Az előadás fő szereplői: a polgármester, az RMDSZ, az MPP és a román pártok képviselői, hébe-hóba néhány független. Már most megjegyezzük: vannak kivételek, tanácsok, amelyekben komoly munka folyik, tanácstagok, akik komolyan veszik megbízatásukat. Így hát, akinek nem inge, ne vegye magára.
Az RMDSZ és az MPP közötti hadakozás közismert. Mindegy, mivel, csak borsot törjünk a másik orra alá. Bizonyítani, ki az erősebb, ki nélkül nem lehet tanácshatározatot hozni. Ezen röhögnek, és ezt használják ki a szocdemek, demokrata liberálisok. Azt segítik szavazatukkal, aki őket is segíti ezzel-azzal. Hogy közben a közösségi érdekek csorbulnak? Nem halad a város, község? Kit érdekel?
Némely polgármestereknek szokása, hogy határozatjavaslataikkal kész tények elé állítják a tanácstagokat. Már minden el van döntve, csak a tanácsülés jegyzőkönyve kell még, ahol megjelenik, hogy a többség elfogadta a tervezetet. A képviselőnek nem gondolkodnia, tanácskoznia, csak szavaznia kell. Főleg ott, ahol a képviselők többségének a polgármester politikai főnöke. Mert általában ő a helyi pártvezér is. Vagy ahol a gazdasági érdek úgy kívánja. A tanácstag szemrebbenés nélkül emeli szavazásra kezét, bízva egy zsírosabb szerződésben, munkálatban. Az ellenzék meg szívja a fogát...
A tanácsülések zajlanak, folyik a harc, míg el nem fogynak a napirendi pontok. Megszavaznak vagy elvetnek határozattervezeteket. A végén valaki mindig dörzsöli a kezét: na, megint jól betettünk ezeknek...
A polgár figyeli az előadást, gondolkodik, milyen műfajba sorolhatná. Bohózat? Paródia? Nem: tragikomédia. Az elején a röhögéstől folyt a könnye, a végén saját és közössége sorsát siratja. Aztán elhatározza, legközelebb a parlamentbe megy előadásra. Ott már magasabb szinten... az ország sorsát lehet siratni.
