A sok évszázados együttélés során lettek román anyanyelvűek, maguk is csodálkoznak, vajon mikor veszthették el eredeti nyelvüket? Ha lelki közelségükbe férkőzünk, elárulják, miként is alakult ez a nyelvi história, mert vannak közöttük magyar cigányok is, sőt, némelyikük a barcasági szász közösségben élve beszéli az errefelé egyre ritkábban használt szász nyelvet. Bőrük színe és a nyomorúság, ami sorsközösségbe ványolta őket.

Mit ad, ha megszólalok magyarul?

Aranyos volt az árapataki iskola több osztályát elvégző hetei cigány fiú, aki elmondta, hogy eszes fajta a roma, hamar elsajátít minden nyelvet, van füle hozzá. Ha a jó Isten kisegítené őt Magyarhonba, azzal a tudással, amit az árapataki magyar tanulótársaitól ellesett, boldogulna! Merthogy menni akarnának, menekülni ebből a hatalmas nyomorúságból, de nehéz az indulás, pénz nélkül éhen kell halniuk itt, a hegyek között! Mint mondta: mi még a kőkorszakban élünk!

— Tudja-e maga, hogy mit jelent hat darab nyers ágból font vesszőseprűt bevinni a városba háton tíz kilométerről, merthogy annyira van Hete Szentgyörgytől? S most még a nap is úgy süt, hogy literével isszuk a Büdöskút vizét a város végén. Úgy is van, hallja, uram — szövi beszédébe egész magyartudását —, úgy is van, hogy amit a seprűért kapunk, mire hazaérünk, semmi sincsen belőle: megesszük, megisszuk! Jöjjön, viszem Lacihoz, ő tud magyar nyelvet, van itt több, aki azt mondja, hogy magyar cigány. De hát az itt majdnem semmit sem jelent: a cigány az cigány. Mit ad nekem, ha megszólalok magyarul? — kérdi, és látom, teljes erejéből kínlódik, hogy elémbe tárja szegényes magyar szókincsét. — Mi a legutolsó népe vagyunk ennek az országnak, már arra sem tartanak jónak, hogy kimerjük a magyar ember budiját! Ha valaki magyarnak volna annyi bizalma, hogy engem segítsen, megmutatnám én, hogy mit tud a cigány... Itt olyan erdész van, ha megfogja a cigányt, hogy fát lop az erdőből, nagyon megveri, félünk is tőle. A gombával baj kezdett lenni, nem szabad árulni a piacon! Mi lesz velünk?

Serdülő cigány leányka várja két kisebb testvérét, hogy hozza a gombát. Hagymája van, zsiradék semmi — mondja —, de a só is megteszi. — A jó Istennek köszönöm, hogy a puliszkalisztet feltalálta, ha az nem volna, éhen halna a cigány... A szociális kevés ideig tart. Úgy számítjuk, amíg van amit, eszünk. Az a baj, hogy az éhség hamar utoléri a cigányt... Adjon egy szivarkát.

— Értse meg maga, jó uram — szólt közbe a magát most Vaszinak nevező korosabb roma, aki törte ugyan a magyart —, hogy itt, aki Lingurar, az valamikor mind Kalányos volt, ’sze maga csak tudja, hogy a kanál románul lingura!? És az is, akinek a neve Colan. Hallja-e? Kalán — Colan! Mi egy összekeveredett nép vagyunk. A régiek magyarnak tartották magukat, mert itt dolgoztak a magyar grófoknál Hidvégen! Van itt mindenfajta roma a környék falvaiból. Olyan is van, akinek nincsen buletinja! Volt itt jó élet akkor, amikor hozták ide a sok cuccot Nagyváradról. Akkor lettünk mi pentikosztálok (pünkösdisták). Ők építettek ide imádkozóházat is. Most már csak egy-egy pásztor (prédikátor) jön, de nem hoz semmit. Éhesen imádkozni sem lehet! Már azok a cuccok is elszakadtak, amit régebben kaptunk. Jó dolog volt. Olyan jó bőrkabátokat hoztak, adtunk egyet a sofőrnek, bevitt érte Brassóba, ott eladtuk a többi ruhát, mind élelmiszert vásároltunk az árából. A bőrkabátot nem lehet megenni! Most már ennek is vége. Pedig van még valahol pénz, de ki tudja, hogy ki herdálja el azt, ami nekünk járna a jó Istentől!? Ne, lássa-e, Bö­lönpatakán templomot építenek a pentikosztáloknak. Miből, abból a pénzből élelmiszert kellene kiosztani. Mi itt az erdő alatt is tudnánk imádkozni! Teli hassal... Maguk nem tudják, hogy milyen az éhség, erősen nagy úr...

Mesélték, hogy gyakran járogatott ide egy brassói, aki segítette a hetei iskolásokat, mert amint azt az árapataki iskolában megtudtuk, közel tizenöt hetei gyerek végzi ott az V—VIII. osztályt. Rendetlenül járnak ugyan, gomba és erdei gyümölcsök termésének idején sokat hiányoznak. Nos, a brassói ember kocsijával is bevitte őket a Koronavárosba, látták, milyen a McDonald’s. Most is várják: hátha az ősszel megint megjelenik.

Hetében I—IV. osztályos iskola működik időtlen idők óta. Innen kerül egy-egy roma gyerek az árapataki iskolába. Duló Szilárd, a központi iskola igazgató-tanára elmondta, hogy évek hosszú során javítgatták, tatarozták az épületet. Tavaly év végén egy óvatlan pillanatban oda zárták be az érkező tej- és kifliadagot. A hetei gyerekek megtudták, feltörték az iskola bejárati ajtója fölötti kettős ablakot, a cégtábla mögött bemásztak, és istenigazából egyszer jóllaktak. Mohó módon annyit ettek, hogy a belépőt is összehányták, kibújtak, de a cégtáblát fordítva, fejjel lefelé tették vissza az ablaknyílásra! Ekkor feltépték a földbe ásott beton motorházat is, és ellopták a villanymotort, mely az ivóvizet szivattyúzta iskolájuk számára. Terepszemlét tartott a rendőrség: de tenyérből szőrt...

Gombaháború

Lingurar Aron hatvanéves, hosszú ideig dolgozott a brassói traktorgyárban. Nosztalgiával emlékezik azokra az évekre, elmondta, akkor még volt valamennyi becsülete a cigány embernek ebben az országban. Előpatak községi tanácsának tagja, ,,a község roma lakosságának felelőse". Hat gyerek apja, még nem nyugdíjjogosult. Legnagyobb fiát bemutatta. Elvégezte a gépkocsi-vezetői tanfolyamot — mondta, hajtásival rendelkezik. Benne a család minden reménye, taxisofőr szeretne lenni Szentgyörgyön. Szerinte 1200 roma család él a község területén, majdnem minden családban valaki részesül az ,,éhhalál elleni szociális segélyben". A júniusit rendesen megkapták, most a júliusin dolgoznak a tanácsnál. A képviselő komolyan mondta az éhhalált, mert szerinte akkora a nyomor, mint Előpatakfürdőn sehol. Itt nincs megművelésre alkalmas, kiterjedt mező, nem nagyon van szüksége az itteni termelőnek napszámosra. Ebből a szemszögből az árapatakiak és az erősdiek jobban állnak, ott kapálás és takarás idején legalább részük van egy ember elé való délebédben.

— Nézze meg, maga jól ismer minket — mondja Rózsa, aki Szentgyörgyről telepedett Előpatakra, itt él férjével, népes családjával —, nekem a legnehezebb, mert én nem vagyok helybeli, s nekem a szoci sem jár. Gyermekeim mind beszélnek magyarul.

Valóban, a legkisebb leánykával szoktam megtöltetni ásványvizes flakonjaimat, aki azt mondta: Nekem adja azt az aprót, mert én magyar cigány vagyok. Két nyelvet beszélek, a magyart és a románt, mert én romány iskolába járok!

— A mi cigányaink sem itthon, sem pedig Magyarországon, Szlovákiában nem tudnak dolgozni — mondta. — Annál földhözragadtabbak, hogy erre alkalmasak lennének. A rokkantsági nyugdíj, a szociális segély majdnem semmi: úgy elolvad, mint melegben a vaj! Őszintén mondom, hogy meg sem tudnék nevezni egy-két olyan cigány családot, akik módosabbak, jobban élnek, nem annyira gond a mindennapi kenyér. Hálásak vagyunk a mezőgazdasági igazgatóságon Naghiu úrnak, a prefektúrának, a megyei tanácsnak, Marinescu polgármesterünknek, Cucu alpolgármesternek, hogy egyáltalán szóba áll velünk, és minimális segítségben részesítenek. Éppen most osztanak nekünk lisztet. Várjuk a beígért puliszkalisztet, cukrot, makarónit és kekszet. Éhesen azonban imádkozni is alig lehet. Van egy szép adventista templomunk, és két házban gyűlnek össze a pünkösdisták. Csend van, rend van, énekelnek, szépen viselkednek a hívők. Élnek itt ortodoxok is, de a nyomorúság miatt nem tudják kifizetni az egyházfenntartást. Sajnos, közeledik a hideg évszak. Nagyon reméljük, hogy támogatni fognak a fapénz dolgában is. A legnagyobb baj most a gomba. Valóságos gombaháború tört ki. Megtiltották, hogy cigányaink gombát áruljanak a szentgyörgyi piacon, gyakran brutális módon elűzik onnan a közösségi rendőrök, csúnyán beszélnek velük, volt eset, hogy elkobozták tőlük a gombát, megbüntették! Nagy nyomorúság szakadt ezzel a mi nyakunkba. Személyesen tettem panaszt Banu rendőrfőparancsnoknál, aki elküldött Sztakics Éva alpolgármester asszonyhoz. Ő egyképpen megnyugtatott, de az ajánlott megoldást, hogy intézményesen rendezik a gombavásárt, esetleg a jövő gombaszezonban lehet majd kivitelezni. Addig mi lesz? Ha jön egy jobb esős ősz, megjelennek az őszi gombák, a gebe, azt is ki kellene használnunk. Akkor kerül sor az új módszerre, amikor már nem lesz gomba az erőben?

Erről érdeklődtünk Sztakics Éva alpolgármesternél.

— Antal Árpád polgármester úr civilizáltabb körülményeket akar teremteni a nagy piacon — mondta. — Tele van mindenütt cigánnyal a piac, amellett, hogy gombát árulnak, koldulnak, és balkáni körülményeket alakítottak ki. Az az elképzelésünk, hogy kialakítunk egy gombaátvevő helyet, ahol szigorú szakmai ellenőrzés mellett, pénz ellenében átvesszük a gombát a cigányoktól, és a gombászegyesület áruba bocsátja a vevőknek. Nyilván, ezt nem lehet azonnal kivitelezni. Közöltük az elképzelést a helyi gombászegyesülettel, gondolkoznak rajta, de válasz még nem érkezett.

A romamenedzser érdekes dolgokat mesélt. Elmondta, hogy a nyomorúság miatt a cigány összetartás is szenved. A cigány ahhoz a politikai párthoz húzódna, amelytől várhat valami anyagi segítséget, mindegy, hogy annak a pártnak milyen színű a zászlója. A cigány vezetőket (említették Alexandru Racolţeát, Florin Lăpădatut) hatalmukba keríti — főleg választási kampányok idején — egy-egy párt, és kezdődik a cirkusz. Kire szavazzunk? ,,Mi inkább a községvezetésnek kedveznénk szavazatainkkal, mert onnan számíthatunk majd segítségre. A hercehurcának legtöbbször az az eredménye, hogy mi maradunk a vesztesek — mondta Aron —, pontosabban becsapnak minket, ígéreteikből semmi nem válik valóra." Sejtettük Lingurar következtetését: ha ez a nagy lélekszámú vegyes nyelvű roma társadalom egy pártba tömörülne, összetartanának, talán előbbre tudna lépni a hazai politika tarka palettáján.