Félig rom, félig építőtelep, az is évek óta áll — valamikor Sepsiszentgyörgy első szállodája volt a Bodok
Mivel a privatizációs ügynökségek és a nyertesekkel kötött szerződések nem támasztottak kellő feltételeket a jövőbeli teljesítményekre vonatkozóan, a romániai privatizációt végrehajtók nem gondolkodtak távlatosan. Ezért állítják ma a helyzet bírálói, hogy amíg Romániának nem lesz tíz-húsz évre szóló távlati gazdasági terve, melyet attól függetlenül követni kell, hogy ki van épp kormányon, a szerkezeti hibák kiküszöbölésére nem lehet számítani.
Távlatvesztés
Rosner Herman: Több volt szocialista államban kuponokkal privatizáltak, például Cseh- vagy Magyarországon, a döntő persze az, hogy mikor és milyen érdekek szolgálatában történt az. Nálunk is magánosították a tengerparti szállodákat, de darabonként, és ez nagyfokú szétforgácsolódást eredményezett. Emiatt egy településnek sincs egységes fejlesztési stratégiája. Bulgária egész fürdőhelyeket adott magánkézbe, jöttek az angolok, a németek, és egységesen kezelték a vagyont. Nálunk attól függött az új tulajdonos kiléte, hogy az illetőnek milyen kapcsolata, nexusa volt. A nagy krízis ellenére is az angol Balcan Equity egy Oman emírségi befektetővel közösen most a bolgár hegyekben síparadicsomot épít, ezáltal a turisztika tengerparti nyári lehetőségeit téliekkel bővíti ki. Miért ott, és miért nem nálunk? Ugye, jellemző? Arról az angol befektetői társaságról van szó, mely a Domo üzletlánc részvényeinek 75 százalékát megvásárolta korábban Szarvadiéktól. No de jól látni, hogy amikor odaadták a csavargyárat vagy a szépmezői farmot, akkor sem támasztottak megfelelő feltételeket, és ez vezetett azok csődjéhez.
Ezeket felmérve dolgoztak ki a kamarai vezetőtanács jóváhagyásával egy posztprivatizációs törvényjavaslatot, s azt még 2007-ben nyilvánosság elé tárták. Érdemes lesz alapelveit ismertetnünk, miközben azok indoklását újabb megyei vállalatok sorsából leszűrt tanulságokkal szemléltetjük.
Az uzoni szeszgyár — ócskavastelepre került a berendezés
Változatok a csődre és sikerre
— A kézdivásárhelyi csavargyár Erdély Ede et co. kezébe került, évek óta áll. 2006-ban három német cég jelentkezett, újraindítaná, de a vagyon helyzete jogilag tisztázatlan. Másik példa: ott van a szentgyörgyi bútorgyár, a fafeldolgozó kombinát (CPL). Csődbe ment, de átvette Száraz úr, és a vejével, Deák úrral ott faházakat gyártanak egész Európa számára. A bázis tehát hasznosul. Hogy kisebb a volumen? Amekkora a piac, annyi az áru. Most nyertek meg különben egy pályázatot, korszerű gépekhez fognak jutni. De ott alkalmazottak vannak, ott termelés folyik, nem úgy, mint az előző példánkban. Másik eset egyes kovásznai szállodáké: megalakultak a magánvagyonalapok, az állami vagyon harminc százalékát megkapták. Ma utódaiknak, a SIF-eknek van a legtöbb szállodájuk. A kereskedelmi kamara büszke arra, hogy a megyei tanáccsal társulva három-négy éve protokollt írtunk alá a SIF Transilvania (Erdélyi Befektetési Társaság) elnökével — sikerült meggyőznöm, hogy a jövő nem a tengerparti, hanem a gyógyturizmusban van. Beindult ennek nyomán az Őzike Szálló korszerűsítése, megvan a terv a Szarvas Szállóra is, 45 milliót készülnek beruházni. Mihai Fercală elnök legutóbb is megerősítette: nem mondanak le róla a válság ellenére sem.
Hogy mire lesz még szükség, erre vonatkozóan Rosner Herman saját tapasztalatával egészíti ki a képet:
— 1990 és ’95 között magam béreltem az állami protokollalaphoz tartozó Fenyő Szállót Kovásznán, szemben a szívkórházzal, és sikerült bevezetnem a külföldi piacra. Korábban a pártfunkcionáriusok számára szolgáló zárt egység volt. Nos, 1995-ben 1,8 millió eurós ajánlatot tettünk le megvásárlására egy külföldi partnerrel társulva, aki 51 százalékot birtokolt. Egy olyan cég lett volna, mely hozta volna a külföldi turistákat, mint tettük korábban. Nos, hiányzott a perspektivikus szemlélet, s egy kormányrendelettel visszavettek huszonhét szállodát a bérlőktől a protokollalaphoz. De nem fektettek be, a külföldi turistákat elvesztették. Azt állították, azért veszik vissza, legyen, ahova a minisztériumbelieknek, parlamenti tagoknak stb. jönniük. Nos, nem jönnek ide, mennek külföldre, a szálloda meg pang, és leromlik. Valakire akkor bízom rá a céget, ha egy olyan menedzseri csapatot tud felmutatni, mely a pénzt gyümölcsöztetni is tudja, és az államnak adót fizet, s mely a munkahelyeket fenntartja.
Ezért nevezhető a Covalact tejgyár magánosítása több szempontból is sikeresnek. Megvették az alkalmazottak a MEBO-módszert alkalmazva, a fenti feltételek teljesültek. Majd jött egy külföldi befektető, és megvásárolta. Egy vállalkozás háromféle sorsra juthat: 1.: csődbe megy, vagy 2: tovább fejlődik adott tulajdonosa irányításával. Átveszi a gyereke, van egy cél, van perspektíva. 3.: Amikor pedig feltornászta egy adott szintre, el is adhatja, ha folytatni nem tudja, nem kívánja, hogy maga újabb vállalkozásba kezdhessen. Ez történt a tejgyárral. Ma is működik, márkája, neve, gazdasági súlya megmaradt.
Rosner Herman úgy véli, a legcsúnyábbnak talán az uzoni szeszgyár végzete bizonyult: "Került egy kiváló menedzser, Wagner, szépen működött a magánosításig. Akkor viszont nem kötötték ki, hogy továbbra is működtetni kell, és az adót fizetni. (Úgy tudom, azóta az inoxtartályokat, gépeket, minden berendezést eladtak ócskavasnak.) Szóval, feltételeket kellett volna szabni arra vonatkozóan, hány alkalmazottal működik, mennyit fizet be az államkasszába (persze, a piaci konjunktúra is beleszólhat, a konfekcióipart, láttuk, a kínai konkurencia taccsra teszi), de a menedzsmentet akkor is külön értékként kezelik. Mert hogyan jár el a külföldi befektetői társaság? Évekig megfigyeli azt is, hogyan működik a kiszemelt egység vezetősége. Legalább két-három évig tartják azt a vezetői csapatot, érdekeltté teszik a sikerben, és szép összeget ígérnek neki, ha eléri a kívánt paramétereket. A román állam nem tette meg, hogy a vásárlótól az árként kifizetett összeg mellett hozzáértő menedzseri csapat meglétét is megkövetelte volna.
A korrekciós javaslat
A kiútkeresés a helyzetet is jól jellemző kísérletének tartjuk az alábbiakat. Rosner Herman amolyan brainstorming célzatával dolgozta ki a törvényhozás gondolkodásának élénkítésére, melyre az bizony, valljuk be, ugyancsak rászorul. Az alapgondolatot a méltányos kárpótlás képezi, a kisrészvényesek utólagos kisemmizésének kívánja elejét venni, illetve ha már egyszer megtörtént, akkor annak korrekciójára ajánlana megoldást.
— Mi tehát azt indítványoztuk, húzzunk egy vonalat, és alkossunk egy posztprivatizációs törvényt. Megtörtént a mostani válság idején, Sarkozy francia elnök figyelmeztette a vállalkozókat, ha nem járnak el az állami érdeknek megfelelően, a bankok államosításától sem riad vissza. Tehát a sok száz éves kapitalizmusban is felmerült a gondolat. Nos, mi nem ezt ajánljuk, de állami beavatkozás igazolásképpen felvethető a Nyugat előtt, hogy az itteni részvény nem azonos a nyugatival. Az itteni polgárnak juttatott részvény abban különbözik amattól, hogy ő negyven-ötven évi munkája fejében kapta azokat a kuponokat, melyeket részvényekre váltott be. Nem is kezelhetők ugyanúgy, mint egy kétszáz éves vállalatéi. Ezek fedezete sok évtizednyi munka, túlórázás szombat-vasárnap alacsony bérért, ötvenévi nélkülözés, miközben az ország adósságait törlesztette. Románia ezért is került a világon első helyre a privatizációkor a részvényesek számát illetően. De mi történt az ezeknek kiosztott vagyonnal? Vegyük a volt Horticom, a gyümölcs- és zöldségkertészet példáját. Vasárnap salátát vásároltam a piacon, és megkérdeztem, honnan származik. A spenótot Török-, a salátát Magyarországról hozták, az alma spanyol. Nos, az ún. "aranykorszakban" azért hozták létre az üvegházakat, hogy a várost friss zöldséggel ellássák. A Horticomnak magáncéggé való átalakulása után hatszáz részvényese volt. A földeket persze utólag elvesztette, de mit kapott a hatszáz részvényes? A cég csődbe ment, a részvényesek jó része üres kézzel távozott.
Decentralizáció, partnerség
— Hibája volt a privatizációnak, hogy nem kapcsolták be a helyhatóságokat a folyamatba. Ma azoknak kell adminisztrálniuk, részben eltartaniuk a nincsteleneket és a munkanélkülieket.
Más: a munkamorál. Nemrég hallottam egy figyelemre méltó észrevételt ezzel kapcsolatban. Óriási gond, ha valakinek nincs munkahelye, de még nagyobb baj, hogy az illető gyerekei nem látják apjukat, anyjukat reggel felkelni, gyárba menni, délben hazajönni. A legjobb nevelés a szülői példa. Felnő egy olyan generáció, mely nem látta szüleit munkába járni. Ez vissza fog ütni, még nem érezzük, de keservesen meg fogjuk szenvedni.
Szükség lenne tehát egy posztprivatizációs törvényre. Azt mondjuk a tulajdonosnak: maga kapott egy vagyont, melyet a nép ötven év alatt teremtett meg. Nem tudott vele célszerűen bánni. Nem veszem vissza, nem államosítom újra, ehelyett partnerséget ajánlok önnek: eddig rosszul vezette azt a gyárat, én adok két évet, és próbáljuk meg közösen a piacra vinni. Létrehozunk egy gazdasági felügyeletet. Ez most rosszul hangzik, a válság miatt nem ruház be senki, de amíg a gazdaság csúcson volt, jobban csengett volna. Amíg az új szervet létrehozzuk, a gazdaság újra beindulhat. Akkor a brassói milliárdosnak azt mondhatná a helyhatóság: ott vannak Málnásfürdőn és Előpatakon a borvizek, aki oda befektet, annak én infrastruktúra létrehozásával segítek, hogy megérje neki a beruházás. A magánosításkor nem vették figyelembe a marketing szempontjait, nem kérdezte meg senki: jó, leépítenek kétszáz vagy ezer embert, de a továbbiakban mit tesznek? Hoz gépeket, felújítja a kapacitásokat? Látjuk, nem tesz semmit, parlagon hever minden. Javasoltam, a turisztikai minisztérium tegye közzé, mely fürdőhelyek felújításához keres partnert. Tudják mindenütt a világon, mit szándékozik tenni. Herkulesfürdő például romokban hever.
— Új ügynökségre bízná mindezt?
— Ha az állam létrehoz egy szervet, annak megsegítésére a kereskedelmi kamara adatot gyűjt, azokat közzéteszi, a potenciális vállalkozók tudomására hozza.
Különadó, kisrészvényesek jogai
— Továbbá: az adózás. Amikor a minimális adót bevezették, elleneztem, és okkal. Az lett az eredmény, hogy sok kisvállalkozó felszámolta cégét, 2009-ben először történt meg a húsz év alatt, hogy több cég szűnt meg, mint ahány alakult. Ekkor mondottuk: nem ezeket kellett volna megadóztatni, hanem azokat, akik kézhez vették az ország korábbi vagyonát. Megkapta olcsón, áron alul, és mivel fizetett? Munkanélküliek százaival, ezreivel. Kudarcok sorozatával. Nos, ha nem sikerült neki, akkor adja el. Minden cég helyzetét egyenként átvilágítani, szelektálni, ki fejlődőképes, ki nem. Ha pang a cég, mint az Olt Turisztikai Társaság, nagy adót vetek ki rá, amivel kényszerítem, hogy eladja azt, amivel nem tud bánni. Hadd kerüljön hozzáértőbb kezekbe. Ha profitot képtelen termelni, osztalékot nem ad, nem fektet be, én külön adóztatnám.
A kisrészvényesek jártak a legrosszabbul — állítja Rosner Herman. A sok munkás, kisegzisztencia, a sok nyugdíjas kárpótlásként kapta meg a ráeső részt, de ma semmi befolyással nem rendelkezik az illető cégekben, osztalékot nem kap, pénzt soha látni nem fog. Örvendetes ellenpélda: sikerült a Petromot felvásárló külföldi tulajdonost rákényszeríteni, hogy bizonyos összeget a kisrészvényeseknek is kifizessen. De ahol az rt.-t zárttá nyilvánították, ott a kisrészvényes csapdában van, mert tőzsdére sem viheti értékpapírját. Hasonlóképpen jár ott, ahol töredékét birtokolja a vagyonnak, és osztalék nem jut neki. "Kötelezni kellene a céget, hogy piaci áron vásárolja vissza a részvényt, nem az általa megszabott alacsony áron. Nyugdíjasok milliói juthatnának pénzükhöz akkor. Megérdemelten, mert évtizedek munkája fekszik értékpapírjaikban. Különben úgy járnak, mint azok, akiket a kommunizmus idején államosítottak."
*
Nos, ezzel valóban bezárult a kör. A reformjavaslatra tömörebb formában még visszatérünk, mielőtt újabb cégek magánosításának lefolyását ismertetnénk.
