Nem mintha nem szorulna alapos átszervezésre a kabinet, hiszen ország-világ láthatta, a jelenlegi felállásban a kiadáscsökkentő intézkedések primitív alkalmazásán kívül semmilyen eredményt nem tudnak felmutatni. Tagjaik tevékenysége között nehéz különbséget tenni — még ha a koalíciós pártok vezetői komoly elemzésekről beszélnek is —, legfeljebb a középszerűtől a gyengén át a katasztrofálisig terjedő skálán lehetne minősíteni mandátumukat. Nem véletlen hát, hogy a hatalmon levő alakulatokban is egyre nagyobb az elégedetlenség: a kormányzati szerepvállalás eredményessége az RMDSZ frakcióinak keddi ülésén is felmerült, tegnap este pedig a nagyobbik kormánypárt honatyái vonták kérdőre a miniszterelnököt. Többen a kabinet lemondását követelték, mások alapos átszervezést javasoltak, néhány demokrata-liberális képviselő és szenátor azzal fenyegetőzött, megszavazza az ellenzék bizalmatlansági indítványát.

Felmerül azonban a kérdés: a személycserék révén változik-e bármi is a kormány tevékenységében? Aligha hihető ugyanis, hogy egy-két új ember alapjaiban megváltoztatná a csapat játékát, főként, ha marad a kapitány, az edző, és továbbra is a hozzá nem értés jellemzi leginkább a hatalmon lévők magatartását.

Sokkal valószínűbb tehát, hogy a kormányátalakítás valódi célja nem is ez. Az őszi tiltakozáshullám, a közösen fellépő ellenzék bizalmatlansági indítványa előtt azt próbálják majd bizonyítani, hogy újult erővel látnak munkához, az eddigi gondokért, a majd minden ágazatban uralkodó katasztrofális állapotokért nem ők a felelősek. A kudarcokért másokat okolnak, maguk pedig továbbra is görcsösen kapaszkodnak a kormányrúdba. A politikai játszmák közepette pedig félő, továbbra sem lesz, aki az ország valós gondjaival foglalkozzék.