A kilencvenes években a szakszervezetek a csendes többséget képviselték, de korántsem olyan társadalmi erőt, mely rányomhatta volna pecsétjét az ország jelenének vagy jövőjének alakulására. Voltak jobb pillanataik, főként a jobboldali kormányzások alatt, de igazi tekintéllyé, szervezett, jól irányított, eredményes érdekszervezetté nem váltak.
Teltek az évek, maradtak a kilencvenes fordulat után a szakszervezeti mozgalom élére került vezetők. Már az akkori hatalmak is sokat tettek, hogy kompromittálják, szétzüllesszék az érdekképviseleteket. Egyfajta kegyelemdöfést jelentett a mozgalomnak, hogy elcsalogatták embereiket a politikai pártok, miniszterelnököt, minisztereket, képviselőket választottak soraikból. De sokan ottmaradtak, s szemmel láthatóvá vált: nemcsak a munkavállalók érdekeit képviselik, saját boldogulásukat sem hanyagolják el. Hatalmas vagyonokra tettek szert, s mert az államnak, illetve a mindenkori kormánynak anyagilag is kellett támogatnia a szakszervezeti mozgalmat, megszülettek a hatalommal való, máig tartó szemérmetlen összefonódások is. Fogát vesztette tehát ez a mozgalom is, bizalmatlanság övezi a vezetők egy részét. A nagyobb baj mégis most, az utolsó esztendőkben következett be. Sok-sok — túl sok — tiltakozási kísérlet bukott el, és számos egyszerű tag érezte úgy: nem érdemes a szakszervezetek hívó szavára hallgatnia, mert kiszolgáltatja magát a munkaadóknak, a politikai hatalomnak, s még többet veszít, mint ha befogná a száját. A Boc—Băsescu-féle jobboldali kormány ugyanis nem érte be a szakszervezeti vezetők korrumpálásával párosított megvesztegetésükkel, nem riadt vissza attól sem, hogy megfélemlítse az embereket, hogy kilátásba helyezze: elbocsátásokkor, leépítésekkor azok kerülnek a listára, kik tiltakozni merészelnek. Ma már elmondhatjuk, a bizalmatlanság, félelem irányítja az embereket. Válság van, kevés az állás, s ha kicsi a pénz, akkor is jobb azt a keveset megbecsülni, mint a hatalom ellen ágálni.
A civil társadalom is széthullt, a vezető román értelmiség egy része Băsescu zsoldjába szegődött. Márpedig a szakszervezeteknek ilyen nehéz időkben értelmiségi szövetségesekre lenne szükségük, hogy legyőzzék a minden emberben meglapuló kompromisszumkészséget, megalkuvást és fortélyos félelmet. Erre sincs egyelőre sok remény, de hagyomány sem Romániában. S így arra sem, hogy a sokat ígért forró ősz, mely kiforgathatná sarkából az országot, bekövetkezzék.
