Úgy tűnik, ma megismétlik a nyugdíjtörvény módosításainak képviselőházi szavazását. Az ismétlés ez esetben nem a tudás anyja, sokkal inkább a "jobb a békesség" alapállás diktálja, bár a szociáldemokraták egyelőre csak csalásról beszélnek. Bizonyára nem teljesen alaptalanul, hiszen a szükséges 168 szavazat alig jött össze, s a végül jegyzőkönybe került 170-ről is állítják, hogy nem volt az még hetven sem.
A kívülálló nem egészen érti, hogy is van ez, hiszen annyira kézenfekvőnek látszik fellapozni a jelenléti ívet, amiből elvileg mindennek ki kellene derülnie. Mert, gondolnánk, ilyen horderejű kérdésre egy felelős parlamenti képviselő kimosakodott ünnepi lélekkel jelenik meg, s nincs az a faexportengedély, amelynek kedvéért idejekorán elhagyná az ülés helyszínét.
Gondoljunk csak bele: közel hatmillió romániai állampolgár sorsáról van szó, és egyre csak jön a nyugdíjas-utánpótlás, amelynek gyarapodásáról egy ideig igencsak gondoskodott pártunk és kormányunk népességpolitikája. A továbbiakban pedig már a gyermekvállalási visszafogottság lépett működésbe, ami aztán előidézte a jelenlegi, de még inkább a holnapi aránybillenést az aktív és passzív lakosság között. Mindezt olyan nyugdíjas-generációknál, akiknek esetében a fokozott tehervállalásra való kapacitálást szajkózó kormányzati cinizmus nem az évi hatodik külföldi kirándulásról való lemondást célozza, hanem a létfontosságú, a mindennapi további "ésszerűsítését". Még akkor is, ha a hivatkozási alap amúgy eléggé szilárd talapzaton áll. Mert világszerte valóban nőtt az átlagéletkor, egyre fejlettebb egészségtudattal élnek az emberek, s ezzel a környezeti ártalmak hátrányát is képesek semlegesíteni. Csakhogy ez a trend sem elsősorban a mi apáinkra-anyáinkra érvényes, hanem a világ szerencsésebb felén megőszülőkre.
Most mifelénk gond van — akárcsak az exbéketábor többi országában — a passzív és aktív lakosság közötti aránybillenéssel, hiszen egyre kevesebb alkalmazott kénytelen eltartani egyre több nyugdíjast. A kormány meg a finanszírozási egyensúly fenntartásának érdekében kölcsönt kölcsönre halmoz, s közben fenyegetően billeg az a bizonyos mutatóujj. A képviselők pedig valahogy sokkal kevesebben vannak, mint a saját illetményük sorsát eldönteni hivatott ülésszakokon.
De hát minden bizonnyal ismétlés lesz, alapos szavazatszámlálással és a kormánytöbbség várható győzelmével. Aztán majd elválik, hogy a szocdemek valóban feljelentik-e csalásért és befolyással való visszaélésért Roberta Anastasét, a képviselőház elnökét, vagy elteszik ezt a töltényt ínségesebb időkre. De ez már megint egy másfajta erkölcs és felelősségtudat kérdése.
