Az iskolakezdés mindig gondot okoz a szülőnek. Ebben a nagy nekifutamodásban, amikor minden a pénz körül forog, fontos, hogy olyan pályára helyezzük gyermekeinket, amely biztosítja számukra az érvényesülés lehetőségét. A választás a kevéstől a sokig igen széles skálán mozog.
Városi környezetben több iskola közül választhatja ki a legmegfelelőbbet, faluhelyen már csak egy iskola marad a számára. Tovább bonyolítja a helyzetet a nyelvi kérdés. Míg a Székelyföldön ez nem jelent gondot, addig a szórványban ez komoly döntés elé állítja a szülőt. Legtöbb esetben csak román nyelvű iskola áll a rendelkezésére. Ahhoz, hogy magyar iskolába járassa gyermekét, szerencsésebb helyzetben iskolabusszal oldja meg, nagy távolság esetén kollégiumi szórványiskolába küldi gyermekét, amely súlyos anyagi megterhelést jelent a szülő számára.
A Székelyföldön, amint már említettem, az iskolaválasztás nyelvi szempontból nem okoz gondot. Faluhelyen is, de a székely városok mindenikében nagy hagyományú iskolák állnak a tanulók rendelkezésére, ahol jól képzett tanárok sokasága készíti fel őket a nagybetűs életre. Mégis sok szülő az érvényesülésre hivatkozva román iskolába íratja gyermekét. De nemcsak itt, máshol is szedi áldozatait a mindent csak az érvényesülésre alapozó szemlélet. Így történik ez Felvidéken (Szlovákia) is. A magyarok lakta, Magyar Betlehemnek nevezett Borsiban, ahol II. Rákóczi Ferenc született, a szülők kérésére szlovák nyelven folyik az oktatás. Ennél is furcsább eset a kárpátaljai (Ukrajna) színmagyar Tiszapéterfalva, ahol a magyarok ukrán nyelvű, a cigányok magyar nyelvű iskolába járatják gyermekeiket.
Azt hihetnénk, hogy ennél kirívóbb eset már nem fordulhat elő. Ennek cáfolataként hadd álljon itt egy Nyugat-Magyarországi példa.
Az Ausztria és Magyarország között fekvő, 250 000 lakosú Burgenland (Várvidék) — magyar nevén Őrvidék — 1921-ben a trianoni békediktátum következtében került Ausztriához. A szövetségi tartomány székhelye Kismarton. A túlnyomóan német többségű tartományban a magyarok száma mindössze 4147. A kommunizmus idején szögesdrót kerítés választotta el Magyarországtól, innen a vasfüggöny elnevezés. Manapság a határok megszűntével bármikor lehet oda-vissza járni.
Napjainkban a pénzügyi szigor az oktatási rendszert is érinti. Osztályokat csak bizonyos létszámú tanulóval lehet alakítani, ugyancsak bizonyos számú osztály szükséges egy iskola fenntartásához. Ezért nem mindegy, hogy az iskolaköteles tanulók a lakóhelyükön vagy máshol kívánnak iskolába járni. Ausztriát és a hozzá tartozó Burgenlandot nem sújtotta a kommunizmus mindent tönkretevő rendszere, és így sikerült egy viszonylag fejlettebb jóléti államot megteremtenie. Az iskolák felszereltsége is jobb, mint a határ magyarországi oldalán.
Nemrég arról adott hírt a média, hogy sok magyarországi szülő gyermekét Burgenlandba járatja iskolába, és ezzel nagyon sok magyar iskola létét teszi kérdésessé. Ottani tanárok emeltek szót iskolájuk védelmében. De a Burgenlandi Szövetségi Tartomány képviselői, vezetői is elégedetlenek a helyzettel. A burgenlandi iskolák jó része csak a volt határ túloldaláról átigazolt magyar tanulókkal tudja biztosítani a szükséges osztálylétszámot, a fejpénzt viszont a szövetségi tartomány költségvetéséből kell fedezni. Ez pedig csak az ottani tanulóknak járna.
De itt nem az osztálylétszámról meg a fejpénzről van szó, hanem olyan lehetőségről, amit egy vélt haszon kedvéért önként adunk fel. A magyar nyelvű oktatás biztosításának lehetőségéről. Tanuljon csak németül, románul, szlovákul vagy ukránul a magyar, mert annak hasznát veszi, jobban érvényesül majd a ,,csak" magyar iskolát végzett társainál. Megint a pénz, a haszon és semmi más.
De történhetett volna másképpen is. A német tanulók is átjöhettek volna Magyarországra tanulni. A távolság ugyanannyi ide és vissza. De ez fel sem merült bennük. Mert ők többre tartják a német nyelvet, a német kultúrát a magyarnál. Ahogy a gyerekeiket odaküldő magyar szülők is gondolják. Pedig ők semmivel sem érnek többet, mint mi, sőt, több mindenben messze megelőzzük őket. A baj az, hogy nem vagyunk büszkék magyarságunkra, és mélyponton az önbecsülésünk is. Ez pedig azért, mert nem ismerjük saját történelmünket és helyünket a környező világban.
De a példával maradjunk csak itthon, Erdélyben. Amint már említettem, a többségében székelyek lakta székely városokban és Erdély sok olyan városában, ahol még működnek a nagy múltú magyar iskolák, a szülők egy része a jobb érvényesülés reményében román iskolába járatja gyerekét. Ezzel a két legnagyobb dologtól fosztjuk meg gyermekeinket, amit adhatunk nekik: a gyökereiktől és a szárnyaiktól, és akaratlanul is beállunk a magyar iskolák és a magyar kultúra erdélyi sírásói közé.
