A férfi egy vastag ajtóval és biztonsági berendezésekkel ellátott ,,cellát" alakított ki Bécs melletti háza pincéjében, ide hurcolta a lányt, miután fényes nappal elrabolta az utcán. Natascha Kampusch évekig nem hagyhatta el ezt a pincehelyiséget. Fogva tartója később megengedte neki, hogy felmenjen a házba, s egyszer-egyszer a városba is magával vitte. A szomszédok közül többen is látták, de nem ismerték fel benne az 1998-ban eltűnt kislányt.

Fizikai szenvedéseiről írva többször idézi azokat a feljegyzéseit, amelyeket börtönében készített közvetlenül egy-egy bántalmazás után. Priklopil a legkülönfélébb módokon kínozta: ököllel ütlegelte, rugdosta, fojtogatta, az ajtófélfának taszította a lányt. Beszámolt arról is, hogy a férfi rendszeresen zaklatta szexuálisan. A férfi jellemzésekor egyebek között azt írta, hogy beteges irányítási vágy uralta, egyben rettegett attól, hogy a rendőrség rátalál a lányra. Ha a ház udvarán kívül voltak, néhány centiméternél messzebbre nem engedte el maga mellől.

Bár a fogságban egy ideig az öngyilkosság is foglalkoztatta Kampuscht, mégis talált lelki kapaszkodókat. Mint mondta, ráébredt, hogy haragja nem a megfelelő személy ellen irányul. Később feliratokkal figyelmeztette magát a lelki ellenállásra: ,,ne hagyd magad". Priklopil kényszerítette, hogy más nevet adjon magának, de utóbb ez is segített neki elviselni a szenvedéseket. ,,A pincében Bibiana voltam. (...) Ő kitartóbb volt. (...) Talán meg is védte Nataschát" ― mondta a Kurier osztrák lapnak. A megfélemlítés, lelki terror része volt az is, hogy ,,Parancsolónak" kellett szólítania a férfit, s hogy Priklopil mikrofonokat helyezett el a pincében. Így folyamatosan hallhatta, mit csinál a lány, közben pedig hangszórón keresztül utasításokat adott neki.

A szökéstől az is visszatartotta, hogy a külvilágban bizonytalanság lett úrrá rajta. ,,Az ember valahogy láthatatlannak érzi magát, még annál is kevésbé fontosnak, mint egy háziállat" ― fogalmazott. Félt attól is, hogy Priklopil megöli őt, vagy valaki mást, ha szökni próbál. 2006 augusztusában végül mégis elszánta magát, megragadva az alkalmat, hogy a férfi nyitva felejtette a pincelakrész ajtaját, és telefonálás közben hátat fordított.

Az első, szabadon töltött percek nem csak örömteliek voltak. Mint azt a Kuriernak elmondta, amikor menekülés közben találkozott az egyik szomszédasszonnyal, a nő rákiabált, hogy ,,ne tapossa össze a kertjét". Csak egy házzal odébb talált egy olyan embert, egy asszonyt, aki a kérésére kihívta a rendőrséget. A kiérkező rendőrök első dolga azonban az volt, hogy felszólították, tegye fel a kezét.

Saját bevallása szerint a könyv megírása megkönnyebbülést jelentett neki. ,,Csak most, ezekkel a sorokkal tudom végre lezárni a dolgot, és igazán azt mondani: szabad vagyok" — fogalmazott.