítványunk jelenleg huszonhat erdélyi helységben tart fent napközi otthont, összesen 688 gyermek számára. Amennyiben ez a tevékenység nem elégséges, akkor szükséges a gyermeket, a fiatalt a bentlakásos otthonba befogadni. Napközi otthonaink, iskolaházaink találhatók Nyárádszeredában, Nyárádremetén, Vármezőn, Parajdon, Parajdbányán, Alsósó­falván, Felsősófalván, Illyésmezőn, Siménfalván, Oroszhegyen, Székelyvarságon, Máré­falván, Szentkeresztbányán, Szentegyházasfaluban, Gyergyószárhegyen, Gyergyóremetén, Csutakfalván, Gyergyóditró­ban, Orotván, Ágyán, Fogarason és Balánbányán.

— Ez óriási gyarapodás, s Csaba testvér még nem szólt a bentlakásos otthonok szaporodásáról…

— Sajnos, mindig voltak és vannak olyan gyermekek, akik számára a napközi otthonos ellátás nem elégséges. A gondok, bajok tönkreteszik a gyermekeket, meggátolják lelki, szellemi, erkölcsi kibontakozásukat, növekedésüket. Amikor már semmi más megoldásra nincs lehetőségünk, akkor a legközelebbi vér szerinti rokon írásos kérésére befogadjuk a gyermekeket bentlakásos otthonainkba. Természetes, hogy az itt élő fiatalok tarthatják a rokonokkal a kapcsolatot, sőt, vakációkban haza is mehetnek, ha a rokonok tudják őket fogadni. Jelenleg tizenöt otthonban pontosan hétszáz (engem is meglepett a kerek szám) bentlakó gyermeket oktatunk, nevelünk. Ugyanakkor négy erdélyi és egy magyarországi otthonunkat szeretnénk a nyár végéig átalakítani, felszerelni és kacagó gyermekekkel belakni. Bentlakásos otthonaink működnek Déván, Szászvárosban, Kolozsváron, Szovátán, Szalontán, Zsombolyán, Torockón, Gyergyószárhegyen, Petrozsényben, Gyulafehérváron, Kisiratoson, Tusnádfürdőn, Kovásznán, Csíkszeredában és Árkoson.

— Papi jelmondatában Csaba atya hivatása világosan kirajzolódik, holott szolgálata kezdetén nem tudhatta, hogy Isten ennyi teremtményét bízza majd gondoskodó szeretetére. Nem csodálatos ez a Gondviselés?

— Gyermekkoromban mindig arra vágytam, olyan házam legyen, ahová bárki bekopoghat. És ha bajban van, otthonra találjon. Fontos tudni: a gyermekek mellett befogadtam több mint nyolcvan fiatalt, aki neveli őket. Sokan munkanélküliek voltak, mások különféle gondokkal küszködtek. A Vatikáni Zsinat egyik gondolatát választottam papi jelmondatommá, mely így hangzik: ,,Isten azt akarja: az emberiség egy nagy családot alkosson, és mindannyian egymásnak testvérei legyünk."

Lejegyezte: Frigyesy Ágnes