A közhivatalok karcsúsításával járó elbocsátási hullám Erdővidéken leginkább a köpeci idősek otthonát és szociális étkezdét érintette: a 2005 szeptember elsején létrejött intézmény felszámolását vonta maga után.
A kilenc bentlakó zömét már elvitték hozzátartozóik, illetve áthelyezték más öregotthonba, viszont nem mindenki sorsa rendezett még. Dolgozók és ellátottak állítják, igazi közösség ment Köpecen tönkre.
Az öregotthon gyalogkapuja általában szélesre tárva, most viszont kilincselnie kell a betérni akarónak, az udvaron csend, a konyhából sem hallatszik ki zaj. Mintha lakatlan lenne. Az étteremben néhány alkalmazottra és egy fennjáró lakóra, Szabó Istvánra bukkanunk. Hivatalosan nem nyilatkozhatnak, de kötetlen beszélgetésre vállalkoznak. Mint mondják, fájlalják, hogy ilyen véget ért az alig öt esztendeje létrehozott intézmény.
Az elmúlt években egymáshoz csiszolódtak, igazi kis közösséget alkottak, ez válik porrá most, alig néhány héttel az idősek világnapja előtt. Pedig már a program is körvonalazódott, s a lakók is készültek. Számukra igazi ünnep volt, ha néhány hozzátartozójuk, az egyház, a város vezetősége és a meghívottak kedvükért összegyűltek, kaptak egy-egy szál virágot. Fontos volt számukra ez az apró figyelmesség. Az otthon felszámolása minden bizonnyal gondot okoz annak a tíz köpecinek is, aki a mindennapi meleg ételét ott kapta meg. Arra is akadt példa, hogy a távolabb élő hozzátartozók kifizették az étkeztetést, szomszédja pedig napi rendszerességgel hazavitte neki. Mi lesz most velük?
A 83. évét taposó, egészségileg megtört, szobájából ritkán kimozduló Varga Irma igencsak sajnálja, hogy el kell mennie, hiszen Köpecen kedvességben, kényelemben volt része, ráadásul elveszti a barátokat is. Hogy hova, az még az alkalmazottak szerint is kétséges, hiszen nincs egyetlen közeli hozzátartozója sem. Hidvégen próbáltak helyet szerezni, s bár az ottaniak együtt éreztek, csak annyit sikerült elérniük, hogy Irma néni a várólista elejére kerüljön. Szabó István két gyermeket nevelt, egyikük Baróton lakik, de azt mondja, nem rájuk, inkább testvérére és az öregotthonban egy ideig alkalmazásban is álló unokahúgára, dr. Deák Brigittára számít. Az otthon felszámolása őt, az aránylag fiatalabb nemzedékhez tartozót is megviseli. Az itt eltöltött évekről csupa szépet mond, s nem győzi köszönni a gondoskodást.
