Tovább, az Unió utcában a hajdani Vigadó, a Redout. Kiszolgált épület. Csaknem mindenhez köze volt, ami Erdélyben a 19. század eleje óta történt. Mindenhez, ami fontos. Tartott itt hangversenyt Liszt Ferenc és szónoklatot Wesselényi. Országgyűlések helyszíne. 1848 májusában itt váltják valóra a magyar nemzet 12. kívánságát, Erdély és Magyarország egyesülését, az Uniót. Nagy perek tanúja. Kolozsvári iparosok, kereskedők és értelmiségiek találkahelye. Itt kapott helyet Erdély egyik legnagyobb könyvtára. Itt tevékenykedett az Erdélyi Gazdasági Egylet. A Kolozsvári Nevelői Kör, a helybeli asszonyok Jótékonysági Egylete, a Júlia Önképzőkör. Itt alakult meg ,,a haza minden polgárának érdekében és megmaradásunk védelmében" az Erdélyi Múzeum-Egyesület, amelyet elsőül az utolsó erdélyi polihisztor, Brassai Sámuel igazgatott, s ahol Herman Ottó pókokat és madarakat preparált. Ide gyűjtötték egybe Erdély néprajzi leleteinek legjavát. A több mint ötvenezer darabból álló gyűjtemény magyar emlékeket őrző tárgyainak ma már csak kis töredéke látható itt. És ha itt nem, akkor hát hol?

Utasunk gyermekkorában és ifjúsága idején Leányvár néven a kolozsvári fiatalok kedvelt vendéglője. Ide járt az egyetemi ifjúság társalogni, ismerkedni, vitatkozni. Ide jött, ha azt mondta: ,,Menjünk ki az Életbe."

A főteret az erdélyi gótika legnagyszerűbb műemléke, a Szent Mihály-templom uralja. Csaknem száz évig épült a lángpallosos főangyal emlékezetére, de csak rövid ideig volt a katolikusok birtokában. Ez idő alatt, 1551-ben itt mondott le Magyarország trónjáról Izabella királyné, hogy öt év múltán fia, János Zsigmond oldalán ugyanitt fogadja a rendeket. Aztán hosszú időre száműzik a falak közül a szenteket. A középkori freskókat fehér vakolattal fedik, hiszen a puritán erdélyi fejedelmek túlnyomórészt protestánsok voltak. Ősi Kolozsvár első újhitű papja Heltai Gáspár. Ő fordította le s készítette el kolozsvári nyomdájában magyar nyelven is elsőként 1560-ban a Zsoltárok Könyvét.

Itt ravatalozták fel 1607 februárjában a város szülöttét, Bocskai István fejedelmet, s innen indult a gyászmenet a város akkori határáig, a Békás-patakig, ahol a kolozsváriak elbúcsúztak gyulafehérvári, végső nyughelyére tartó uruktól.

E templomban választották fejedelemmé 1613-ban a bölcs erdélyi uralkodót, Bethlen Gábort.

A 18. század óta ismét és mindmáig a katolikusoké.

A gyermek Peregrinus gyakran fordult meg itt a templom utolsó nagy restaurálásának idején szomszédjával, a kissé bicegő, zömök Bágyuj Lajos mesterrel, a főrestaurátorral.

Az Úr hajlékához közel, az egykori Óvár kapujával szemben áll Mátyás királyunk szülőháza. Kolozsvár gótikus lakóházai közül ez a legismertebb. A ház egy Méhfi Jakab nevű szőlősgazda tulajdona. Amikor Hunyadi János nándorfehérvári főkapitány, a későbbi kormányzó kolozsvári és környékbeli birtokai dolgát jött rendezni, e házban volt szokott szállása. Nagybányai otthonukba igyekezvén, az áldott állapotú Szilágyi Erzsébet a ház bal oldali, utcára néző emeleti szobájában szülte meg a fiút, akit a rendek 1458 januárjában, tizenöt évesen a Rá­kos mezején, a Duna jegén Magyarország királyává választottak.

Mátyás ragaszkodott szülővá­rosához, gyakran lá­togatta. Amikor királyként jött, kedvezményeket, kiváltságokat adott neki, templomot építtetett, de ha mesébe illően — miként a legenda tartja — álruhában érkezett, sok úrnak gyűlt meg vele a baja.

Szemközt a nagy király szülőházával, azon a helyen, ahol ma a magyar egyetem később felhúzott épülete áll, született Bocskai István erdélyi fejedelem. A hálátlan utókor még emlékjelet sem állított e házon.

A templomtéren, egy mára ugyancsak megrongálódott talapzaton a legnagyobb magyar király lovas szobra áll. Ez nem Mátyás, a néppel atyafiságot vállaló, nem a művészetkedvelő férfi, aki itt a lovát délcegen megüli, ez itt a kérlelhetetlen és győzedelmes Mátyás, az Uralkodó.

Peregrinus lehunyta szemét. A felbolydult, ünneplő Kolozsvárt látta. 1902. október 12-e a verőfényes ősz egyik vasárnapjára esett. A városnak a Mátyás király térre vezető utcáit tömegek özönlötték el. A lakosok virággal, zászlókkal, koszorúkkal készültek a nagy eseményre, a szoboravatásra. Az ablakokban virágok pompáztak, a házakat s a Szamos-hidat feldíszítették. Az ünnepségre külön vonaton érkeztek Széll Kálmán miniszterelnök és Apponyi Albert házelnök vezetésével a kormánytagok és a törvényhozás két házának mintegy ötven küldötte. Az avatóünnepségen jelen voltak az európai és a magyar szellemi élet jeles képviselői, köztük Alexander Bernát filozófus és esztéta, vagy Jókai Mór, akinek a szoboravatás alkalmára írt prológusát az ünnepség estéjén a színházban olvasták fel.

A kétnapos, reggeltől estig tartó ünnepséget csupán egy incidens zavarta meg. Az avatás előestéjén ellenzéki képviselők tüntetést szerveztek József főherceg érkezése idejére. Amikor a főherceg az állomáson kilépett díszkocsijából, s a kirendelt katonazenekar rázendített a császári ház himnuszára, a jelen lévő tüntetők Kölcsey Himnuszának és a Kossuth-nótának több száz torokból felhangzó énekével semmisítették meg a Gotterhaltét, jelezve a kolozsváriak Ausztria-ellenességét. Elállták a díszmenet útját, tönkretették a fényesre tervezett fogadást. A rendőrök kardlapozva oszlatták szét a tömeget. Erre az esetre a díszes ünnepséggel együtt még hosszú évtizedek múltán is emlékeztek a kolozsváriak.

A Fadrusz-mű avatása reggel a Szent Mihály-templomban tartott szentmisével kezdődött, majd a téren, ahol a kolozsváriak ezrei gyülekeztek, a miniszterelnök és a főherceg beszéde után a szoborról lehullott a lepel, és előtűnt a lovát méltósággal megülő, a csatából győzedelmesen megtérő, vitézeit szemlélő nagy király büszke alakja. Jobbján az idős Magyar Balázs horvát bán és erdélyi vajda Bosznia megdöntött zászlajával, mellette, a talapzathoz közel Kinizsi Pál, a kenyérmezei csata hőse Csehország zászlajával és a lehajtott török lobogóval. Mátyás bal oldalán Szapolyai István nádor, Ausztria helytartója. Közel a talapzathoz Báthori István erdélyi vajda a birodalmi lobogóval és a meghódított Bécs földre eresztett zászlajával. Ez a szoboralak Fadrusz arcmását mintázza. A talapzat kövén egy janicsárlobogó mellett a lengyel zászló fekszik.

Peregrinus résnyire nyitotta szemét. A Mátyás-szobor talapzatáról eltűnt a koronával ékes Hunyadi-címer, illetve a fölötte álló Mátyás király felirat. Még szoboralakjától is rettegtek. Trianon után hurkot vetettek Mátyás nyakába a feltüzelt parasztok, s a szobrot ökrökkel akarták ledönteni. Vándorunk több ízben is szemtanúja volt, amikor a román nemzeti ünnepen szitkozódó suhancok másztak fel a szoborra, hogy meggyalázzák. Később kiderítették, hogy Matei Corvin román volt, aki a magyarokon uralkodott. De minden fondorlat ellenére áll még Mátyás, és él — reméljük, hogy még él — az Igazság. Legalábbis addig, míg a nagy király hatalmas bronzalakja vigyázza a várost.

Vándorunk hátat fordított az oktalan, csúfolódó tömegnek, s szíve arra vitte, ahol a cseperedő lélek és szellem eszmélni tanult, a Farkas utcába, felnőtté válásának minden gyötrelme, félelme, hite és reménye, csalódása és győzedelme forrásvidékére.

Ennek az utcának minden köve, a környezet s a szellem minden rezdülése erdélyiséget sugárzó, múltat figyelmező szimbólum. Ez az utca mindent látott, mindent megélt, maga az erdélyi sors.

Peregrinus ennek az utcának három épületében járta iskoláit, s az utca végén lévő kőtemplomban, amelynek építését még Mátyás rendelte el, egy hajdanvolt ünnepi gyülekezet előtt fennhangon tett vallást Kálvin és Bocskai hite mellett.

Az utca legelején az egyetem. Báthory István alapította 1581-ben XIII. Gergely pápa áldásával és a Szentszék anyagi támogatásával. Aki itt végzett, épp annyi jogot, méltóságot, kitüntetést és díszt kapott, mintha csak olasz, francia, spanyol vagy német egyetemeken szerezte volna doktorátusát. Az első nemzedékkel nevelkedett itt az a Dobokay Sándor, aki a haldokló Balassi Bálintnak az utolsó vigaszt nyújtotta. Később itt lett oktató Pázmány Péter.

Itt diákoskodott kétszáz évvel az alapítás után Bécs ösztönzésére és anyagi támogatásával — mert azt hitte, hogy a római katolikus hitre tudja téríteni őket — a román nemzeti törekvések elitje, az ,,Erdélyi Iskola" több tagja, Gheorghe Şincai, Petru Maior, Gheorghe Lazăr s az utánuk következő nemzedékek, köztük Victor Babeş, akinek ma, Bolyaival társbérletben, a több színeváltozáson, összevonáson és keresztelkedésen átesett egyetem a nevét viseli.

Amikor Ferenc József volt Magyarország királya, s a hajdani erdélyi gubernium épületében megnyílt Európa egyik legkorszerűbb tudományegyeteme, annak első rektora, Berde Áron megnyitóbeszédében imigyen figyelmeztetett: az egyetemet nem néma fala, hanem tanárainak szelleme alapítja.

Majd száz évvel később Peregrinus maga is öt évet töltött ugyanezen falak között, de amelyeket már egy merőben más szellemiség lengett be.

Egy épülettel lennebb állt 1906-ig az 1821-ben megnyílt állandó Magyar Színház, amely a hajdani Mátyás téren álló Rhédei-házból költözött ide, ahol már 1792-ben (!) állandó társulat játszott. Ez év decemberében mondták ki az első magyar szót színpadon. A színház neve: Erdélyi Nemes Magyar Játzó Társaság. Igazgatója: Kótsi Patkó János.

Szóval — emlékezett a messzi tűnt időkre Peregrinus — e Farkas utcai színházban már kezdetektől fogva olyan tehetségek játszottak, mint Déryné, Egressy Gábor, Blaha Lujza, Laborfalvi Róza vagy Megyery Károly.

Mély emlékezetű vándorunknak még ama régi bojkott is eszébe ötlött, amikor a magyar és német színészet küzdelme során a kolozsvári diákok titkos társaságot alapítottak, s kimondták: ,,Mi, kik nemzetünk korcsosodását szívrepesztő fájdalommal nézzük... a német színjátszó társaságot, mint nemzetünk és lelkünk meghalása főeszközét, szebbre, de mégis direkt, s igazán magyarra kifejlésünk eleven gátjait, csakugyanis magyarosan megintjük, hogyha még nemzeti játékszínünket bohóságaikkal, amellyel csakugyan nemzeti charakterünk legszebb vonását, a komoly férfiuságot ronthatják meg, béfertöztetni meg nem szünnek, s szegény hazafi színjátszó atyánkfiait ezen kis theatrumi jövedelemtől is megfosztanák, szóval ha fővárosunkból, Kolozsvárról el nem takarodnak, megfogjuk kigyelmeteket esmértetni, mire mehet az elkeseredett hazafiság."

Nemzetünk korcsosodását szívrepesztő fájdalommal… — ismételte a néhai főváros ifjúságának dörgedelmét Peregrinus, majd továbblépett.