...mert ugyebár be kellett pakolni a nyárára hátrahagyott feladatfüzetet (megoldva a vakáció két utolsó napján), az üzenőfüzetet, egy üreset (a biztonság kedvéért), tolltartót (pót színes ceruzákkal, mert sosem lehet tudni), s még a legújabb bakugánt is (hogy ez miféle csudabogár, azt csak az avatottak tudják, aki nem, az kivételezett — kivételesen marad pénze kenyérre), tehát szerfelett nehéz az is­kolatáska, a tanci kiadta az új tankönyveket, mindenik legalább egy kiló, apa, és van új tantárgy is, abból vadonatúj könyvet adtak, a többi régi, azokat a korábbi gyerekek nem kímélték meg, kicsit piszkosak, kicsit szamárfülesek, de én majd vigyázok rájuk, na szia, apa, nekem most sok a dolgom, be kell vonnom könyvborítóval a könyveket, és van órarendünk is, de csak erre a hétre, képzeld, holnap tornaórával kezdünk, a tanci azt mondta, jövő héten lesz végleges órarendünk, majd leszakadt a derekam, míg a kicsiket becsengették, már azt hittem, le kell ülnöm a földre, utána felmentünk az osztályba, egy kicsit a tanci mesélt, aztán leírtuk az órarendet, utána rajzoltunk, s akkor már jöttünk is el, ugye, milyen jó volt a mai nap, kilencre mentünk, tizenegykor végeztünk, ha keresnél, a szobámban leszek, mondtam már, sok a dolgom, olyan jó volt újra látni az osztálytársakat, alig néhánnyal találkoztam a vakáció alatt, ja, és meg kell írnom a meghívókat is, a hét végén tartjuk a születésnapomat, remélem, jó lesz az idő, mert tudod, kincskeresést is szervezek a gyerekeknek, de most már tényleg megyek, elő kell készítenem holnapra a dolgokat, majd ebédnél találkozunk, szia, apa.