A dolgok közvetlen eredőjénél az áll, hogy Párizs július 28. és augusztus 17. között összesen 979 román és bolgár állampolgárt küldött vissza hazájába — január óta összesen több mint nyolcezer cigányt telepítettek ki Franciaországból. Azóta menetrendszerűen apokaliptikus víziók vázolódnak fel: először a romák, aztán mi, más kelet-európai nációk kerülünk Nyugat-Európa lapátjára. Jogosak a félelmek?

A választ ma még senki sem tudja, az érvrendszerek a mérhetetlen toleranciától és asszimilációs-integrációs erőfeszítésekre tett felhívásoktól a legszélsőségesebb „megoldásokig", Hitler emlegetéséig terjednek. Az Európai Parlament már márciusban megfogalmazta: felül kell vizsgálni a romák beilleszkedését célzó, kudarcot vallott programokat. A képviselők felvetéseire reagálva az EP a cigányok gazdasági integrációját elősegítő részletes tervvel állt elő. A 2005-ben Budapesten útnak indított európai Roma Integráció Évtizede elnevezésű program épp félidejénél tart — és ezzel együtt sehol.

A kelet-európai országok EU-csatlakozásával a brüsszeli eurokraták immár nem diktálhatják — mint a csatlakozás előtt —, hogy egyes országok mit tegyenek romaügyben. A térség kormányai pedig egyrészt nem rendelkeznek megfelelő szakértelemmel — mint ahogy egyetlen más ország sem —, de azzal a higgadt indíttatással és elszántsággal sem, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy hozzákezdjenek az évszázados gyökerű probléma megoldásához.

Az önérdek majd minden eddiginél erőteljesebb ösztönzőnek bizonyul, hangzik el mostanában. A roma családok sokkal népesebbek, mint a többségi lakosság családjai, így a nyomorgók száma is csak növekedhet. Egy nemrégiben elkészült világbanki jelentés szerint a romák integrálásának elmulasztása Bulgáriában, Romániában, Szerbiában és Csehországban évente összesen 5,7 milliárd euró költséggel jár. Vajon bízhatunk abban, hogy ha az emberiességi érvek nem is, a gazdasági és demográfiai érvek majd hatnak?